Heartbreaker-blog

Új év - új lendület:-)

2012-01-13T13:47:00.002+02:00

Új év, új lehetőségek!:-) Ennek jegyében írok most, és teszem az első posztot ebbe a virtuális emlékkönyvbe vagy naplóba. Nem macskás bejegyzés lesz, bár az is leheten végülis, ha jobban belegondolok. Elmélkedés lesz, ami azért nem ritka ezen a blogon tekintettel a blogot író személyének specifikumaira.

Tegnap benne voltam a tévében:-) Ez nem akkora jelentőségű dolog már számomra, mint volt az első ilyen tapasztalásom, hiszen az évek során jelentős számú tévés meg rádiós interjút adtam macskás témában meg a munkámból következően is, vezettem élő macskás tévéműsort is egy pesti tévécsatornán, nem jövök zavarba a kamerák kereszttüzében, főleg akkor nem, ha olyan dologról kell beszélnem, amit szeretek vagy ne adj isten, még értek is hozzá. Tegnap viszont egy vetélkedőben vettem részt. Ez sem újkeletű az életemben, hiszen 2000-ben már részt vettem egy ilyen jellegű megmérettetésen meg 2001-ben egy másikon is, mindkettőben nyertem. A tegnapi részvételt illetően azonban legalább három dolog volt furcsa, érdekes vagy esett nagyon-nagyon jól. Megnéztem magam:-) sohasem szoktam visszanézni egyetlen interjúmat, szereplésemet sem. most viszont megtettem, kétszer is. És nem voltam elégedetlen a látottakkal:-) Aztán meg, bár nem nyertem, sőt lezuhantam (ha még nem derült volnaki, a Maradj talpon vetélkedőben voltam), de olyan kérdésen hullattam el, amit nagyon kevesen tudtak volna, így nem okozott lelki válságot a maximalizmusomban meg törést, hogy nem diadalmaskodtam.:-) Harmadrészt, tényleg könnyekig hatott, hogy az adás után mennyien kerestek meg, ki így, ki úgy és gratuláltak, dícsértek, lélekszeretgettek kicsit. sohasem gondoltam volna. Néha olyan nehéz elhinni, néha meg kimondani, hogy azért nincs annyira egyedül a világon az ember, mint azt néha képzeli, és vannak, akik egy lélekmosoly erejéig, de kifejezésre juttatják, hogy szeretik:-)

Ezért már megérte. Ez az egész. Úgy, ahogy van.

Az idő....

2011-11-01T20:23:00.000+02:00

Az idő nem sodor magával semmit.
Nem végzi el helyettünk a feledés munkáját.

(Ancsel Éva)

Hiányoztok. Kimondhatatlanul. Mindannyian....

Ezoterikus kirándulás

2011-10-18T19:15:00.002+02:00

Tegnap elmentem egy karmakutatással is foglalkozó szakemberhez, akinek - micsoda meglepetés - vannak macsekjai és kutyája is. Megkérdeztem tőle, mi lehet az oka az elmúlt időszakban engem ért veszteségek sorának. elmagyarázta, tulajdonképpen megerősítette, amit már más szakember is mondott nekem nem is olyan régen. Ide most nem írom ezt le, mert nem szeretném, hogy visszaéljenek vele, de bárkinek elmesélem személyesen. Aki fogékony az ezoterikus dolgokra, annak nagyon is evidensnek tűnik a magyarázat, aki pedig nem, azt meg úgysem érdekli.
Fontos dolog: sohasem szabad elfelejtenünk, hogy mennyire felelősségteljes dolog igazán szoros szimbiózisban élni társállatainkkal, nem is gondolnánk, mennyire!

El is felejtettem...

2011-10-18T19:04:00.002+02:00

Indy halála után feltett szándékunk volt, hogy a végére járunk, mi lehet az oka annak, hogy több macsekunkat vesztettük el vese-probléma miatt. Két lehetőség merült fel: az elsőt nagy százalékban ki is zárhattuk, hiszen az összes tenyészmacsekunk szűrve volt policisztás vesebetegségre, illetve a macskák veseproblémájának teljes különbözősége arra utalt, hogy az örökletesség elvén öröklődő betegségek nem jöhetnek szóba okként. A második verzió a táplálkozással összefüggésben merült fel, éppen ezért mindegyik, tehát mind a nyolc Maine Coonunkat bepakoltuk a kocsiba (ne kérdezze senki, hogyan fértünk el, de elfértünk, sőt, még be tudtunk volna tenni két hordozót - pedig minden egyes macska külön hordozóban volt) és elbumliztunk a dokihoz. Ott már várt egy ultrahang specialista, aki minden héten szerdán jön a rendelőbe és a spéci eseteket vizsgálja. Mikor lepakoltuk bent a nyolc hordozót - megállt az élet:-) A szó szoros értelmében. Aztán sorra kerültek a macsekok: a mi állatorvosunk (ez itt a reklám helye: Dr. Faragó Zsolt a váci Kedvenc Állategészségügyi Központból)asszisztált és fogta szakértői módon, a specialista meg egy-egy fecskendővel vizeletmintát vett a cirmákok húgyhólyagjából, miközben UH-n nézte, hová szúrjon.Már hozzászoktam a látványhoz, hiszen korábban már volt ilyen vizsgálatban részünk, de azért nem volt szívderítő látvány, holott tudtam, jó kezekben vannak a macsekjaim.
A vizeletmintákat szépen elküldték a labornak, s ott egy ún. ptotein-kreatinin arányt néztek, mely arányból messzemenő következtetéseket lehet levonni már korai vesebetegségi stádium tekintetében. Szerencsére mindegyik macsekunk remek eredményt produkált és úgy tűnik, egyiküket sem fenyegeti a veseprobléma. Ezt most gyorsan lekopogom.
Noha ez a vizsgálat már majd két hónapja zajlott, de a tragédiák árnyékában valahogy elfeledkezik az ember arról, hogy mennyi jó is történik vele. Ezért is írtam le ezt most.Mert vannak remek dolgok, kis csodák is az életünkben, csak gyakran elsiklunk felettük, elmegyünk mellettük...

Nehéz szavakat találni..

2011-10-06T19:16:00.003+02:00

Milton von Gummi Bears (2003. 07. 19.- 2011. 10. 03.)

Sok macskát veszettem el az elmúlt néhány hónapban. A veszteség megviselt, lelkileg, mentálisan kiborított, de a gyászomban segített, hogy beszéltem róluk, bizonyos értelemben jól esett róluk beszélni. Milton maci halálról nem tudok még. Nagyon fáj. Hiszen vasárnap még együtt sétáltunk, rohangászott, boldog volt, életerős nagy medve. Hétfőn hajnalban pedig már az életéért küzdött. Gyomorcsavarodás. Ha azonnal észrevesszük, akkor sem biztos, hogy van esély az életre. Bár gyors volt az orvos, s életerős Milton - a halál megint győzött egy élet felett. Az emlék és a kimondhatatlan hiány. Az maradt csak meg. S a tálja, a nyakörve, a póráza. És a nyolc éven át együtt futó életünk minden egyes emléke.
Milton maga volt a szeretet, mindenkit szeretett, volt, akinek a kutyafóbiáját gyógyította, kezelte. Nem tudtunk úgy végigmenni sehol, hogy ne hallottuk volna a szépségét dícsérő szavakat. Ragaszkodó volt, bújós és nagyon vágyott a szeretetre, boldogságot adott.
Rossz nélküle. Nagyon. Elmondhatatlanul.
Sok veszteség ért az elmúlt pár hónapban, hirtelen tragédiák és a hosszan tartó betegségből adódó döntés miatti veszteségek. Meg akartam érteni sokáig az okot. Miért? Ennyire rossz ember lennék? S így büntet a sors, hiszen véletlenek nincsenek? De aztán rájöttem. Pontosan olyan vagyok, mint más: sok-sok negatívummal, némi pozitívummal, semmivel sem rosszabb és jobb, mint más. Akik elfogadnak, elfogadnak így, akik nem, azok nem kell, hogy számítsanak semennyit sem, hisztizhetnek, acsaroghatnak, akkor sem.
Milton halála még egy dologra megtanított. Vannak, akik kedvelnek és szeretnek, ha csak páran is, de gondolnak rám. És már tudom, hogy ezért értek a veszteségek így töményen, egymást követően, hogy lássam, kik számítanak, hogy érezzem, egy egyszerű ember bölcs világlátásában mennyi csoda rejlik.
A macskák és a kutyák, az imádott állatkáim nemcsak életükben, de halálukban is képesek adni valamit, valami plusszt, amitől a világ kicsit másként megy tovább. De milyen áron...
Milton, édes Nagymedvém, legyen ott neked jó, ott a szivárványhídon túl, ahol sok-sok ismerős várt már rád. Vigyázz magadra odaát és élvezd a szabadságot! Tudom, hogy boldog voltál itt a Földön, ami nélküled nagyon üres lett...

Hiány

2011-08-28T17:12:00.002+02:00

"Elmúlt, mint száz pillanat, s tudjuk, mégis múlhatatlan, mert szívek őrzik, nem szavak. " (Hemingway)

Azóta sem térek napirendre a dolog felett. Lefotóztam még akkor. Csak most volt erőm feltölteni a képet...

Sokkhatás

2011-08-24T19:29:00.002+02:00

Tegnap megérkezett Indy vesebiopsziájának eredménye. Ahogy azt gondoltam és majdnem biztos is voltam benne, semmi örökletes, nem PKD például, hanem vesegyulladás. Amin lehetett volna segíteni. HA időben észrevesszük. HA lett volna bármi jele a betegségének. HA valamilyen úton-módon úgy jelezte volna, hogy baj van, hogy helyesen tudjuk dekódolni az üzenetét. Ha.... mennyi feltételes mondat...
Min múlik egy élet.... Akkor azon a napon, mikor négynaposan leejtettem és majdnem meghalt, akkor is csak egy hajszálon múlt az élete. S nyert. Nyertünk. Hat évet és négy napot. Most is egy hajszálon múlt. De most vesztettünk.
S akárki akármit mond is, nézhet bárminek: tudom, ezerszázalékosan tudom, hogy a pillangó Indy búcsúja volt....

Egy megismételhetetlen pillanat

2011-08-22T10:07:00.002+02:00

Nincs olyan pillanat, amikor ne gondolnék az elvesztett kedvenceimra. Indy halála feldolgozatlanul ivódott a lelkembe, nagyon fáj a hiánya. Tegnap este tévét néztem. A fotelban ültem, Szuszmók a fotel tetején feküdt. Ahogy eszembe jutott Indy, sírni kezdtem és mondtam Szuszmóknak, hogy nagyon hiányzik Indy. Szuszmók hozzámfordult: mély fájdalom tükröződött a tekintetében, emberarca lett (ahogy oly sokszor már, s ezt nem csak én mondom és állítom, hanem mások és számtalan foto is bizonyítja), s végtelen gyengédséggel, vígasztaló együttérzéssel megsimogatta a mancsával az arcomat. Annyi kedvesség volt benne és féltés, hogy még hangosabban sírtam, sirattam az elmenteket... Felemelő és soha meg nem ismételhető, csodálatos pillanat volt...

Hmmm...

2011-08-20T12:16:00.003+02:00

Ma hajnalban felébredtem, egyszerűen nem tudtam aludni, sem visszaaludni. Kimentem, megnéztem, ott van-e még a pillangó... Másfél nap után is ott volt. Ott halt meg...
Különös ez, nagyon...Vagy mégsem?

Különös?

2011-08-19T17:49:00.002+02:00

Tegnap délután, mikor Indy testét el kezdték hamvasztani, egy lepke szállt fel mellettünk. Sem előtte, sem utána nem járt arra még egy méhecske sem...
Ma azzal fogadott Xxel, hogy az ajtónkon hajnal óta egy lepke ül és bármit is tett, nem ment el. Most is ott van, reggel óta...
Ezt csak úgy megírtam, mert úgy éreztem, meg kell írnom.

A sors mindig visszaveszi az ajándékát...

2011-08-19T12:05:00.002+02:00

Heartbreaker's Igor The Immortal (Indy)

2005. 08. 14. - 2011. 08. 18.

A halállal szemben egyszer lehet győzni, ha valaki nagyon szerensés. Másodszor már nem biztos, hogy sikerül. 2005. augusztus 18-án, az akkor négynapos Indy megnyerte a harcot a halállal szemben, de hat évre rá, augusztus 18-án már nem sikerült. A sors hat évet adott ajándékként. Hat rövid évet. Hat olyan évet, amely időszak minden egyes napján erősödött és mélyült a kapcsolatunk. Nem tudni, mikor és miért kezdődött, hogy mire három napja megállapítottuk ultrahang segítségével, észrevétlenül is megtörtént a visszafordíthatatlan: Indy bal veséje teljes mértékben eltünt, a jobb veséje pedig mintegy 20 %-on működött. A kreatininszintje 1566 volt, ami kb. tízszerese a normálisnak. Soha semmilyen jele nem volt, hogy beteg lenne nem járt sűrűn alomra, nem gyengélkedett, nem volt beteg, elesett. Csak most, egyik pillanatról a másikra. Az orvos nem hitt a szemének, hogy egy macska hogyan volt képes eddig így élni és az eredményekhez képest ilyen kondiban lenni.

Soha ilyen nehezen nem hoztam meg még döntést. Az eszemmel döntöttem, tisztán és pusztán rációval. Az orvos maximum két napot adott neki. Napok óta nem pisilt, nem volt almon, nem evett, nem ivott, a nap legnagyobb részében apatikusan feküdt, csak akkor élénkült meg, ha vele voltam.

Halála reggelén magamhoz öleltem, lefeküdtem és a mellkasomra fektettem, hosszú, nagyon hosszú percekig feküdtünk így. Valami megmagyarázhatatlan nyugalmat éreztünk azt hiszem, mindketten. És hatalmas szeretetet. Szeretetet, olyan fajtát, ami csak a hosszú útra induló és az őt búcsúztató között lehet. Akkor és ott elköszöntünk egymástól.

Aztán rendelő, az utolsó út. A karjaimban. Még utoljára megmosdatott, ahogy magamhoz szorítottam, pont úgy, ahogyan szokta mindig. Ez volt az igazi búcsú. Megszakadt a szívem, de már nem volt visszaút... És elment, a karjaim közt halt meg..

Mit nem adtam volna, ha nem nekem kell ezt a döntést meghoznom, hanem csak szépen elalszik magától, de nem mertem tovább várni, mert tudtam, mivel jár ez a betegség és meg akartam kímélni őt a borzalmas szenvedésektől.

Nem tudom, mi volt az oka a betegségének, nem tudom, mit tehetnék jobban és másként, hogy még jobb legyen a macskáimnak, ha tudnék, még többet tennék értük...

Heartbreaker's Igor The Immortal, édes kis Indy cicám, vigyázz magadra odaát a szivárványhíd túloldalán. Nagyon szeretlek! Köszönöm a hat évet...

Már nincsenek könnyek - Kicsi, ég veled!

2011-06-21T14:49:00.008+02:00

Kicsi

(2002. június - 2011. június 20.)

Kicsi, az angyalföldi vagány macska, a nagy vadász már a szivárványhíd túloldalán vadászik. Öt-hathetesen került hozzánk egy katonai objektum paroklójból: ott fogadta örökbe Xxelt. Az urbán legenda szerint beugrott a kocsink csomagtartójába. 2002. július 22. volt ez a nap. Kicsi hamar beilleszkedett a csapatba és átvette a főnöki szerepet a kijárós mókok között. Végigasszisztált velünk egy tetőcserét, hiszen ahogy hozzánk került, rögtön jöttek a felújítási munkálatok: az ideiglenesen a konyhába telepített netet közösen használtuk - én neteztem, ő meg az ölembe kuporodott és dorombolt. Túlélt egy autóbalesetet: a csodával határos módon. Utolsó erejével, komoly belső vérzéssel hazajött, ennek és az orvosunk szakértelmének köszönhette az életét. És a szeretetnek. amit iránta éreztünk és érzünk, s amit ő érzett irántunk.Akkor felemésztett kilenc életéből nyolcat...

20-án hajnalban nem jött, s egész nap nem bukkant fel. Este azt hittem, őt látom, de sajnos, tévedtem. Életemben nem kevertem össze a három fekete macskánkat. Soha. Csak tegnap este. Azt hittem őt látom és megnyugodtam. Holott akkor ő már halott volt...

A szomszédasszony szólt este, hogy az egyik fekete macskánk ott fekszik nála a kertben, meghalva. Először nem hittük el, nem akartuk elhinni, de aztán nyilvánvalóvá vált: Kicsi védjegye,az a bizonyos hat darab fehér szőrszál a farka végén...

Piros rózsák őrzik az álmát.

Kicsi, ne haragudj, hogy egyedül kellett meghalnod. Legyen békés az álmod!

Admiral - ég veled!

2011-06-19T14:09:00.004+02:00

Admiral meghalt. Olyan hirtelenséggel, ami megmagyarázhatatlanul felfoghatatlan: péntek este még azt hittük, javult az állapota, hiszen, minden erre engedett következtetni, tegnap délután kettőkor pedig örökre álomra hajtotta fejét. Az egész két hete kezdődött, mikor rossz érzéseimtől vezérelve, vérképet csináltattunk neki: egy értéktől eltekintve mindene jó volt, vese- és májfunkció, minden. Valami gyulladásra utalt a vérkép, s a megfelelő agykontrollos technikával kitaláltam, merrefelé kellene irányítani a dokikat. Így is lett: UH, vizsgálat, szerdán kiderült, hogy Admiralnak epevezeték-gyulladása és epehólyag-problémája van. El kezdte kapni a szurikat és az infúziót, péntek estére pedig kezdett jobban lenni: feltartott farokkal mászkált, működött, ahogy szokott. Tegnap, szombaton azonban az ágy alól szedtem ki: nagyon rossz állapotban, komoly fájdalmakkal. A doki adott neki infúziót, szurikat, s az volt az ukáz, hogy délután figyeljük a cicát, mi van vele. Délutánra programunk volt, de természetesen lemondtuk, s figyeltük Admit, aki a dokilátogatás után már nem jött elő a hordozóból, maga alá pisilt és amikor előmerészkedett, kómásan, egyensúlyát vesztve, teljesen zavart állapotban járkált, míg fel nem borult. Ha nem tudtam, volna, hogy lehetetlen, azt mondtam volna: mérgezés. Bár végülis igaz: feltehetően ahogy a testvérénél is, Andy-nél, méreganyagok halmozódtak fel a szervezetében és akkora mennyiségben, hogy ez agyi történésekhez vezetett.

Admirallal voltam haláltusája óráiban. Még sohasem volt ilyenben részem: együtt menni az úton, ameddig csak követhettem. Pokoli fájdalmai lehettek, nem volt tudatánál, görcsölt, öntudatlanul rángott. Imádkoztam, hogy dokink érjen ide nagyon gyorsan, hogy ne kelljen tovább szenvedni Adminak. A magam módján , az agykontrollon tanultakkal próbáltam segíteni rajta, bevetettem olyan módszert is, amit csak a legvégső esetben javasoltak, mikor már mindent megpróbáltunk és nem vált be. És megkaptam a választ a sorstól: felgyorsult a folyamat, mert döntést kértem, vállalva, bármi is, elfogadom. Maga volt a pokol. De nem tehettem meg, hogy magára hagyom, ezt nem csinálhatta végig egyedül. Pokoli volt látni, mivé lesz egy élet, de teljesen evidens volt, hogy itt nincs lehetőség, nincs alternatíva. Mielőtt utoljára szállt volna a nagy kint felé Admiral sóhaja, megérkezett a dokink, nem kérdezett semmit, azonnal cselekedett.

Admiral úgy ment el, hogy mellette voltunk, simogattam, elmondtam neki, mennyire szeretem és tudom, hogy jó lesz majd neki odaát a többiekkel. Kértem, mondja el az anyjának, Manónak, a tesójának, Andy-nek, Szipának, Jacknek, Vacaknak, Cica cicának, Extraordinary macikának és a többieknek mennyire hiányzoznak.

Megkönnyebbülés volt számára a halál és én is elfogadtam ezt. Furcsa módon tegnap valahogy megbékéltem a gondolattal, a ténnyel, elfogadtam. Nincs és nem volt bennem kétely, kérdések sem. De ez nem jelenti azt, hogy ne hiányozna és ne szakadt volna ma rám a hiánya. A csapattagok is csendben vannak. Szerették őt, hiszen születésük vagy éppen hozzánk érkezésük óta részese volt az életüknek, Admiral, a bohóc-cica: bohókás, vidám, kedves, nagy tréfamester.

Admiral, a Heartbreaker A-alom utolsó képviselője már odaát futkározik a testvéreivel és a mamijukkal.

Heartbreaker's Admiral, Admikám (2000. 04. 18.- 2011. 06. 18.), legyen könnyű az álmod! Nagyon szeretlek!

Hiány

2011-05-16T13:38:00.002+02:00

Hiányzik Manócska. Hiányzik a T-rexes kajakérő "üvöltése", az, hogy tévénézéskor felkuporodott az ölembe és szépen elaludt ott, hiányzik, hogy a fejem mellett doromboljon, hogy külön kelljen zárni a gyógytápok miatt, hiányzik, hogy megrágicsálja a hajamat. Milyen régen is volt, hogy ezt tette. Már négy napja nincs velünk...

Döntenünk kellett. Azóta is ezen rágódom, hogy jól döntöttünk-e. Minden érv amellett szól, hogy igen, megkíméltük a szenvedésektől, még időben. A húgysavat már a végső stádiumban lévő állatkákon érzi az ember... Csont és bőr volt, a szervezete saját magát emésztette volna fel záros határidőn belül.

Csak a szemei éltek. Ahogy akkor is azokkal beszélt, mikor elbúcsúzott tőlem. Teljesen egyértelmű volt, mit kér.

Csak hát ő elment. Mi meg itt vagyunk nélküle...

Manócska elment...

2011-05-15T18:17:00.003+02:00

A küzdelem végetért május 12-én este. Amikor tavaly augusztusban a dokink megállapította, hogy Manócska visszafordíthatatlan veseelégtelenségben szenved, egy évet adott neki. Akkor elhatároztam, küzdünk minden lehetséges módon. Adtuk Manócskának a gyógyikat, az immunerősítőt, csak gyógytápot kapott, szárazat és konzervet, bevetettem az agykontrollt és az aloe vera gélt is. Manócska partner volt: mindenben együttműködött, sőt, volt egy olyan idpszak, amikor hízni kezdett és jobbak lettek az értékei is. Sajnos, ez nem tartott sokáig. Rohamosan fogyott, kilátszottak a csigolyái és a bordái, egész nap aludt, bár a kajáért robogott, de hiába evett, csak fogyott. Egyre gyengült. csak a szíve és az irántunk való szeretete, no meg a mindig is híres küzdeni akarása volt az, ami életben tartotta.

Sokáig tartott, míg rászántam magam arra, hogy írjak a haláláról. Döntenünk kellett és mi döntöttünk. Lehet, hogy még várhattunk volna három-négy napot, de az már nem lett volna élet számára. Így meghoztuk a döntést. Előtte elbúcsúztunk tőle, ahogy ő is. Az ember ezt tudja, amikor szavak nélkül, csak a tekintetével búcsúzik valakitől, aki menni készül. Manócska menni készült. Mert nem volt más út. Jack, élete szerelme már várta ott a szivárványhídon túl, ahol minden szép, nincsen szenvedés, betegség. Most már együtt vannak ők ketten, az elválaszthatatlan szerelmes pár, akik sok szépésges kölyökkel örvendeztettek meg minket.

Manócska volt a Heartbreaker Maine Coon Tenyészet alapító nőstény macsekja. Soha nem feledem el, mennyire jó anya volt,milyen bizalommal volt irántam a szülésekkor, mennyi mnindenen mentünk keresztül.

Valami megint lezárult a halálával...

Ch. Aviricoon's janeway of Heartbreaker, Manócska (1999. 04. 02.- 2011. 05. 12. ) - nyugodj békében és vigyázz a többiekre odaát...

Véreredmény

2011-02-16T13:23:00.002+02:00

Hétfőn megjött Manó véreredménye. Nagy reményekkel vártam, mert biztos vagyok benne, hogy sokkal több időnk van még együtt, mint a doki által augusztusban előrevetített egy év. Manócska jól tűrte a vérvételt és hamar meg is lett az eredménye. Majdnem minden értéke javult, volt olyan is, ami a rossz tartományból átkerült a megfelelőbe:-) A kreatinin szintje sajnos nem javult, pedig nagyon szerettem volna, viszont még a romlással együtt is jobb az érték, mint augusztusban volt. Ez persze nem túl jó eredmény, de dolgozunk tovább a gyógyulásán! Ő is és mi is megteszünk mindent azért, hogy javuljon az állapota és megérje a 15. szülinapját is!:-) De egyenlőre a 12. születésnapjára készülünk, ami április 02-án lesz:-)

Egy tavaszias szombaton

2011-02-12T14:08:00.002+02:00

Ma voltunk Manócskával vérvételen. Tavaly augusztusban, mikor kiderült, hogy veseelégtelensége van, a doki azt mondta, hogy maximum egy éve van hátra. Ezt már akkor sem akartam elfogadni és most meg pláne nem. Kéthavonta járunk vele vérvételre, a mostani eredmény a jövő hét elején lesz meg. Tudom, hiszem és érzem is, hogy javulnak az eredményei - mert így kell lennie! A doki mondta ma, hogy a veseelégtelenséggel együtt jár a vérszegénység is, így gyorsan elvégzett egy tesztet, de szerencsére az értékek a referenciaérték-sávon belül maradtak. Nem sokkal, de akkor is ott voltak. Doki nem igazán hisz abban, amiben én, de nem baj: teljesen természetes, hogy ő a racionalitás elkötelezett híve, ennek ellenére azonban megígérte, hogy ha Manó eredmlnyei tartósan javulnak, ír egy cikket róla:-))

Romyka fülét ma kitisztította megint, nem kell visszamennünk, de csepegtetnük azért kell pár napi, egyébként Romy cicakutya jól van.:-)

Juppi rozmártojás gyűri keményen a fogyókúrát: ma reggel hozzámbújva aludt, tegnap jót játszott és mozgott egy csomót. biztos vagyok benne, hogy attól a pár dekától, amit fogyott, már sokkal jobban érzi magát!:-) De még csak hat napja, hogy elkötelezett híve a reformkonyhának, meglátjuk, mi lesz később!

Juppi, a hős

2011-02-10T20:26:00.003+02:00

Juppi már négy napja fogyózik. Eddig nem tudtam, hogy Juppi leginkább hajnalban szokott rájárni a száraztápra. Mármint a fogyókúra előtti életében. Most már tudom. Hajnalban, mikor kómásan kibotorkálóban vagyok a mosdó felé, első reakcióm mindog az, hogy a csapattagokat kiterelem a hálószobából, Juppit beterelem a hálószobába és megkínálom a diétás tápjával. Ropogtat bőszen. Mert, hogy napközben nem igazán - ebből hgondolnám, hogy Juppi az a fajta típus macskában, mint az éjjel és hajnalban a hűtőre járó embertársunk. Akárhogyan is, de Juppi tűri a fogyóükúrát én meg várom az eredményt. Szerintem a csapat többi tagja is, mert a kötelező jelleggel vállalt szolidaritás nem igazán erőssége hosszabb távon a cirmancsoknak:-)

A fogyókúra áldásos hatásai macskákra és gazdira

2011-02-07T20:24:00.002+02:00

Juppi megkezdte a fogyókúráját. Azt nem állítanám , hogy önként és dalolva, azt viszont igen, hogy kényszer hatására és károgva a la Juppi. De a cél szentesíti az eszközt. A cél pedig az, hogy Juppi ne érdemelje ki a rozmártojás kategória első helyezettjének díját, hanem slank énképe legyen és a valóságban is a kockahasú macs(ó) szerepében tetszelegjen. Mert megérdemli. És én is, mert azért valljuk be: nem könnyű a szó semmilyen értelmében elviselni, mikor egy 13,4 kilos macska diszkréten dagaszt az ember hasán. Juppi pedig csinál ilyet, nem túl ritkán. Szóval juppi, a finn triplabundás nagy melák most fogyózik. Napi 9 deka az adagja. egyenlőre megy a dolog, igaz, tegnap kezdtük el. A többi macsek éhséglázadást kezdeményezett. De a jó szervezés mindennek a titka. Ezt is megoldjuk. Mellé még Manócska gyógykajáltatását is. Még jó, hogy van hálószoba, ahol lehet szeparálni. És lázadni benne, ellene, érte, mellette.

Mindezeken túl még nyitottam egy blogot is: vonzások és taszítások címmel. Mert megérdemlem:.-)

Milton megérzései

2011-01-29T17:28:00.002+02:00

Bár hiszek a megérzésekben és a gondolat erejében, de úgy tűnik, még van mit tanulnom. Ma sétáltunk Milton nagymedvével. Szokásos helyünkön, a váci tónál, a tó körül és az azt körülvevő ligetes részen. Gyönyörű volt a befagyott tó, a környék, a havas fák. Természetesen nem csak és kizárólag a kijelölt és kijárt utakon bóklásztunk, hanem úgy össze-vissza. Fel kellett volna tünnie korábban, hogy hatalmas a Duna és a belvíz is bizonyára, de valahogy nem figyeltem oda. egyszercsak Milton közölte, hogy nem megy tovább és jobb lenne, ha én sem bóklásznék arrafelé, amerre haladtunk. Ezt többször is eljátszotta., egyszerűen nem engedett tovább menni. Ehhez képest én úgy gondoltam, minek hallgatnék rá, semmi baj nem történhet, mentem, ő meg kutyabecsületből követett. Aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy szakad be a lábunk alatt a talaj és vészesen törik valami vékony jéghártya a behavazott talajon a lábaink laatt. Azonnal robogtunk ki a kutyával, s szerencsére megúsztuk ezt a kalandot! Nyilván nem volt mély a befagyott talajvíz, nem fulladtunk volna bele, de azért félelmetes, hogy mennyire érezte Milton, hogy baj lesz.

Szintén a mai sétán történt, hogy egy meredek emelkedőről haladtunk lefelé és mivel nagyon csúszott a csizmám, nagyon lassan tudtam menni és rettegtem, hogy elesek és jól megütöm magam. A kutya egy másodpercre sem tágított mellőlem: jött hozzámbújva, hogy belekapaszkodhassam a hatalmas sörényébe, így támogatott lefelé, míg biztonságos talajra értünk.

Milton maci nyolcadik éves, de elég bóhókásan óvodás kutya, igazi kölyök még, akiről sohasem gondoltam volna, hogy ilyen dolgokra képes.

Tanulság: a megérzésekre, nemcsak a sajátjainkra, de az állatkáinkéira is hallgatni kell!

Romy cicakutya

2011-01-22T21:25:00.002+02:00

Vérszemet kaptam:-) Már írtam, hogy Szuszmók testéről teljesen elmúltak a trutymik: szőre selymesen csillogó, kellemesen bársonyos tapintású azóta is. Ideje volt már, hogy kipróbáljam a frissen tanultakat Romy esetében is. Romy kutya gerincét - szinte végig lerakódva - a Szuszmókéhoz hasonló, feltehetően autoimmun eredetű trutymik borították. Korábban kapott szteroidot, ahogy Szuszmók is, mire elmúltak, de ismételten előjöttek a kiütések. Romy esetében is kiválóan működött a technika: gyógyszer nélkül pár nap alatt az eddig makacsul kitartó trutymik felszívódtak, szinte nyom nélkül eltűntek. Romyka szőre fényes, hagyja magát fésülni, az egész kutya boldog és nagyon aktív lett:-) Mindenki gondoljon, amit akar - a tény az tény és kézzel tapintható:-))

Archibald

2011-01-21T11:43:00.003+02:00

Ma felhívott Archibald unokám gazdája. Ilyenkor mindig görcsberándul a gyomrom és azonnal tudom, hogy baj van, mikor az unokagazdik hosszú idő után hirtelen jelentkeznek. A megérzésem jó volt. A gazdi zokogva mesélte el, hogy ma halva találta otthon Archie babát. Mint megtudtam, Archibald cukorbeteg volt, ami aztán a veséjét is károsította - ebbe halt bele ez a szépséges, hatalmas, vörös macsek, gazdája szeme-fénye. Megértem és átérzem a gazdája fájdalmát, hiszen úgy szerette ezt a cicát, mint a gyermekét, féltőn óvta mindentől, nagyon összetartoztak. Archibald hazavárta a gazdiját: utolsó erejével még az ajtóhoz vonszolhatta magát, mert ott talált rá a gazdija.

Letaglózott a hír, hiszen Archie még hatalmasabb volt, mint Andy és látszólag majd kicsattant az egészségtől. S letaglózott a hír, mert Admiral egyedül maradt az első almunkból (sajnos, Adonisról évek óta semmi hírem sincs a kezdeti lelkes kapcsolattartás után, nem válaszolnak a megkeresésre az Ausztriában élő gazdák.) és ez már megint valami véglegest jelent, visszahozhatatlant...

Nyugodj békében, Heartbreaker's Archibald, Archie baba! A testvéred, Andy már várt odaát, a szivárványhíd túloldalán...

Örömteli tévedés:-)

2011-01-20T15:39:00.003+02:00

Szerencsére nem vagyok tökéletes!:-)) Hétfőn Cice a frászt hozta rám. Hétfő délben láttam utoljára: mivel éppen pisilési szándékát nyilvánította ki, így kitessékeltem a konyhából, amit ő tudomásul is vett. Aztán viszont nem bukkant fel. Sem délután, sem este, de még kedd hajnalban sem. Nagyon aggódtam érte, mert este szívesen és nagy előszeretettel alszik bent a konyhában a többi kijárós mókkal együtt. Most viszont nem bukkant fel, nem jött, hiába hívtuk. No, gondoltam, kipróbálok egy újabb technikát. Aggodalomtól és képzelgésektől teli aggyal próbáltam lemenni a megfelelő tudati szintre, aminek következtében lázasan dolgozó racionalitásom győzedelmesedett is a tudatalatti felett: Cicét már halva láttam a kút mélyén. Jól meggyőztem a tudatalattimat, hogy ez így van és rávettem Xxelt, hogy még azon nyomtam este a sötétben, meg másnap is, nézze meg a kutat, pontosabban a mellette levő mélyedést (kissé bonyolult leírni, miről is van szó, látni kell). Szerencsére Xxel semmit, illetve senkit nem talált a mondott helyen, de attól még nem került elő Cice. Nagyon rossz kedvem volt, agykontroll ide, agykontroll oda. De azért jött a hír kedd délben, hogy Cice már otthon van! Hogy hol járhatott, sohasem derül ki, de jól van azóta is és ez a lényeg!

Tévedésnek én még így nem örültem!:-))

Hihetetlen, tehát igaz

2011-01-16T21:11:00.003+02:00

Nem, nem buggyantam meg. Csak megerősítést nyertem. Sokadszorra. Ma olyat éltem át, amivel átléptem átléphetetlennek hitt határokat, de nem erről szeretnék most írni (személyesen szívesen beszélek róla az érdeklődőknek), hanem egy tegnap esti cicakutyás élményemről. Tegnap délután - az agykontroll tanfolyamon - egy olyan technikát tanultam meg , amivel üzenhettem egy állatkámnak. Tanakodtam, kinek üzenjek és mit. Végiggondoltam a macsekjaimat. Manót eleve gyógyítom egy másik technikával, neki naponta többször küldöm a gondolatom erő-csápjait. Szuszmókot nem bolygattam volna meg, most nagyon jól néz ki és Indy-t sem akartam rávenni semmire. A macsekok határozott önállóságába nem akartam belépni, így maradtak a kutyák, azon belül is Romyka. Aki ismeri, tudja, hogy Romyka nem szeret fésülködni, mivel elrontottuk anno - 11 évvel ezelőtt - a nevelését, így ha egy icipicit is húzza a fésű a szőrét, bizony morog, odakap. Romykától tegnap délután azt kértem, hogy engedje meg nekem, hogy szépen megfésüljem, mert az milyen jó lesz neki és még egyebeket is ígértem neki, ha ezt megteszi.

Tegnap este, a tanfolyamról hazaérve kipróbáltam, mi lesz. Behívtam Romy-t a konyhába (tanúm rá a három kijárós fekete mók:-) és el kezdtem fésülni. A kutya eldobta magát és kéjelegve hagyta, hogy fésüljem. Mivel jó ideje nem mentem vissza a szobába, a szkeptikus Xxel kijött a konyhába és a következő látvány tárult a szeme elé: én a konyhakövön térdeplek, előttem a kutya szemmelláthatóan élvezi a fésülést, mellettem meg egy háromnegyed zsáknyi kifésült szőr.

Nem akarok semmit sem hozzáfűzni a dologhoz. Mindenki vonja le a következtetést a történetből. Azoknak talán könnyebb, akik látták már és ismerik Romy kutyát...

Kék rejtély:-)

2011-01-12T19:08:00.002+02:00

Ha nem tapasztalom, talán el sem hiszem. Nem, ez így nem igaz: akkor is elhiszem, mert hajlamos vagyok hinni racionális agy számára lehetetlennek tűnő dolgokban:-) Szóval Szuszmók teste augusztus elején tele volt ragyával. Dokinak fogalma sem volt, mi lehet: allergia, mondta. Szuszmók kapott gyógyszert. Trutymik elmúltak. Gyógyszert abbahagytuk. Pár nap múlva trutymik előjöttek. Gyógyszert bevetettük. Trutymik elmúltak, majd újra előjöttek. Ekkor már kicsit gyanús volt a dolog. Aztán csak úgy maguktól el kezdtek múlni. Először csak egypár, aztán szépen a többi. Olyan érzésem volt, úgy képzeltem el magamban a dolgot, mintha a trutymik Szuszmók farka vége felé távoznának a macskáról. Ezt igazolta, hogy a farkán lett egy hatalmas ragya-gombóc, mintha ott gyülemlett volna fel minden. S aztán nemrég nagy örömmel konstatáltam: Szuszmók bundája selymesen kék, egy árva oda nem illő valami sincs rajta, sem a testén, sem a farkán:-) Hogy mi volt ez az egész? Miért tünt el anélkül, hogy gyógyszert kapott volna harmadszor is? Rejtély.De hát egy kék macskához így illik, nem?:)

Emlék

2011-01-10T17:52:00.003+02:00

Tudom, ez egy elsősorban és szinte kizárólag macskás blog, ezzel a céllal született, s bár néha azért eltérek ettől a szándéktól, de azért mégis macskákkal kapcsolatos hangulat-gyűjteménynek szánom. Viszont több ok miatt is meg kell írnom ezt a bejegyzést. Az egyik ok: nemrégen fejeztem be Polcz Alaine könyvét: Asszony a fronton. (Most tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy van benne macska és van benne, embernél sokkal szerethetőbben, ragaszkodóbban és feltétel nélküli szeretettel vislekedő kutya, igazi lelki és fizikai társ.). Maga a könyv döbbenetes, szavakkal el nem mondhatóan megdöbbentő, és ijesztő az a szikárság, ahogyan a legborzasztóbb történéseket és tapasztalásokat meséli el az írónő. Nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv. Eszembe jutott a nagymamám, s az a néhány sor, amit az ő - szándékosan igencsak korlátozott mértékű és tartalmú - elmesélései nyomán egyik születésnapjára írtam neki: nem egy irodalmi remekmű (nem álltatom magam azzal, hogy szépirodalmi vénám lenne), de ő nagyon megkönnyezte és nagyon sokáig emlegette. A papíralapon íródott eredeti szöveget egyszer, nagyon régen gépre tettem, csak utána valahogy elkallódott a dokumentum, nem volt meg a gépen, nem találtam, hiába kerestem keresőprogrammal. A hétvégén tanultak gyakorlása okán azonban relaxálni kezdtem és nagyon koncentráltam arra, hogy megtaláljam. S pár perccel ezelőtt végre rábukkantam, egy másik gépen. Idemásolom. Amikor Polcz Alaine könyvét olvastam, ez a néhány sor ugrott be azonnal, s azóta is bennem motoszkált. Talán megbocsátja nekem ezt a blog olvasója...

Emlék

Mást szeretett. Szerelemmel, félőn, féltőn. Egy férfit, akiről csak álmodott, oly sokszor, belepirulva, még szűziesen, tisztán. Gyermekien naív lobogással, szivetdobogtatóan némán. Mikor találkozott vele, szemük csak félve pihent meg egymáson. Pillangó-szárnyú érzelem.
Riadtan félve dobbant szívük. Soha nem ért egymáshoz kezük sem. Csak egy szivárvány-húrnyi vékonyságú szál kötötte egymáshoz őket. Tiszta fehér, napsugár-sárga, rejtélyes lila, reményteli zöld. S kapcsolatuk e romlatlanságában nem sejtették, hogy a jövő elmossa érzéseik varázsló hamvasságát, félszeg mosolyuk soha nem érhet erdei patak-tisztaságú kacagássá.
Mert jött a sötétárnyú emberemésztő világtűz, s ahogy a házak dőltek rommá, fák vesztették el nemes koronájuk, emberek vesztek a semmi ködébe, az ő soha ki nem virágzó szerelmük úgy lett a rettegés napján a sors martalócainak áldozata. Szárnyaszegett madárként.
Hiába röppent volna fel újra meg újra. Földre kényszerítették. Véresre tiporták, véreres kezekkel gyúrták gonoszok, míg többé nem létezett.
Az idő szárnyal, megállítani hiú ábránd. Saját kicsinységünk bronzba öntött, de változó jele.
Ő most is mást szeret. Azt a hajdanvolt kedves mosolyt, az álmok varázsából előtűnő boldog remélt perceket. S él megfáradva, gyötörve nap, mint nap, kalitkába zárva örökre, számolva a perceket, mely még megadatik neki az örökkévalóság kapuja előtt.
De néha kitárja szívét a tiszta kék ég felé, s imát mormoló szája körül a ráncok szerelemmé szelídülnek.

Agykontrol és macskák:-)

2011-01-10T15:28:00.003+02:00

Már régóta kacérkodtam a gondolattal. A régóta már évtizedekben is mérhető, hiszen a kezdetektől érdekelt a dolog, csak eddig nem mertem belevágni. Most viszont igen. Még decemberben, pusztán véletlenül hallottam egy riportot Domján Lászlóval (véletlenek, régóta tudom, nincsenek), s akkor megfogalmazódott bennem végre: itt az idő. Valaki, aki nagymester ezekben a dolgokban, azt mondta nekem, hogy sok újat nem fogok tanulni, mert ezeket a dolgokat már régen tudom, gyakorlom, csak nem tudatosan teszem. Mindenesetre nagyon kíváncsi voltam. És nem csalódtam. Nem akarok itt részletesen az élményeimről írni, de az tény: sok-sok dologban megerősítést nyertem, magamról és a világról is megtanultam pár dolgot, s tény, hogy bizonyos technikákat eddig is ösztönösen csináltam, most viszont még jobban odafigyeledk a pozitív tudatosságra. Ha az, amit ez alatt a két nap alatt eddig tanultam használ a körülöttem élőknek és persze magamnak, már megérte és megéri az újabb két nap tapasztalata is!

Ja, és csak egy kis adalék: az ún. memóriafogas egyik képe a "miaú", azaz macska. Nem meglepő, ugye?:-))

Kiskutya

2011-01-04T15:01:00.002+02:00

Megszülettek a kisbelgák!:-) Anno elhatároztuk, hogy Romyka és Milton mellé szerzünk egy kiskutyát. Romy áprilisban lesz 11 éves, Milton pedig már 7,5 múlt - nagytestű kutyák esetében ezek az évek már elég jónak számítanak. Szívem szerint egy menhelyről fogadtam volna be kutyát, de az tény: éber és harcias házőrző ebre van szükségünk. A gröniket a két meglévő kutyánkon keresztül nagyon megszerettük: okosak, intelligensek, kedvesek, optimisták, éberek, remek házőrzők, de ugyanakkor bújós kutyák is. Ezért döntöttünk most is egy grőni, méghozzá lány mellett. Tavaly már volt egy alomnyi kutymi a tenyészetben, ahol érdeklődtünk, de nem született lány - ellenben az új év új almot és lányokat is hozott:-) Úgy tűnik, a jövő héten személyesen is megnézhetjük őket, nagyon kíváncsi vagyok. Ahogy arra is, hogyan fogadja majd a kicsit a két nagy kutya és a három kijárós fekete macsek, valamint ő mit szól majd a csapathoz. De hát ez még messze van, egyenlőre annak örülök, hogy az újszülöttek jól vannak, egészségesek és szépek.

Homér

2011-01-04T09:08:00.003+02:00

Tegnap , szinte egy nap alatt elolvastam egy könyvet, Gwen Cooper Homér című könyvét, egy vak kismacskáról. A könyv nem egyszerűen egy vak kismacskáról, Homérról szól, annál sokkal többről szól, többet ad az embernek. Szól a feltételek nélküli szeretetről, az elfogadásról, a hitről magunkban és másokban, a barátságnál is mélyebb kapcsolatokról, s arról a megfogalmazhatatlanul mély és el nem téphető lelki összetartozásról, mely egy ember és egy állat között létezhet, s ami nem mindenkinek adatik meg.

A könyv első felét a vonaton olvastam el, a második visziont este, otthon, a kanapén, jó melegben, miközben körbevettek a macsekjaim: Topaze és Indy a vállamnál aludtak, Admiral a lábamnál, Szuszmók mellettem és a kis öreg Manócskám az ölemben gömbölyödött össze. Kegyelemteli pillanatok voltak ezek...

Manócska és Elisha

2011-01-02T17:23:00.002+02:00

Tudom, hogy egy új év kezdetén illik nagyon optimistának lenni és hinni, bízni abban, hogy az év szebb lesz, mint az előző volt. Így is van, egyetértek, s próbálok (bocsi, Yoda mester szerint, ne csak próbáld, tedd is meg!) így tenni, de azért ma volt egy tudatalatti rossz érzésem, amit nagyon gyorsan kivertem a fejemből. A konyhából mentem be a nappaliba és ott láttam a fotelemben Manócskát és a lányát, az utolsó almából származó Elisha-t összebújva, egymáshoz simulva szunyálni. Azonnal rohantam a gépért, le is fotoztam őket: annyira csodálatosan szépek voltak együtt, bájosan finomvonásúak. Emlékeim szerint még sohasem feküdtek így összebújva, talán csak régen, mikor Elisha (már ő is elmúlt 7 éves) született, a szülődobozban. Csodaszép volt a látvány, de valahogy mégis annyira rossz érzesem támadt, hogy Manócska már nem sokáig lesz majd velünk. Olyan kis vékonyka, törékeny - tudom, ez a veseelégtelenséggel együtt jár, de akkor is nehéz elviselni. Nagyon sokat alszik, bár az is igaz, hogy a kajáért a leggyorsabban ő rohan a csapatban. Kis öreg macsekommal együtt tévézünk, nagyon bújik és keresi a társaságunkat, nem lehet levakarni magunkról, igaz, nem is nagyon tesszük.

Nagyon remélem, élete nagy szerelme, Jack hagy még neki egy kis időt itt a Földön...

Boldog új évet!

2011-01-01T01:40:00.001+02:00

Minden kedves barátomnak, kedves ismerősömnek és a blogot olvasó kedves vendégnek nagyon boldog, macskaszőrben és sikerekben gazdag új évet kívánok sok szeretettel!

Az év utolsó napján

2010-12-31T18:21:00.003+02:00

Elérkezett az év utolsó napja. Az ember ilyenkor számadást végez, átgondolja, mi volt, mi történt az elmúlt évben, jót vagy rosszat hozott az élet, mit tanult, mit tapasztalt, miben változott, s persze miben kellene előrelépni, változtatni. A 2010-es év első hónapjai nem teltek túlságosan rosszul, de sajnos a második félév több tragédiát hozott. Több tragédiát, amiről azt hittem, nem lehet elviselni, s amit mégis el kellett, mert a show-nak folytatódnia kell tovább. Elvesztettük Szipát egy hosszú betegség után, amit könnyebbé tehettünk volna számára, ha hamarabb szánjuk rá magunkat a döntésre. Andy-nél azonban a sors döntött úgy, hogy elveszi tőlünk, nagyon gyorsan, időt sem hagyva szinte a búcsúzásra. Milton villámcsapásszerű betegsége szerencsére jól végződött, de akkoriban nem sok esélyt adtam volna annak, hogy életben marad egy rejtélyes fertőzéssel szemben. Kegyetlen leckék voltak ezek. S közben az állandó létbizonytalanság a munkahelyem miatt, ami szerencsére kedvezően oldódott meg, de a váltással járó stresszt senkinek sem kívánom. Betegségekkel most is küzdünk, ez is a 2010-es év hozadéka: Manó felismert és szinten tartott veseelégtelensége kihívást jelent, ahogy Pearly kezdődő hólyag-köves problémája is. De tudjuk, ismerjük és kezeljük őket.

Mit hozott még a 2010-es év? Felismerésket, újabbakat: kikre számíthat az ember, ha baj van, s kikre nem annyira. Kik azok, akik álarcot vislenek az emberrel szemben, s máshol, más társaságban vígan ócsárolják. Kik azok, akik megbocsátanak és kik azok, akiknek érdemes megbocsátani a legnagyobb hibákat is. Kik azok, akiknek pofátlanul még mindig mások baráti körére fáj a foguk. Sorolhatnám még persze, de nem akarok túlzottan bölcselkedni.

Az év kettősségét számomra - többek között - november 27. testesíti meg. Már évek óta szerettünk volan elmenni a Macskák előadásra a macskás baráti társaságommal. Most sikerült jegyet szerezni, nagyon jó helyre. Csakhogy előző nap, november 26-án halt meg Andy. Vívódtam, mit tegyek. Őt már nem hozhattam vissza, viszont lelkiismeretfurdalásom volt, hogy halála másnapján színházba megyek. S akkor megszólalt az a dal, az Éjfél és az öröm, hogy végre láthatom az előadást összekeveredett valami nagy-nagy szomorúsággal. Ahogy ma is, ahogy egy kedves, mit sem sejtő topiktag feltette a topikomba ezt a dalt.

Hát akkor álljon itt ez a dal, Szipa, Andy és minden elvesztett kedvencem emlékére, az igencsak vegyes érzéseket hozott 2010-búcsúztatóként.

http://www.youtube.com/watch?v=TR51C73Zv-8

Boldogabb, szebb, sikeresebb és szerencsésebb új évet kívánok mindenkinek, aki a blogomat olvassa!

Senki sem lehet próféta...

2010-12-27T14:51:00.003+02:00

Mindig hálát adok a sorsnak, hogy jó pár, tenyésztéssel eltöltött, a macskás világban megadatott év után kiszálltam ebből a körforgásból és nagyon jól telnek az azóta telő-múló évek.:). De valahogy azt nem tudom megállni, hogy a felelős macskatartással kjapcsolatban - az "a macska" újságban megjelenő cikkeken túlmenően - ne szórjam az igét, mert mélységesen felháborít, megdöbbent az emberek felelőtlensége, ostobasága, ahogy és amilyen módon egy-egy élőlény iránt viseltetnek. Nyilván hatalmas a média felelőssége is, de a tenyésztőké, az állatvédő eygesületéké, az állatvédelemmel foglalkozó embereké és mindannyiunké, akik valamilyen formában és módon elköteleződtünk az ilyetén igehirdetés mellett. Úgy gondolom, hogy az állattartó, aki tájékozódni AKAR, az manapság, az internet világában nagyon könnyen megteheti annak ellenére, hogy nem minden írást, tanácsot kell szó szerint megfogadni, illetve nem szabad csak úgy leragadni egy-egy (ellenőrizetlen, meg nem erősített) információ mellett. Éppen ezért háborít fel egy minap történt eset, ami sajnos nem egyedi, viszont elrettentően kétségbeejtő helyzetet jelez a hazánk lakosaira állatartás kapcsán jellemző viselkedési normákról.

Valaki, aki tudja, hogy kismacsek érkezik hozzájuk, képtelen arra, hogy a felkészülési idő alatt megfelelő tápot szerezzen a cicája számára, olyan állatorvosnak hisz, aki megkérdőjelezi az oltások fontosságát. Azt gondolja, hogy egy hathetes kismacsek számára a legmegfelelőbb kaja az ételmaradék, a tej, a szalámi, a felnőtt (gondolom) gagyitáp, úgy véli, nem az a legfontosabb, hogy a macskát mihamarabb elvigye egy állatorvoshoz alapos vizsgálatra, megbeszélni az oltási- meg a féregtelenító programot. Fel sem merül benne, hogy egy hathetes kismacsnak az anyja mellett lenne a helye még elaglább hat hétig. Úgy véli, hogy egy macskáról való gondoskodás abból áll, hogy egész nap mosolyogva simogatjuk és rajongunk érte, míg nincs vele nagyobb baj.

Senki sem úgy születik, hogy mindent tud a macskákról - ez egy élethosszig tartó tanulási folyamat és boldog lehet az az ember, akit a bársonytalpúak a bizalmukba és szeretetükbe fogadnak, hogy lehetősége legyen a tanulásra. Viszont az is igaz, hogy nem szégyen megfogadnia tapasztaltabbak tanácsát, éppen a saját érdekünkben és mert így talán a későbbiekben mi is hirdethetjük az igét, a macskák érdekében! Azonban az ostobasággal társult felelőtlenség nagyon rossz elegy, s nem igazán szolgálja a macsekok érdekeit. Nem tudom, mikor ér el Magyarországon az állattartási kultúra egy olyan szintre, amikor nem az számít majd hülyének, aki az állatok érdekében emel szót, hanem azt övezi megvetés, aki felleőtlenül bánik vekük...

Év vége felé

2010-12-25T20:12:00.002+02:00

Remélem, ez az év jól ér véget. Katasztrofális volt. Bár tulajdonképpen a munkahelyemet illetően remekül végződött, igaz, lehetett volna igazi tragédia is, így panaszra nincs okom: belerázódom az új szakterületembe, ismerkedem az új, régi új kollégákkal, elfogadom, hogy újra fel kell építenem magam immáron sokadszor. Szipa és Andy halála, Milton betegsége. Manó veseelégtelensége azonban nagyon rányomta a bélyegét az egész évre. Jó lenne, ha valami pozitív végkicsengése lenne 2010-nek, már csak azért, hogy ne úgy emlékezzek erre az esztendőre, mint az egyik legrosszabbra életem során!

Macsekok (lekopogom) a lehetőségekhez mérten jól vannak, kutyák is, nemsokára megszületik a kis belgalány, szabin vagyok és sokat pihizek. sokat várok az új évtől - nem csodát, mert azt nem lehet, de egy kicsivel jobbat, mint ez volt.

Karácsony kicsit másként

2010-12-24T17:58:00.003+02:00

Szerintem a macsekok jobban viselik a Karácsonyt, mint én. Ha meghallom a "Karácsony, a szerete ünnepe" kántálást meg meglátom a boldogan csillogó szemű kisdedek meg tüchtig anyuci mosolyittas jelenetét a tévében, ki tudnék rohanni a világból. Biztosan velem van a gond , úgy tűnik egyedüliként (az is lehet, hogy más nem meri megmondani ilyetén véleményét), de már görcsben van a gyomrom a kötelező szeretettől, mézes-mázos kötelezettségektől. Nagyon úgy tűnik, hogy megintcsak velem van a gond, hogy a régi kedves karácsonyok hangulata nagyon megszürkült és úgy tűnik, egyedüliként a nagyvilágban én nem tudom elmondani, hogy micsoda erős, összertartó családom van, akikkel felhőtlenül mosolygunk szüntelenül egymásra (Karácsonykor meg pláne!), akikkel meghitten csacsogunk bármikor is találkozunk, szeretjük egymást és vágyunk egymás társaságára. Hát, ha így van, akkor vállalom ezt a keresztet, mást úgysem tehetek.

Ezért is jelentenek sokat a macsekok meg a kutyák, mert valahogy ők nem várják ezt el tőlem és nem igazán érdeklik őket a státusszimbólumok meg az ünnepekkor elvárt viselkedési normák maradéktalan betartása.

Összfelinológai helyzet sajátja a helyzetek gyors váltakozása:-)

2010-12-16T11:03:00.003+02:00

A helyzet nagyon gyorsan és érdekesen változik nálunk. Már csodálkoztam volna, ha ebben, a szerencsésnek nem igazán nevezhető évben, abszolút jó híreket kaptunk volna a vizeletminták kapcsán. Manó esetében szerencsére negatív lett az eredmény, semmiféle baktérium jelenlétét, semmiféle kristályra utaló jelet nem véltek felfedezni a mintában - ez jó hír, hiszen a veseelégtelensége mellé nem kellett volna beszereznie még egy, nehezen kezelhető betegséget. Mondtam én, hogy harcos tipus őkelme, egy igazi T-Rex.:-) Imádom, még akkor is, ha a párnámat nem tudom szinte sohasem rendeltetésszerűen használni:-)

Pearly tekintetében már nem ennyire jó a helyzet. Szerintem az orvostudomány már megint megingott az esetünkben: a mintában egyszerre találtak struvit és ca-oxalát kristályokra utaló jeleket. Elviekben ez nem fordulhat elő. A gyakorlatban azonban magyarázható azzal (mivel muszáj magyarázni valamivel), hogy a macsek vizeletének ph-értéke éppen változik valami miatt, így a struvit már oldódik, a ca-oxalát meg még nem tudott leülepedni (ezért lebeg, amit az UH is megerősített). Pearly az állatorvostudomány megingásáról persze nem tud semmit, nem észlel belőle pusztán annyit, hogy továbbra is kap konzervet, benne a cystaid-kapszula tartalmát, s kéthavonta csekkolva lesz a vizelete meg a hólyagja.

Fatalista vagyok. Ezért úgy vélem, a sors adott egy újabb esélyt, hogy a drága tanulópénz (Andy élete) megfizetése után, abból okulva Pearly-nél még jobban figyeljünk oda a legapróbb jelekre is.

Állatkórházzá alakultunk...

2010-12-13T09:33:00.003+02:00

Telnek a napok a november végi-december elejei dokilátogatós dömping után. Akár kezdhetném is lekopogni, hogy rendeződnek a dolgok: állatkórházunk betegei szépen javulnak:-) Milton szeme nagyon szépen javul, persze, nem tesz neki jót az a kevés idő, amit a hidegben tölt kint, de nem vészes már, ahogy a sebe is csodálatosan gyógyul, hála a kék kenőcsnek meg a folyamatosan adagolt árnikának. Indy cica még kapott tegnap fájdalomcsillapítót, de ma már nem adunk neki, úgy tűnik, jól van őkelme, ahogyan Iris is újra a régi. Manócska kapja a Baytrilt, és szépen javul az állapota, kedve és étvágya is remek. Elisha megelőzésként kapja a Baytrilt, mert nemrég sokat mászkált az alomra, s remélem, még időben kaptuk el a húgyúti fertőzés kialakulását. Pearly is úgy néz ki, nem rosszabbodott az állapota. Tényleg úgy érzem mostanság, átmentünk állatkórházba. Várjuk Manó és Pearly vizeletmintájának eredményét, elemzését, kíváncsi vagyok az eredményre nagyon, ettől is függ, hogyan tovább.

Túl egy újabb műtéten

2010-12-10T08:46:00.000+02:00

Tegnap megvolt Indy műtétje. A fogaival szerencsére nem volt semmi gond, volt egy kevés fogköve, illetve leszedték azt a burjánzó kinövést, ami az egyik fogát majdnem teljesen beborította. Nem egyszerű bódítás volt, hanem altatás. Már akkor érdekes volt, mikor megkapta az altatót: elég agresszívan reagált rá, mehetnéke lett. Ilyet nem igazán tapasztaltam a macsekjaimnál még. De az ébredés után volt a legrosszabb, szerencsére már otthon. A hordozóban kezdte: őrjöngve akart kitörni belőle. Először kiengedtem, mert ilyen jelenséggel nem találkoztam még, de hamar rájöttem: nem volt jó döntés. Indy össze-visszarohangászott, majdnem összetörte magát, így nagyon gyorsan visszatettem a hordozóba, ahol néha még volt egy kis "rohama", de utána szépen lecsillapodotott, s utána már hamarosan ment minden a rednes kerékvágásban. Úgy aludtam el, hogy Indy is az ágyon aludt, teljesen nyugudtan. Megijedtem, mert ilyet még nem produkált egy állatkám sem, viszont az is igaz, hogy Indy-t az ivartalanításon túl még sohasem kellett altatni, így nem ismerhettük a reakcióját. Mindenesetre túl vagyunk rajta.

S nagyon remélem, most már csak jó dolgok történnek velünk!:-)

Javulás

2010-12-09T08:52:00.002+02:00

Bár tulajdonképpen egyszerűbb és gyorsabb lenne, ha a dokink rendelőjébe költöznénk, azért mégiscsak jobb otthon.:-) Tegnap elvittük Pearly-t és Manót az UH-specialistához. Pearly esetében szinte biztos, hogy húgyúti fertőzése van, viszont üledék továbbra sincs egy grammnyi sem a hólyagjában. Manó hólyagja is tökéletes, nála nem volt biutos a húgyúti fertőzés. A specialista (az állatorvosi egyetem szakértő klinikai állatorvosa) mindkét macsekból vett vizeletmintát: egy tűvel. Nem mertem szemlélni az eseményeket, de kiderült, hogy nagyon finoman és igazi szakértő módjára tette a dolgát, a macsekok észre sem vették a "merényletet", meg sem rezdültek, de még egy halk nyaút sem hallattak. Nemsokára kész lesz az eredmény, s abból kiderül, hogy melyik macseknál lehet gyanakodni a bakteriális eredetű húgyúti fertőzésre. Gyógyit ettől függetlenül kapnak, s hála az égnek, Manócska is a javulás útjára lépett: nincsenek fájdalmai, nem gubbaszt, a kaját T-rex módjára kéri - nagyon örülök:-)) Eszméletlenül aggódtam miatta, nehezen viseltem volna, ha őt is el kell veszítenem olyan hirtelenséggel, mint a fiát, Andy-t. De úgy tűnik, a sors adott egy kis haladékot...

Ma Indy-t visszük a dokihoz, persze kizárólag csak a változatosság kedvéért, fogműtétre és leszedni azokat a trutymikat, amik Szipához hasonlóan, feltüntek Indy szájában. Remélem, nem lesz gond!

Rossz csillagzat alatt

2010-12-08T14:04:00.003+02:00

Ha lehetne, kitörölném a naptárból a 2010-es évet. Ha csak a macsekokról és a kutyákról beszélek, már akkor is sok tragédiában és problémában volt részünk eddig is, de úgy tűnik, nem akarnak a bajok megszünni. Tegnap voltunk pár macsekkal oltáson. Elisha és Flamy megkapták az oltásukat, a fogaikkal is elégedettek lehetünk. Iris is megkapta az oltását, de az ő fogaival viszont már komoly gondok voltak: őt is elérte a FORL, aminek a mai napig nem tudják az okát, mármint a valós okát a dokik. Így ő is megszabadult pár fogacskájától. elég hamar magához tért az altatásból, bár nagyon aggódtam miatta: Andy műtét utáni állapota és az egész, vele történt tragédia nagyon-nagyon belém tette a félszet, így sokkal érzékenyebbé váltam azon dolgok iránt, amik eddig nem okoztak gyömörgörcsöt. Pearly-t is elvittük, az ő fogai rednben vannak, már az a pár, ami maradt a korábbi húzások miatt. Nála azonban felmerült a húgyúti fertőzés is, ma megy vissza egy specialistához, s onnantól kezdve látjuk majd a kezelés irányát.

Aki viszont még jobban aggaszt: Manócska. Sajnos, az értékei a kezdeti javulás utánvisszaestek és tegnap este felfedeztük, hogy sokat jár az alomra, minimálisat pisil (most volt UH-n: mindent rendben talált a doki!!!), fájdalmai vannak. Mivel késő este fedeztük fel, saját hatáskörben adtunk neki Baytrilt, amit ma a doki helyesnek nevezett. Viszont a macsek gubbaszt, nem igazán mozog, az étvágya sem az igazi. A veseelégtelenséghez nem hiányzott ez a húgyúti probléma, mert nem tudom, hogy az amúgy sem top állapotban lévő szervezete hogyan viseli majd el az újabb megpróbáltatást. És nagyon aggaszt, hogy egyre bújósabb Manó, ami persze természetes is lehet, hiszen vigaszt keres, illetve gyógyírt a fájdalmaira.

Elegem van már ebből az évből...

(Macskás) élmények

2010-12-05T20:29:00.003+02:00

Tegnap egy nagyon szép napot töltöttem el macskás barátaimmal. Kellett egy kis kikapcsolódás, hiszen nagyon rossz időszakon vagyok túl, jól esett a sok nevetés, a gasztrokulturális élmény. Először kiállításra mentünk: megnéztük a Klimt-tárlatot, majd Lucien Hervé fotoit, ezt követte Fernando Botero festménykiállítása. A Klimt- kiállítás elég nagy csalódás volt, azonban a fotok magukkal ragadtak, nem beszélve Botero (lásd fentebb) képeiről, amelyek harsány színükkel, formavilágukkal, irónikusan megdöbbentő tematikájukkal nagyon jó kedvre derítettek. A képeken több macsekot is felfedeztünk, s megállapíthattam: Juppi, minden rozmártojások atyja nem is olyan kövér:-) Mert, ahogyan Einstein is megmondta: minden relatív:-)

A múzeumlátogatás kellőképpen megalapozta a hangulatot, így nagyon jól telt a zilálódás is: ebéd a Zila Étteremben. Megfigyeltem, hogy vannak emberek, akikkel nagyon jól tudom magam érezni, egy árva negatív hullámot sem érzek, s ilyenkor én is elengedem magam, maradéktalanul. Amennyiben azonban egy apró negatív porszem is bekerül a gépezetbe köszönhetően egy-egy negatív aurának (ami persze puszta kémia), teljesen leblokkolok - no, ezen kell majd változtatnom, a saját magam érdekében. A macsekoktól sokat tanultam, tanulok az efféle paranormális jelenségek kapcsán, de majd a januári továbbképzéstől is sokat várok.

Ez meg az

2010-12-05T15:04:00.002+02:00

Ma újabb menetre készültünk és valósítottunk is meg a dokihoz. Mostanság szinte már bérelt helyünk és időpontunk van, nem beszélve azon tényről, hogy a fizetésemet akár már át is utalhatnánk egy az egyben a dokinknak. De hát ez van: ezt vállaltuk, a macska- és kutyatartás felelősséggel is jár. Nyuszót, admiralt, Indy-t vittük. Mindhárman megkapták a Purevax- oltásukat, minden gond nélkül vették az akadályt. Nyuszót és Admiralt megultrahangoztattuk, mert jobb félni, mint megijedni: hála az égnek, egyiküknél sincs semmi a hólyagban, teljesen normális mindkettőjük veséje, semmi gond velük. A fogaik is rendben, minimális fogköve van Admiralnak, de ennyiért nem bódította el a doki. Indy esetében azonban megvan a rejtély, miért volt az utóbbi időben büdi a lehelete: hasonló trutymikat látott a szájában a doki, mint Szipának, ami ledöbbentett. Csütörtökön fél hétre visszük műtétre. Nála abszolút nem gondoltam, hogy bármi baj lesz, hiszen mióta anno négy naposan megkapta a szteroidját, ami megmentette az életét, nos, azóta soha semmi baja nem volt. Ez idáig tartott.

Manó eredménye is megjött. Volt olyan értéke, ami javult, sajnos azonban a kreatinin-érték romlott: nem olyan rossz, mint augusztusban, de nem javult, bármennyire is szugeráltam a dolgot. A doki megint emlékeztetett rá, hogy augusztushoz képest Manónak max. egy éve van hátra, de csak azért sem vagyok hajlandó ezt készpénznek venni. Persze, hiú ábrándokat sem akarok kergetni, valahol a középutat akarom megtalálni: nem esztelen reményt kelteni sem benne, sem magamban, de azért nem feladni semmiképpen sem.

Eredmények

2010-12-03T09:00:00.003+02:00

A változatosság kedvéért tegnap is orvosnál voltunk. Megérkezett Szuszmók véreredménye: nagyon jó, egy érték kivételével, s ez a cukor. Elég magas értéket hozott ki a labor, viszont a doki is csinált egy vércukorszint-mérést, s már rögtön alacsonyabb lett. Így megpróbálok nem aggódni és nem pánikolni. Nyilván, ha megint megyünk valami miatt a dokihoz, ellenőrizzük a szintjét, nehogy emiatt legyen gond. A trutymijai száradnak le, újak - a doki szerint - nem keletkeztek, de továbbra is kérdéses, mitől lehetnek, hiszen ugyanazt eszi, amit eddig, semmi sem változott meg a környezetében. Passz.

Manót megultrahangoztuk: a hólyagja nagyon szép, a veséje kicsi, bár neki születése óta az, viszont szimmetrikus, nincsenek benne ciszták, normális a vesekéreg. Vettünk tőle vért, szombaton lesz meg az eredmény. Valahogy biztos vagyok benne, hogy az értékei megint javultak!:-)

Átlagos nap

2010-11-30T11:47:00.003+02:00

Szuszmók orvoslátogatása megvalósult, némi küzedelem által, mert nem én tettem be a hordozóba és nem én voltam a dokinál vele, s azért, azt tudjuk jól, Szuszmi édes az én macsekom. Végülis a lényeg: megtörtént a látogatás ma. Doki szerint a kiütések bármitől lehetnek. Először is vett tőle vért, az eredmény két nap múlva, akkor derül majd ki, hogy a trutymik hátterében áll-e valamiféle szervi vagy hormoális elváltozás. Ez után jöhet megint a kezelés. Kíváncsi vagyok, mi lesz a vége. Nehezen bírnám elviselni, ha Szuszmókkal bármi baj történne.

Manócskát is hamarosan visszük vérvételre, mert az egy dolog, hogy augusztus óta javulnak az értékei, de azért egy veseelégtelenséggel nem viccel az ember, nagyon fontos a folyamatos ellenőrzés.

Érdekes, hogy Andy halála mennyire nem viselte meg Juppit, a másik óriás macsekunkat, pedig ők ketten nagyon jóban voltak, összebújva aludtak, együtt mentek, vonultak, mosdatták egymást mindig. Azt hittem, jobban összetörik Juppi lelke, de nem: olyan, mintha teljesen kinyílt volna, élénkebb, játékosabb, nyitottabb. Nem tudom, mire vélni.

Andy nagyon hiányzik....

Tennivalók

2010-11-28T19:23:00.003+02:00

Andy halálával nem áll meg az élet, noha feldolgozhatatlan a tragédia. Viszont a macsekok és a kutyák egész embert kívánnak és nem érezhetik a kelleténél jobban, hogy a kétlábú kiszolgáló személyzet lelke darabokban hever... Annál is inkább nem, mert új kihívások várnak ránk. Szuszmókon megint kijött az allergia: mindenféle bőrkiütések, aminek az okát egyenlőre homály fedi. Kedden visszavisszük a dokihoz, jó lenne, ha mondani valami használhatót, mert ez nem megoldás, hogy a gyógyi hatására elmúlik, utána meg nagyon hamar visszatér a betegség. Folyamatosan kényszermosdik szegény kékség, nem tudom, mire vélni: eddig semmi baja nem volt, a nyár közepén, 12 éves kora után tört elő ez a probléma.

A másik nagy kihívás Manócska veseelégtelensége. Augusztusban derült ki, hogy baj van: olyan értékei voltak, hogy nagy szerencse, hogy addig is élt a macsek. Viszont hála a gyógytápnak, a konzervnek, a gyógyinak meg a Vetrinek, az értékei, bár elég rosszak, de javuló tendenciát mutatnak. Manóra egy újabb vérvizsgálat vár, nagyon bízom benne (és így is lesz!!), hogy az eredményei javulni fognak, továbbra is! Manó harcos típus és nem adja fel!:-)

Fejben dől el...

2010-11-28T18:08:00.003+02:00

Minden fejben dől el - szoktam volt mondogatni és nagyon sok esetben tényleg őszintén hiszek is ebben. De vannak dolgok, amiknek eddig túlságosan is nagy jelentőséget tulajdonítottam, teljesen feleslegesen, mert csak idegesítettek, elvették az energiámat és nem vezettek sehová. Az elmúlt időszak nagyon streszzes volt számomra, sok minden történt, ami után azt hittem, nem lehet újra felállni, talpraállni. Éppen ezért nem olyan régen megfogadtam, hogy csak azzal foglalkozom, ami nekem igazán fontos. erre két esemény késztetett leginkább, a sok-sok apró lépés mellett.

Az egyik nemrég történt. Az egyik indexes topikban téves, mondhatni hamis információkat írtak Jackról anélkül, hogy az illető ismerte volna személyesen, látta volna a tesztjeit, tudta volna, hogyan és miben halt meg. Véletlenül jutott tudomásomra a dolog, mert nem olvasom azt a topikot sem, viszont roppant mód zavart, hogy össze-vissza hazudoztak a macskámról. Kénytelen voltam beírni a valós információkat. De azt hiszem, teljesen felesleges volt: aki akar, azt mond, amit akar bármikor és bárhol, teljesen mindegy, milyen hazugságot talál ki, nem lehetek ott mindig és mindenhol, hogy megcáfoljam. S ekkor döbbentem rá tulajdonképpen, hogy nem is kell. Én tudom, mit és hogyan csináltam, én tudom, mi és hogyan történt a macskáimmal, én tudom, mit csináltam és mit nem, a többiek abszolút nem számítanak a hazugságaikkal meg féligazságaikkal. A macsekjaim a legfontosabbak, mások állításai ezt az érzést nem befolyásolják.

A másik dolog Andy halála volt. Olyan hirtelenséggel történt, hogy az ép ésszel feldolgozhatatlan: egy egészségtől majdnem kicsattanó, eszméletlen jó kondiban lévő macska meghal pár nap leforgása alatt urémiában. Ezt senki sem tudná egykönnyen feldolgozni. Én sem. Amit tanulságként végre levontam magamnak: az élet annyira röbid és törékeny, hogy nem szabad hagyni, hogy mások baromságai elrontsák a szép pillanatokat, az igazán fontos dolgokra kell koncentrálni. Ezért döntöttem el immáron véglegesen, hogy nem foglalkozom többet olyan emberekkel sem, akik éveken át a szemembe mosolyogtak, a hátam mögött meg élezték a kést az alkalomra várva. Nem foglakozom olyanokkal, akik éveken át kígyót-békát kiabáltak egymásra, aztán egyszercsak, hirtelen pálfordulással - a közös ellenség szapulása érdekében - egy táborba tömörültek, s persze hirtelen el is feledték, miket kiabáltak anno egymásra a másik háta mögött, sőt. Nem foglalkozom olyan emberekkel, akiknek az "őszinteségétől" kiráz a hideg, akik ha véletlenül meglátnak és nem tudják elkerülni a találkozást, vörösödő arccal makognak maguk elé valamit, mert nem igazán mernek a szemembe nézni. Szóval - minden fejben dől el, ideje ezt nagyon-nagyon komolyan vennem. Nem úgy, mint egy újévi fogadalmat.

Ha minden összejön, jövő év elején szeretném továbbképezni magamat, s valahogy elérni, hogy a negatív megérzéseim pozitívvá alakuljanak és tudjak segíteni az energiámmal magamon és a macsekjaimon is, ha kell, s persze másokon, akik erre igényt tartanak.

Ég veled, Andy!

2010-11-27T17:10:00.003+02:00

Igen, az élet megy tovább, ahogy ma is.... Tegnap, 2010. november 26-án 09. 25-kor SGCA Heartbreaker's Andy átment a szivárványhídon túlra. A sokkhatás még mindig tart és nem tudom, fel tudom-e dolgozni valaha. Keresem a miértekre a választ, arra, mit csináltam, csináltunk rosszul, hogyan lehetett volna, mit lehetett volna tenni, mit csinálnék másként.

Andy-nek 2008. áprilisában volt egy hólyagműtétje, a hólyagjában jól felgyülemlett egy csomó ca-oxalát kő, a műtét nagyon jól sikerült, azóta gyógytápot evett, s voltunk vele többször UH-n is, éppen azért, hogy megelőzzünk egy esetleges újabb bajt. Legutóbb augusztusban, mikor kiderült, hogy a hólyagjában van valamennyi üledék és egy nagyobb kő. Kapta tovább a tápot, s bíztunk benne, hogy nem kell műteni mégsem, hiszen nem vagdoshatjuk fel a macska hólyagját félévente, évente: ki tudja, meddig lehet ezt csinálni. Talán ez volt a hiba, az a hiba, ami az életébe került. 21-én, vasárnap este nagyon kedvetlen volt Andy, nem nagyon mozgott, szemmel láthatóan fájdalmai voltak. Hétfőn reggel azonnal a dokinál kezdtünk, aki végül - mivel nem javult a beadott gyógyikra az állapota - kedden megműtötte a cicát. Nagyon durva műtét volt: több, mint száz apró követ szedtek ki a hólyagjából (nagy eséllyel a nagy kő sok-sok kicsire robbant szét valamitől), egy órán át mosták a hólyagját. De még akkor sem sejtettünk semmit, csak reménykedtünk: hiszen két éve sem volt semmi gond.

De a sors mást akart. Andy a műtét után felébredt rendesen, de este szinte leállt a keringése, kihűlt, szerda reggeltől gyakorlatilag végig melegítőpárnán volt, kapta az infúziót és a gyógyikat. És még mindig remlnykedtünk, bár tudatalatt éreztük, ez már csak hiú remény. Andy, ha nem aludt, folyton sírt: kiderült , hogy nem a fájdalomtól, hiszen kapott fájdalomcsillapítókat, hanem mert nem volt szinte tudatánál. A szemén látszott leginkább. Senkinek sem kívánom ezeket az estéket: a tehetetlenséget, az aggódást, a félelmet. Csütörtök este úgy aludtam el, hogy Andy-t odavettem magam mellé, hogy érezzem, ha menni akar (ebben az állapotban nagyon nagy mehetnékje volt, nem tudta, hol van és mit csinál, rángásai voltak) és beszéltem hozzá, míg el nem aludtunk. Ott volt a karjaimban, a hatalmas testével és fantasztikusan puha bundájával, a csodaszép pofijával. És már tudtam, hogy soha többé nem lesz az a macska, aki eddig volt. Egyáltalán nem lesz már.

És pénteken reggel már tudtuk, még a laboreredmény (ami olyan értékeket mutatott, hogy csoda, hogy eddig is kibírta) sem kellett hozzá, hogy el kell engednünk.

Elengedtük.

Az első almunk kölykét, akit nem azért szerettünk, mert ő volt az első magyar tenyésztésű Maine Coon, aki elérte a TICA legmagasabb címét és régiógyőztes is lett, többszörös Best in Show és így tovább, hanem mert ő Andy volt: egy szelíd, jószándékú óriásmaci, akit jól meg lehetett gyumbulni, aki megnyugtatta az embert a nyugodt dorombolásával, akire oda lehetett hajtani a fejünket, aki úgy aludt el, hogy közben hozzánk érintette valamelyik testrészét, aki maga volt a szeretet.

A diagnózis urémia, amiből nem igazán van felépülés. Hiába küzdöttünk és próbált ő is küzdeni, nem sikerült. Semmi jele nem volt a tragédia árnyékának: nem voltak nehézségei a pisiléssel, nem sírt almozás közben, vasárnapig nem volt levert, volt étvágya, gyógytápot kapott. És mégis..

Andy már ott dorombol a szivárványhíd túloldalán a többiekkel, s onnan figyeli a csapatot.

Andy macika, legyen az álmod szép!

És az élet megy tovább

2010-08-15T14:29:00.002+02:00

A csapat a kezdeti sokk után úgy tűnik, magához tért. Elvesztették a főnököt- ezt még ők sem akarták eleinte elhinni. És én sem, mikor hazamentem az első, Szipa nélküli nap végén: a csapat egyetlen tagja sem feküdt a nappaliban, ahogy és ahol szoktak, néma csendben vártak és ahogy néztek! Elmondhatatlan az egész, meg sem próbálom leírni a tekintetüket.

De aztán az élet szép lassan újraépült, talán elfogadták a hiányt - nem tudnak mit tenni. A macskáimra mindig büszke voltam, nagyon jószándékú, kellemes modorú mókok, igazi társak. Ezért is bízom benne, hogy ha majd úgy hozza a sors, hogy új főnökre lesz szükségük (mert főnök mindig kell egy közösségben), nem véres villongások árán kerül hatalomra.

Jelölt több is lenne. Szuszmók, aki a legöregebb macsek címmel él most így, az alomtestvére halála utáűn. Ő viszont nem hiszem, hogy feladja a magányos harcos image-ét. Andy, aki egyszer-kétszer már gondolta úgy, hogy Szipa után ő következik, most viszont a füle bojtját sem mozdítja, hogy vezető legyen. Indy, aki a legkisebb és legfiatalabb, de roppant akarnok és ambíciózus, rettentőt tettvággyal bír és szemléli a birodalmát. Rájuk gondoltunk mi. De aztán meglepetésként ért, hogy lett egy újabb befutó-esélyes: a nagymelák, jámbor és kedves Juppi, aki ugyan fullos kandúrként igazi macsó volt, de most már inkább egy joviális kandúrfi benyomását kelti.

Akárhogy is lesz, biztos vagyok benne, hogy a csapat jól dönt majd, bárkit is választ meg főnökének:-)

Elment a főnök....

2010-08-09T13:04:00.002+02:00

A Maine Coon csapat főnök nélkül maradt. Elment Szipa, mert várták már a szivárványhídon túli csapatban. 12 év és majdnem két hónap adatott meg neki. Bízom benne, hogy érezte, mennyire szerettük és szeretjük. A mai napig emlékszem hogyan lépett be az életembe 1998. szeptember 27-én: határozott és nagyon macskás szőrgombócként, csodaszép zöld szemekkel, határozott elképzelésekkel a macskák és a gazdik viszonyáról. Sakkban tartott sokáig, kihasználta vajmi kevés tudásomat a bársonytalpúakról, potenciális zsákmánynak tekintett. Mindig éreztette, hogy nemcsak a macskák főnöke ő, hanem az enyém is.

Aztán szépen, fokozatosan összecsiszolódtunk. Ő is engedett és én is határozottabb lettem. Sokat segített, hogy megismerjem a macskákat: betekintést engedett az ő csodálatos világába. Hosszú folyamat volt ez míg eljutottunk addig a viszonyig, míg tegnap úgy búcsúzhattunk el a végleges út majdnem biztos tudatában, ahogy azt tettük.

Minden macska tudja, mikor kell elmennie, mikor van itt az idő, mennyi adatott meg a földi létben számára. Ő is tudta. És tudatta ezt velünk is.

Igaz, hogy a macskák érzik a halálukat és az is igaz, haláluk előtt dorombolnak. Talán, mert így könnyebb átkelniük vagy tán azért, mert a gazdit vígasztalják, nyugtatják.

Nagyon nehéz most, hogy nem lehettem ott az utolsó útjánál, de hiszem, tegnap tudta, hogy a búcsúnk egy életre szól. S hogy majd még találkozunk valamikor. Ő ott vár majd...Rám néz azzal a csodálatos zöld szemével és kapok tőle egy utánozhatatlan döföt.

Pr. Bakróházi Mirr-Murr Szepi, Szipa kedves (1998. 06. 12. - 2010. 08.09.), nyugodj békében! Sohasem felejtelek el!

Kontroll

2009-07-29T11:53:00.003+02:00

Tegnap voltunk kontrollon. Andy a tavalyi műtét óta teljesen jól volt/van, s az UH is azt mutatta, semmi baja: sem üledék, sem kő nincs a hólyagjában. Mondjuk, imádja is a gyógytápot. Manócskát is megszemlélte a doki: neki megvan a múltkor is jelentkező üledék, de mintha kisebb, kevesebb lenne. Speciel, kétpofára zabálja őkelme is a gyógytápot, sokkal többet eszik belőle, mint Andy. Egy hónap múlva kontroll. Remélem, továbbra sem kell majd műteni.

Miltontól vett vért a doki, hiszen már egy hónapja szedi a Sevenalt az epilepsziájára, s fontos lenne tudni, minden rednben van-e vele. Érdekes volt feltenni őkelmét az asztalra, ahogy ott állt, mindenki felé magasodott, s mikor leült, akkor is elég macerás volt fogni a nagy "hegyet":-) Viszont learatta a learatható simiket, nagyon szeretik az asszisztensek, hiszen nagyon kedves, barátságos macika:-) Csak hát az a fránya fogyás nem megy!

Az élethez szerencse kell:)

2009-07-16T20:08:00.002+02:00

A nap eseménye és híre: nem kellett Manót műteni!:))) A doki hétfőn, mikor vittük Mancot, nem volt ezerszázalékig biztos benne, hogy tényleg kő az, ezért a műtét előtt mindenképpen meg akarta nézni UH-val. S láss csodát, kiderült, hogy anno a vastagbél benyomódását reagálta le árnyékként a gép, s Manónak nem köve van, hanem némi lerakódása a hólyag falán! Manó őkelme most nagyon boldog és elégedett. Akárcsak mi!:) Ennyit a pozitív energiákról!

Hólyagmetszés

2009-07-16T07:55:00.002+02:00

Miután Milton epilepsziája, lekopogom, úgy tűnik, karbantartható a rendszeres gyógyszeradagolással, megint történt egy kis zavar az időben és a térben: azt vettem észre, hogy Manócska nehezen pisil, többször erőlködik, rohangál az alomba. Elvittük a dokihoz, aki talált egy szép követ a hólyagjában és tanakodás nélkül a műtétet javasolta. Mivel eddig megbíztam a dokinkban, így - ellenérzéseim ellenére - ma visszük Mancot a műtétre, remélem, nem lesz semmi baj! Végülis a fia, Andy is túlélte a hólyagmetszést és azóta, megintcsak lekopogom, remekül van: eszi a gyógytápot, nem vesztett semmit a kondijából, a problémái sem jelentkeztek azóta. Remélem, az a már 10 éves és négy hónapos Manócskával is így lesz.

Mikor megtudtam, mikor lesz a műtét, "számmisztikailag" azonnal számláltam, de szerencsére semmiféle összefüggést nem fedeztem fel a tavalyi végzetes Jack-műtéttel. Azidáig sohasem féltem, pontosabban csak egészséges félelem volt bennem egy-egy műtét előtt, vagy tán még az sem, de attól a naptól kezdve rettegek, bár megpróbbálom palástolni, kisöpörni a tudatalattimból a negatív érzéseket....

Epilepszia

2009-06-26T17:12:00.002+02:00

Tegnap elvittük Miltont az EEg-vizsgálatra. a macsekokat anno teszteltük minden létező betegségre, Magyarországon meg külföldön is, de EEG-t szerencsére még senkinek sem csináltattunk. Most eljött az ideje. Kíváncsian vártam a vizsgálatot, nem idegeskedve, mert madnem biztos voltam abban, mit fogok hallani. Oltári nagy mázli (vagy mégsem az?), hogy egy nagyon szimpatikus dokinőt fogtunk ki, aki magyarázós, nyugodt, aprólékos és még az álltokat is szereti és Milton is totál belezúgott. NagyMedvére rápakoltunk egy pártát, amiből elektródák meg madzagok álltak ki, a füleit meg a lábait becsippentettük, őkelme meg mindezt nagy lelkinyugalommal tűrte (megjegyzem, Romy-val ez nem ment volna ennyire egyszerűen) . Kb. az eslő fél percben kiderült, hogy Milton epilepsziás. Hogy miért pont most, miért ő és hogy hogyan - összetett kérdés, nem is érdekes, a lényeg, hogy kezelni kell és kezelhető is.

A hír hallatán valahogy nem omlottam össze, szinte semmit sem éreztem: talán mert tényleg biztos voltam a dologban, vagy nem fogtam fel vagy nem tudom. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem lesz vele semmi baj és meggyógyul majd!

Ezekre a tudatalatti megérzéseimre maximálisan figyelek, most nem kapcsolt be a vészcsengőm. Anno, egy-egy cica kapcsán igen, akkor sajnos többször lett igazam, de most nem. Minde fejben dől el....

Kettősség

2009-06-24T15:14:00.002+02:00

Furcsa az élet. Mindig arról beszélünk, mennyire két pólusú: jing és jang, jó és rossz, sötét és világos, fekete és fehér és még sorolhatnám. Nap, mint nap szembesülünk ezzel a kettősséggel, hol egyszerűen tudomásul vesszük, hol pedig fájdalmasan döbbenünk rá. Ez a mai nap a fájdalmas kettősségé.

Június 24. az L-alom szülinapja, amikor mindig okunk meglenne az önfeledt ünneplésre és a mókok (Lolita, Lifelong Love és Lilly-White Lion) köszöntésére. Az örömbe valahogyan mégis bánat vegyül. A kis vörös macsek, Lootah emléke. Lootah-é, aki egyszer legyőzte a halált, de a második csatában elvesztette a küzdelmet. Hogy miért, ne kutassuk - már sohasem hozhatja senki vissza őt. Különös nap ez a nap, minden évben. Az élet és a halál furcsa összefonódásáé. Egy nap, mikor a mosoly sohasem lehet önfeledt, még akkor sem, ha tudjuk - az élőnek jár és megilleti őt. Ez a nap az emlékeké is egyben.

De az élet mégis, mégis megy tovább. Mert minden fényben ott a sötétség lehetősége és a legvadabb sötétben is felfénylik egy sugár...

Sérülés, roham

2009-06-23T14:27:00.003+02:00

Túl szép és csendes volt minden. Erre Kicsi beszerzett egy apró sérülést a fejecskéjén: pontosan ugyanott és ugyankkor, mint egy éve. Kenegetjük neki firsttel, úgy tűnik, nem lsz gond, de azért figyeljük folyamatosan. Tavaly több hónapba telt, míg egy elfertőződött sérülést sikerült teljesen meggyógyítani, most nem szereném ezt megint végigélni, Kicsi érdekében sem.

Milton megint produkált egy rohamot. Volt eddig áprilisban, májusban és most júniusban is, éppen tegnap délelőtt. Havonta egy. ahogy megfigyeltük, mindig egy túlpörgetett állapot után történik ez, mintegy levezető szelepként, ahogy a fogadott tesóm mondta. Viszont ez már nem játék - holnap elvileg vár minket egy doki, egy specialista, Miltonra meg egy többórás vizsgálat. Kérdés, mi lesz az eredmény.

Ha az embernek állatkája van, az aggódás mindig benne van a pakliban. S mivel vannak állatkáim és lesznek is mindig, így ez természetes állapot. Miltiért is megteszünk mindent, akármit is kell tenni.

Boldog születésnapot!

2009-06-12T08:20:00.003+02:00

Szuszmók és Szipa ma 11 évesek! Nagyon boldog születésnapot kívánok nekik. Sohasem volt még 11 éves cicám, kutyám, furcsa érzés. Mennyi mindent végigéltek velünk! Kiállítások, költözés, házfelújítás és még sorolhatnám. Több, mint egy évtizede osztoznak mindennapjainkban. Szipa, a főnök, a csodálatosan zöld szemeivel nagyon határozottan tud nézni, de tud kiscicaként bújni és odagömbölyödni is a fejünkhöz. Nem volt felhőtlen a kapcsolatunk. sokáig potenciális zsákmánynak tekintette, mert nem értettem hozzá, nem tudtam macskául. Aztán szép lassan, ahogy tanultam, úgy rendeződött a viszonyunk is. Ma már én tartom a dokinál, a kozmetikusnál, pocakolni is engedi magát, én teszem be a hordozóba. Határozottabb lettem én is, ő pedig idomult hozzám. Mindig is ő volt a főnök a csapatban, a többiek azonnal elfogadták ezt az állapotot.

Szuszmók, a nagy kékség, selymesbundás subaszőnyeg, örvénylő szemekkel, melyek néha valahová nagyon mélyre tekintenek. Ki lehet nevetni, de néha nagyon emberi az arca, igazi érzelmeket lehet rajta felfedezni. Ilyenkor mindig az az érzésem, egy ember - macskatestben. Ő Magyarország első ivartalanított Maine Coonja, aki elnyerte a hagyományos világbajnoki címet. De nem ezért szeretem. Hanem az öntörvényű határozottsága, a meg nem alkuvó jelleme miatt, s azért mert ezzel együtt a legnagyobb szeretttel bújik hozzám és mosdat meg.

Nagyon szeretem őket, az első macsekjainkat!:-)

Minden rendben

2009-05-29T18:54:00.002+02:00

Milton jól van. Ahogy hűlik az idő, úgy érzi magát egyre jobban.:) Ebből gondolnám, hogy nem epilepszia a probléma oka. Macsekok meg egyre többt esznek. Furcsa, mert másoknál pont ilyenkor, nyáron fogy kevesebb kaja, nálunk ez szinte mindig fordítva működik: nyáron jön rájuk a nagy evészet. A három kijárós mók közül Cimi nagyon soványnak tűnik, pedig van étvágya, isteni a közérzete, semmi baja. Cice megőrizte a tömörgyönyörségét és Kicsi is nagyon jó kondiban van.

A benti Maine Coonok szőre hatalmas és meglehetősen sok tartalékkal rendelkeznek, amit az is bizonyít, hogy elég nehéz megemelni őket!:-) Nem beszélve arról, mikor rájuk tör a nagy szereteroham és a mellkasomon meg a hasamon dagasztanak ezerrel. Mondjuk jó kis hasizom-gyakorlat, nem arról van szó.

Milton

2009-05-25T19:22:00.003+02:00

A macsekok jól vannak. Viszont (fő a változatosság!) Milton óriásbelga megint produkált egy párperces rohamot. délelőtt, hőség, postás-ugatás, szédülés, kóválygás, rángógörcs kb. 10-15 mp-ig - ez a tömör összefoglalása az eseményeknek. Ez már másodszor fordult elő, kb. egy hónapja volt az első, hasonló körülmények közepette. Tanácstalan vagyok. Bár nagy rá az esély, hogy a körülmények és a túlsúly, meg a hatalmas bunda is benne van a dologban, de lehet epilepszia is. Van szakorvos jelöltem, akihez elvihetjük Miltont, de ebben a melegben ez felérne egy gyilkossággal. Egyenlőre megvárom, míg végre hidegebb lesz és megyünk, visszük. Szeretném kizárni a betegséget és hinni abban, hogy csak a körülmények játéka volt mindez.

Emlékek

2009-05-21T17:09:00.002+02:00

Valamikor egyszer volt egy K-alom. Ezen a napon születtek. Meghaltak. Az utolsó kicsit Topaze felhozta nekem az ágyba azon az éjszakán. Talán, mert segítséget kért, talán a gondjaimra bízta, talán csak érezte, lelkileg nem sokáig bírom a tenyésztéssel járó dolgokat és próbálta megkönnyíteni a döntést. Ezen a napon mindig ők jutnak eszembe. És az a fájdalom, amit akkor éreztem.

Vásárlás

2009-05-21T16:46:00.003+02:00

Ma egy kicsit nosztalgiáztam. Elmentünk mászófát venni ahhoz a készítőhöz, akitől már többször vettünk mászófát a kiállításokon anno. Azt szeretem, hogy mindig lehet alkudni, csak jó humorral kell megközelíteni. Most is ez történt. Emlékeztettem, hogy hány, de hány mászófát vettünk nála, hány embernek ajánlottam és hányan mentek már hozzá hosszú tömött sorokban. Kaptam kedvezményt természetesen. Aztán megmutatta azt a mászófa-komplexumot is, amit egy még aktív tenyésztő számára készít. Nem tagadom, elárasztottak az emlékek, a kiállítások, a hangulat és mindaz, ami ezzel jár. Ezzel együtt persze sohasem kezdeném újra, mármint a döntés, amit meghoztam, szükséges és helyes volt.

Szóval lesz új mászófájuk a macsekoknak, persze olyan, mint a másik, a hálószobai, de azt már nagyon elkoptatták, így arról lekerüla tépett szövet meg a darabokra szaggatott kötél és lesz belőle virágtartó a fűszernövényeimnek:-)

Aztán vettünk még Bezo-pet pasztát, mert Juppi sokat hány mostanság, ha nem múlik, akkor megyünk a dokihoz és a végére járunk a dolognak. A három kinti mók is kapott valamit: Cestal-Cat tablettákat féreghajtásilag. Azerintem nem lesz nagy üdvrivalgás, mikor beadjuk nekik

Ja, és a Mucha-kiállításon vásárolt képemnek is lesz kerete, csodaszép lesz és a jövő hét végén lesz kész!:-)

Kullancs

2009-05-20T09:38:00.001+02:00

Tegnap elég korán hazaértem. Ehhez képest fél hét előtt észrevettem, hogy Milton nagymedve szeme felett közvetlenül van egy kullancs. Próbálkoztunk kiszedni, de annyira kényes helyen volt, hogy nem mertük megkockáztatni, hogy kiszúrjuk a szemöldökkiszedő csipesszel a szemét, így már robogtunk is Miltonnal a dokihoz. Hosszas várakozás után bekerültünk, majd Milton a vizsgáló asztalra. No, ez mindig frenetikus élmény meg fantasztikus látvány, mikor az óriás kuty ott dekkol, mint nyuszi a fűben és alig fér el az asztalon. Hárman megfogtuk, hogy ne mozogjon (hiú remény!), a doki meg nekiveselkedett és harmadszorra szépen kiszedte a spéci szedőkéjével a kullancsot, Milton észre sem vette. Utána hárman leszedtük az asztalról, ezt roppantul élvezte!:-) Mi is. Aztán jól megmértük: már "csak" 58,3 kilo, ami majdnem két kilo fogyást jelent!:-) De hát még elég sokat kell veszítenie a súlyából. Folytatjuk majd a sétákat (bár majdnem biztos vagyok benne, hogy ezek során szedte össze a kullancsot) és a spéci táplálást.
Macsekok jól vannak, kintiek és bentiek is. Hamarosan kezdődik majd az oltási szezon, no, arra a gatyánk rá fog menni. Mert bár a gazdaságosabb Purevax-oltást vetjük be, de jóóóó sokan vagyunk, így kész vagyon lesz, de hát ez van.

Álmatlanság

2009-05-19T09:34:00.002+02:00

Ma nem tudtam aludni. Eszement maximalista vagyok és hozzá meglehetősen lelkiismeretes, aminek következtében kísértenek a feladatok álmomban is. Szépen felébredtem hát hajnal kettőkor. Mellettem a macsekok nehezményezték, de azért csak lightosan. Három cica feküdt a fejem mellett. Indy mosdatta Topaze-t, Topaze mosdatta Andy-t és ment a doromb! Én meg egyszerre simiztem őket, a három barna cirmos nagybundájút! Imádom őket! Mikor vissza akartam volna feküdni, akkor meg vagy hat-hét macsekot kellett arrébb taszigálnom, ami azért 8-12 kilos macsekok esetében nem olyan egyszerű.

Nemrégen azt mondta valaki, nem szereti a Maine Coonokat meg nem kellene neki hosszú/félhosszúszőrű macsek. Hát, ízlések és pofonok. Sohasem szoktam más cicafajtákra azt mondani nem szépek és nem tetszenek - minden cica szép a maga nemében, ki ezért, ki azért. Nekem a Maine Coonok a szerelem. Nem biztos, hogy együtt tudnék élni egy-egy vehemensebb, hangos és fegyelmezetlenebb macskafajtával, de attól még másoknak lehet ez a vágyuk és nagyon jól tudnak együtt élni velük. Sajnos, az MC-kből is trendi macsekokat csináltak:-( ÉS ez sohasem jelent jót egyetlen fajta kapcsán sem. Felhígult a Maine Coonokkal foglalkozók minősége, egyre többen vágnak bele a "tenyésztésbe", kontroll nélkül, elvek nélkül és sajnos, ennek mindig a macskák isszák meg a levét. Olvasom a netes fórumokon, hogy egyszercsak eszébe jut valakinek, rámegy valamiféle start vagy egyéb apróra, s húszezerért vesz egy Maine Coont, s mert olyan szép, még el is kezdi "tenyészteni", s a legszebb az egészben, hogy még bátorítást is kap! Ilyenkor mindig arra gondolok, milyen remek döntés volt kiszállni a maskás világból.

Mert ma olyan a hangulat...

2009-05-17T11:19:00.002+02:00

Elgondolkodtam, vajon miért nem írtam április 03-án a blogba. Az egyéves évfordulón. Nagyon féltem tőle, rettegtem, hogyan fogok reagálni, mennyire bírom majd. Aztán rájöttem. Az évforduló, a látványos évforduló egy dolog. Ami számít, azt az ember úgyis legbelül érzi. Mindig ott van velem a szívemben, az agyamban, a tudatalattimban és ezen nem változtat az sem, hogy egy éve figyel a szivráványhídon túlról vagy 10 éve. Nem kell ahhoz évforduló, hogy rámtörjön a hiány érzése, ahogy ahhoz sem kell, hogy gondoljak rá.

Tudok róla beszélni, az életéről és a haláláról is. Van, mikor könnyebben, van, mikor nehezbebben, de tudok. Nekem így könnyebb elviselni, hogy nincs már.

Nemrégen elémkerült az az újság, ahol ő van a címlapon és a Maine Coonokról írt cikkemben is több képe szerepel. Olyan furcsa volt, hogy ez már a múlt, lezárt egész, nincs tovább. Nélküle megy a világ és vannak, akik csak elmondásból ismerik.

A képe a falon ottvan, a serlegek, a szalagok a falakon róla mesélnek. Nem akarom sohasem elfelejteni....

Szubjektív vallomás

2009-05-15T18:07:00.002+02:00

Régen írtam. Végülis nem történt sok minden, s ez jó. Nyugalom és béke a macsekok közt. Nem mondom, hogy nem gyanús ez a fene nagy rózsaszínség, de hát remélem, még sokáig így marad. Mostanában, rédekes módon, sokszor vallottam szerelmet a Maine coonokkal kapcsolatban. soha egy percig nem bántam meg, hogy ezt a fajtát választottam: nekem igazi macskák. Szépségesek, intelligensek, kedvesek, tele érzelmekkel, nyitottsággal, őszinték, határozottak, gyengéd társak. Mindezeken túl persze mindegyikük önálló egyéniség, saját mentalitással, csak rá jellemző sajátosságokkal. Manócska akaratosan, zsarnokgyíkosan mekeg, ha valamit el akar érni. Andy a szelíd óriás tipikus megtestesítője, Juppi az ártatlan csendes nagymelák prototípusa. Elisha az akaratos királylány, Nyuszó a csupabáj, Iris az eszméletlen kedvesség, Flamy a szeszélyesség megtestesítője. Topaze és Pearly a "cat in love" etalonjai, Admiral az "úgyis az enyém leszel"-szándék abszolút kerüsztülvivője. Szipa a szelíd hatalom, Szuszmók a végtelen misztikum megtestesítője, Indy pedig a feltétlen szereteté. És ezzel mindent elmondtam, milyenek is valójában a Maine Coonok. Számomra legalábbis.

Mostanában megint sokat gondolkodom azon, érdemes volt egyáltalán belevágni anno a tenyésztésbe? Sok-sok pénzt és energiát, lelkit és fizikait emésztett fel. Ha nem lennének macsekjaink, most nem lennének anyagi problémáink, normális helyen és normális körülmények között élnénk, utazhattam volna, megvalósíthattam volna a nagy álmot és elmentem volna Brazíliába. De azt gondolom, hogy a sors valamiért úgy akarta, hogy mindez így történjen, ahogyan történt. És jól van ez így....

Születésnap

2009-03-29T09:12:00.002+02:00

Ma lenne kilenc éves. De már örökké nyolc éves és öt napos marad az emlékeimben. Ma reggel élesen láttam: a sors ajándékot adott a szülinapján, nekem - tőle. Láttam az arcát, a csodaszép barna bundáját , a vakító fehér mellényét, a hatalmas hiúzbojtjait, a nyitott tekintetét és hallottam a hangját is. Mindig vele van és velem lesz, bármennyire is messze van már. Nagyon fáj az emlékezés. De itt van Elisha, az utolsó almából: néha úgy néz, ahogy Ő tette régen. S ma reggel is odabújt hozzám. Mintha tudta, érezte volna, hogy a papája ma lenne kilenc éves...

Jack, ha itt lennél, most adnék neked egy nagy puszit. Így csak a lelkem simogatja meg a lelkedet....

Tragikus hirtelenséggel

2009-03-26T15:57:00.002+02:00

Tegnap este minden előzmény nélkül, ereje teljében, váratlanul meghalt Boss unokám. Semmi jele nem volt a tragédiának.

Heartbreaker's Boss (2001. 09. 01- 2009. 03. 25) , Bosska, nyugodj békében! Ahogy a testvéreid, Brandon és Beauty is...

Már ott futkároztok a papátokkal, odaát a szivárványhíd túloldalán....

Gyűlölöm a márciust....

Március van....

2009-03-25T16:32:00.003+02:00

Március van. Vegyes érzéseim vannak. Nem akarom sokkolni magam, de tudatalatt akkor is bennem vannak. Nemsokára egy éve, hogy elment Jack, alig pár nappal a nyolcadik születésnapja után. Mindennap gondolok rá, hiányzik nagyon. Nehéz elfogadni még ennyi idő is, hogy már csak történelem. A lénye, a szeme, a kedvessége, ahogy jött és bújt és döfölt. Nem kell becsuknom a szememet ahhoz, hogy lássam teljes pompájában és lássam akkor, mikor utolsó útjára kísértem. Sohasem hagynak majd el ezek a képek... Pár nap és kilenc éves lenne. Pár nap és a halála évfordulója lesz. Micsoda különbség. Egy életnyi.

Március van. Vegyes érzéseim vannak. A topikom elérte az 500.000. hozzászólást. Nagy szám, történelem. Jó és rossz, emberek, arcok, élmények, személyiségek, egyéniségek, kalandok, nevetések, együttsírások. Nekem fontos ez a szám. Nem a szám miatt, bár valljuk be, kifejezetten jó érzés félmilliós hsz-számú topik gazdájának lenni, még akkor is ha bizonyos szempontból felelősség és kötelezettségekkel is jár, de ezek jóleső dolgok. Fontos, mert együtt tettük. Egy közösség, amelyet én hívtam életre és amely tőlem függetlenül lett közösséggé. Nekem fontos ez a szám és ez a topik és annak örülök, hogy talán még másoknak is rajtam kívül. Ha csak néhány embernek az, már megérte. Akik számára már nem fontos- nem tudok mit kezdeni ezzel. Nem keresem az okokat, bár nyilván vannak. Velem összefüggő valós és szándékosan gerjesztett, hazug okok, melyekkel szemben ostobaság lenne védekezni, mert céltalan lenne és hiábavaló. Tőlem független, objektív okok, amelyeket meg kell érteni és tiszteletben tartani. Vagy csak egyszerűen nem is kell keresni az okokat, csak elfogadni az emeberek sokszínű jellemét.

Március van. Vegyes érzéseim vannak. A topikom nemsokára hét éves. Azt mondják, a hét év kritikus szám. De én bízom benne, hogy ez a babona nem lesz mérvadó a közösség életében. Azok, akik fontosnak vélik a topikot, bízom benne, továbbra is tesznek majd azért, hogy az maradjon mindannyiunk számára.

Március van. Kék az ég, felhők az égen, süt a nap és nagyon hideg van. Érzéseim vegyesek, amiylen az idő. De akkor is itt a tavasz.

Ez meg az:-)

2008-12-22T19:53:00.002+02:00

Ma vezettem: egyedül, teljesen egyedül, senki nem ült a kocsiban rajtam kívül. Az oktató annyira megbízott bennem, hogy azt mondta, ő most cigizik és én meg vezessek. Fantasztikus élmény volt! De leginkább a bizalma bennem - ez hatott meg nagyon.

Egyébként ma voltunk Flamy-vel és Elishaval oltáson, mindketten Purevaxot kaptak. Remekül viselték és persze sok-sok simit kaptak. Mindig hízik a májam, mikor látom, mennyire jól viselkednek a mókok, nem idegbetegek, jól szocializáltak, nem harapják szét az embert, szépen dorombolnak és bújnak a vadidegen emberekhez is. Topaze-t is elvittük a dokihoz: neki valamiféle bakteriális bőrfertőzése van. Doki szépen kitisztította a sebet, adott rá kenőcsöt meg gyögyit. Ha nem múlik 10 napon belül, akkor küldünk mintát a laborba.

Dokira várva találkoztunk a rendelőben egy házaspárral, akik két sziámi cicát vesztettek el nagyon záros határidőn belül, s most Maine Coont szeretnének. Kérték, ajánljunk valakit, de elvől nem teszem. Több ok miatt sem. Az egyik az, hogy továbbra sincs jó véleményem a magyar tenysztői társadalomról, másrészt, mikor ajánlottunk tenyészetet, még annyi visszajelzést sem kaptunk sem az ajánlatot kérőtől, sem az ajánlott tenyészettől, hogy "kösz". Kicsit már belefáradtam az ilyen irányú karitatívságba.

Nemsokára itt van Karácsony. Most valahogy - a korábbi évektől eltérően - ünnepi hangulatom kezd lenni. Szépen suvickolok, díszítegetek ezt-azt, kreatívkodom. Lehet, öregszem?:-))

Gondolatok

2008-12-17T11:08:00.002+02:00

Tegnap volt a 42. születésnapom. Nagyon sokan köszöntöttek, olyanok is, akikről nem is gondoltam, hogy fognak. Jól esett. Lehet, hogy öregszem vagy a karácsony közeledtével leszek egyre szentimentálisabb, de tegnap eszembe jutott Jack. Mindig velem van a szívemben, de nem tör fel mindig ilyen elemi erővel a fájdalom a hiánya miatt, mint most. Ha belegondolok, kevesen érthetik meg ezt: egy macska halála sokaknak semmit sem jelent, az, hogy még hónapokkal az elvesztése után is zokogva gondolok rá, meg végképp érthetetlen a legtöbb ember számára. Ültem a fotelben (ahol ő már sohasem ülhetett, pedig biztosan élvezte volna), ölemben Indy, mellettem Nyuszó és Topaze, teljes idillben. S akkor eszembe jutott, hogy ő nincs itt, s nem lesz itt már soha többé. Mindig attól rettegtem, hogy el fogom felejteni az arcát, hogy nem fogok tudni rá emlékezni. De ha becsukom a szemem, látom őt és érzem, ahogy odadugja a fejét a fejemhez és beszélgetünk úgy, ahogyan csak vele lehetett. Miért hiányzik ennyire?

Boss-hírek

2008-08-31T19:24:00.002+02:00

Délben kaptam a hírt, hogy Boss cica véreredménye megérkezett Németországból: az eredmény pazar:-) Kitaccsolt egy jó nagy szőrcsomót, majd magától evett egy keveset! Csak így tovább , Boss!:-))) Hatamas szikla gördült le a szívemről.

Történések

2008-08-31T07:56:00.003+02:00

Kicsi sebe szépen javul, de elég sok időbe telik majd, míg teljesen begyógyul. Imádom azt a macsekot: annyira jólelkű, alkalmazkodó, kedves, hogy az elmondhatatlan, mindazonáltal igazi angyalföldi vagány és stramm cica is. Ennek köszönhetően végülis szépen tudomásul vette, hogy most egy ideig benti macsek marad és ehez képest kell berendeznie a mindennapjait. Büszke vagyok rá nagyon!:)

Nagyon bírom, ahogy a szokásos vagánymacsekos mozdulataival végigvonul a konyhán meg azt is, mikor a gallér alatt vakargatjuk és puff, jól eldől és tekereg, pocakoltatja magát:-)

Tegnap elvittük a két másik kinti mókot, Cimit és Cicét veszettség elleni oltásra, amit jól tűrtek, csak végignyaúzták az utat kánonban. viszont találkoztam a dokinkkal és kifaggattam Boss cica kapcsán. Ő optimista, úgyhogy én is az vagyok:)

Nemsokára indulunk majd Cicomához: két cicát viszünk kozmetikázni, Elisha királylányt és Admiral cicát. Be kell látnom, s ezt már egy éve megtettem persze, hogy egyedül nem tudok 13-14 macsekot kefélgetni, bundát gondozni úgy, hogy egyikükben se legyen egy árva csomó sem. Viszont nem szeretném, hogy elhanyagolt legyen a szőrük, így marad a kozmetikus, akit mindenkinek szívből ajánlok, mert nagyon ért az álaltok nyelvén:)

Ismét itt...

2008-08-29T18:03:00.003+02:00

Régen jártam erre, pedig mindig megfogadom, hogy nem hanyagolom el a blogírását. De hát az ember gyarló, s nem mindig tartja be ígéreteit, vagy csak akkor ír a blogjába, ha szomorúság, baj éri.

Az idő halad, néha ólomlábakon, néha meg gyorsan röppen tova. Történik ez-az nálunk. Andy-ke az ominózus műtétje óta is remekül van, imádja a gyógytápját, szabályosan kéri, ha éhes. Komolyan mondom, ilyet nem igazán láttam még macseknál: leül Xxel elé és el kezdi neki mondani, hogy kaját kér. Akkor szépen bemegy a hálószobába, leül a tányér mellé és vár. A többiek szépen elszeparálódnak, Andyke pedig nekilát a gyógykajának.

Romy cicakutya, hála a műtétnek, csodálatos formában van: ma csodálkoztam rá legutóbb, hogy mennyire megszépült, ragyog a boldogságtól.

Kicsi sebe (egy, nem a mi dokink által nem megfelelően kezelt seb eszméletlen nagy területen fertőződött el) szépen javul, hála a gallérnak és a konyhafogságnak. Hónapok óta küzdünk a sebbel, de talán most már sínen vagyunk. A kedvéért még egy Bioptron lámpát is vettünk, úgy hogy meg kell gyógyulnia mindenképpen!

Boss unokám viszont beteg. Néhány napja hány, enne, de nem mer. Szerencsére a gazdik elvitték a mi dokinkhoz, aki kontrasztanyag segítségével megállapította, hogy valami van a gyomrában: idegen test, szőrkígyó pld.. Nagyon remélem, nem ciszta vagy daganat...Erre nem akarok gondolni, de óhatatlanul felmerül bennem. Boss Jack fia, az első, Manócskával közös alomból. Ezért is aggódom nagyon. A gazdik szerint Boss közérzete remek, de még mindig nem eszik....Szombaton, azaz holnap lesz véreredmény. Bizakodom.

S hogy tulajdonképpen miért vágtam bele megint a blogírásba? Mert elolvastam a kedves kommenteket és más formában hozzám eljutott üzeneteket számomra ismeretlen emberektől. Mikor olvastam soraikat, könnyekig hatódtam. S talán ezért, az ő szavaikért, üzeneteikért is érte meg az a nyolc év, ami két éve végképp lezárult az életemben.

Rádöbbentem arra is, hogy sokan szerették és ismerték Jacket, többen, mint azt gondoltam volna. És talán így része marad valamiképpen ő is a világnak, hiszen nem halhat meg, akinek az emlékét őrzik....

Álom

2008-05-13T09:41:00.003+02:00

Tegnap reggel furcsa álmom volt. Mióta meghalt Jack, sohasem álmodtam vele. Tegnap reggel azt álmodtam, hogy a mellkasomon fekszik, ahogy a halálát megelőző időben sokszor , néz rám és dorombol. Felébredtem, s a mellkasomon Jack lánya, Elisha feküdt, nézett és dorombolt. Furcsa volt, mert Jacket láttam benne, sokkal inkább, mint eddig. Azt hiszem, tegnap reggel engedtem el igazán Jack lelkét. Addig azt hittem elnegedtem már, de nem, valahogy fogva tartottuk egymást...

Tegnap , legnagyobb megdöbbenésemre, nem keltett rossz érzést bennem az álom, nem fájt, hanem megkönnyebülést éreztem: Jack tovább él bennem, Elishában és még sok-sok kölykében.

Soha nem felejtem el, ez képtelenség lenne, de hagyom, hogy gondtalanul rohangásszon a szivárványhíd túloldalán és ne kelljen azt éreznie, hogy gond van velem idelent.

Az élet megy tovább, az idő halad nélküle, de valahogy mégis vele együtt....

Hétköznapok

2008-05-09T19:39:00.002+02:00

A napok telnek. Romy-val tegnap voltunk az egyhónapos kontrollon: minden rendben találtatott, zöld utat kapott a rohangászásra. Ehhez képest meglehetősen nehéz kiszoktatni őkelmét, elvégre a közel egy hónap alatt igazi konyhakutyává vált. Milton folytatja a fogyókúrát: NagyMedve elég jól bírja a korlátozott fejadagot, még akkor is, ha a felét Romy eszi el előle.:) Andy cicánál megvolt a varratszedés, csodaszép volt a sebe. Topaze és Manó achnéját kenegetném, ha volna mivel: hiánycikk a szer, amit felírt a doki, de majd megoldjuk ezt is. Iris füle szebb, mint volt, azért még csepegtetünk neki. Szuszmók megkapta a szuriját, egy hét múlva kontroll: ha nem javul a szája, ínye, akkor jön az a kezelés, ami Szipa esetében nagyon jól bevált, bár a gatyánk is ráment anyagilag.

Szóval, ha azt mondom, eseménytelenül telnek a napok, nem igazán fedi a valóságot. Viszont ezek a folyamatok kézben tarthatóak, kezelhetők, így sokkal nyugodtabb ez az eseménydússág, mint korábban volt.

Tegnap megjelent az "a macska", benne a búcsúm Jacktől. Azt hittem, összeomlok majd, ha elolvasom és látom a képeit (itt mondok köszönetet László Erikának és Böhm Zsuzsának, a lap főszerkesztőjének és munkatársának, hogy a nekrológ megjelenhetett és úgy, ahogyan az megjelent). Mélységes szomorúságot éreztem. Fáj a hiánya. De valahogy úgy érzem, az agyam még mindig hárít, még mindig nem vagyok képes elhinni, hogy meghalt, ugyanakkor mintha folyton látnám a halála napjának eseményeit: őt a rendelőben, őt az inkubátorban, őt a hamvasztóban. Nagyon nehéz ezzel a kettősséggel élni.

Rettegek attól, hogy elfeljtem majd az arcát....

Eseménytelenül

2008-04-27T18:33:00.002+02:00

Andy remekül van: éli a megszokott életét - eszik, alszik, pisil, almozik, bújik, dorombol. Mintha mi sem történt volna. A bundáját már szépen megtisztogatta és hagyta, hogy megfésüljem én is, eltünt a pisiszag (a műtét után a hordozóba pisilt szegénykém), csodaszép fényes és selymes a szőre. Annyira macska andy! Ha nem lett volna Jack, akkor talán ő lett volna számomra a MACSKA. Ki tudja. Azért Szuszmók cicáról sem szabad elfeledkezni:-)

Mindennap a műtét óta kap fájdalomcsillapítót, szerintem nem fáj neki a sebe és egyéb fájdalmai sincsenek (szép, tiszta a szeme, nem látom nyomát szenvedésnek), de a doki előírta, hogy négy napig kapja, ezért kapja a gyógyikát. Mellette kap árnikát is, ami nagyban hozzájárult, hogy szép legyen a sebe.

Romyka sebe is csodaszép és el kezdett a hátán nőni a szőre. szerintem legalább félév, míg úgy-ahogy kinő, remélem, télre azért lesz annyi bundája, hogy nem fagy meg. Jövő héten elvileg és remélem, gyakorlatban is folytatjuk vele a mágnesterápiát, segíti a műtét utáni regenerálódást.

Szóval, most úgy tűnik, a rossz történések szünetelnek. A kedvem, közérzetem viszont csapnivalóan rossz, energiátlan vagyok és rosszkedvű, mintha fogyna az életerőm, nagyon negatív az aurám. Pihenni kéne úgy isten igazából, mindentől és mindenkitől távol. Lehet, veszek egy lottószelvényt?

Andy

2008-04-23T19:44:00.001+02:00

Andy túl van a műtéten, s azt kel mondjam, szuperül viselte, viseli: mászkál, ugrál,eszik-iszik, almozott, pisilt. A sebe kb. 10 centis, jól és sok 2anyaggal" összevarrva, elvégre hatalmas macsek:-)
Az elmúlt hetekben háromszor kellett műtétileg döntenünk. Ma is azt mondom, mindhérom döntés helyes volt, de a sors csak két esetben engedte, hogy visszaigazoldjon a választásunk. Romyka ma újra egy eleven, ugrálós, rohangászós kutymi, aki maholnap csak az időjárásváltozásokkor emlékszik majd arra, hogy április 08-án volt egy , három csigolyát érintő komoly gerincműtétje.
Andy a mai állapot szerint remekül van. A hólyagja tele volt sok-sok C15-ös homeoátiás gömböcske-nagyságú valamivel, amik egy nagy masszív szándékoztak összeállni, mindez málnaszínű gennyes-véres hólyagtartalommal spékelve. Ezt semmiféle gyógytáp nem tudta volna feloldani olyan rövid idő alatt, hogy az ne okozzon súlyos gondot. Megint jó volt a döntés: műtét.
Jack esetében is jó volt a döntés: enélkül szenvedések közepette halt volna meg. Így megadtuk az esélyt, a sors pedig döntött április 03-án.
Háromból kettő. Nem is olyan rossz arány.
Valahogy furcsa érzésem van, ami miatt lelkiismeretfurdalásom is van, de el kell mondjam. Mind Romy, mind pedig Andy műtétjének szívből örülök, mindkettőjüket szívből imádom és bármit megtennék értük, betegre aggódtam amgam mindkettőjük műtétje kapcsán. De ahogy Romy operációja után, úgy most is ott volt bennem, valahol nagyon mélyen egyfajta keserűség (tán nem ez a legjobb szó rá) . Jack már nem él, az ő műtétje nem sikerült. Ma is sokszor-sokszor gondoltam rá: ahogy elvittük, ahogy elbúcsúztunk egymástól, ahogy ott feküdt az inkubátorban és ahoyg a hamvasztás előtt még utoljára megsimogattam. Akkor láttam a sebét is: hatalmas vágás és varrat volt. Furcsa és talán érthetetlen is, hogy ma miért ezek a képek villantak be.
Örlnöm kéne és istenemre, örülök is. De a lelkem szomorú is egyidőben. Különös és félelmetes ez a kettősség.
Nem tudom, mikor fogom tudni feldolgozni Jack halálát. Egy topikon úgy fogalmaztam: Jack nélkül a világ már nem ugyanaz többé. Kevesen értik meg ezt. De attól ez még így van.
Remélem, Andy megbocsát majd nekem, hogy a sikeres műtétje kapcsán más dolgokról is írtam, s az ömö perceit kicsit beárnyékolta a szomorúság is.
Hiszen Andy most, a műtét napján pont annyi idős, mint Jack volt a műtétje napján. Mindketten elérték a Supreme Grand Champion címet, mindketten letettek valamit az asztalra elsőként a hazai Maine Coonok közül. Szóval túl sok volt az egybeesés. De szerencsére nem történt baj : Andy él és virul. És ez nagyon fontos.
Én pedig bízom az időben...Hátha hoz némi gyógyírt valamikor....

Romy gyógyulgat

2008-04-10T12:59:00.003+02:00

Ma voltunk dokinál: Romy vénakanüljét vetettük ki. Romyka szépen felblattyogott a rendelő-lépcsőn, begyűjtött pár simit, aztán rohant séta közben, majd itthon is felrobogott a lépcsőfokokon. Hát, mindenesetre nagyon jó döntés volt ez a műtét. Még persze vigyázni kell rá, nem rohangálhat össze-vissza, de annyira jó látni, hogy teljesen kicserélték ezt a kutymit!:-) Kíváncsi vagyok, mit mond hétfőn majd a doki.

Furcsa, hogy mennyire más ez a mai nap az egy héttel ezelőtti naphoz képest. És különös az is, hogy valahogy Romy műtétje és az, hogy szüksége van rám, segít felfolgozni valamelyest az egy héttel ezelőtti tragédiát. Nem, nem felejtettem el Jacket és soha nem is fogom, de kicsit könnyebb a teher....

Romy

2008-04-09T08:24:00.002+02:00

Tegnap megműtötték Romy cicakutyát. A diagnózis: gerincvelő kompresszió és részleges gerincvelő roncsolódás, hivatalos nevén cauda equina syndroma. Évek óta küzdöttünk valamiféle izületinek hitt problémával, voltak szurik és gyógyik, amik segítettek, de most nagyon nyilvánvaló volt, hogy eltanácstalankodhatunk még egy darabig, de a műtét nem igazán várhat. Reggel beadtuk őkelmét a dokihoz, volt labor, UH, mindenféle vizsgálat, majd a műtét. ott kellett hagyni őt,s este visszamenni érte. Fájdalmas emlékeket idézett fel ez a metódus, nagyon rettegtem, nehogy a sors őt is elvegye. Rettegtem, nehogy megszóllajon a telefon és a rendelő hívjon, hogy vége...

De nem. Mikor Xxel felhívta a dokit, elmondta, hogy Romyka él és virul, felébredt, infúzión van és majd mehetünk érte. Még ekkor sem mertem reménykedni, hiszen pár nappal előtte Jacknél ugyanez történt és tragédia lett a vége. Csak akkor hittem el, hogy semmi baj, mikor Romyka majdhogynem a nyakamba ugrott a rendelőben. Jó nagy vágás van a hátán, kék a negyed kutya a fertőtlenítőtől, de saját lábán közlekedik, eszik, iszik, alszik.

Tegnap valahogy megkönnyebbültem kicsit. Mintha a Jack iránti gyász hagyott volna pár percet arra, hogy örüljek romynak, hiszen szüksége volt/van rám: ahogy bújt, ahogy látszott rajta, szeretetre van szüksége.

És az élet megy tovább....

Gondolatok...

2008-04-07T12:43:00.002+02:00

Tegnap nagyon magam alatt voltam megint. Nem újdonság ez a múlt hét óta. A legváratlanabb pillanatokban tör rám a fájdalom, Jack hiánya. Most kezdem igazán felfogni, hogy többé már nincs velem. S valahogy fáj az is, hogy olybá tűnik, csak én emlékszem még rá, mások elfelejtették, mintha nem is lett volna sohasem. Elmúlt a sokkhatás, a tényeken nem lehet változtatni, az élet megy tovább valóban. Aztán beszélgettem valakivel (akinek nem szabad sohasem megköszönnöm, hogy meghallgat, pedig sokszor tette ezt mostanság) és azt mondta, hogy az emberek nem biztos, hogy érzéketlenek vagy közönyösek, csak nem találnak szavakat, mert nehéz a gyászról beszélni, nem csak a gyászolónak, hanem annak, azoknak is, akik vígasztalni próbálják. Mert a szavak ilyenkor annyira esetlennek tűnik, közhelyesnek. Az, aki gyászol, a saját harcát, kell, hogy megvívja.

Én most vívom ezt a harcot, az idővel, az emlékképekkel, a "nincs már többé"- tudattal. Győznöm kell, a csapat többi tagja miatt, de nem tudom, mikor sikerül.

Holnap műtik Romy cicakutyát. Elvittük a szakspecialistához, aki elmondta, hogy lehet gyógyszerezni, lehet bármit tenni, egyfajta születési rendellenesség miatt mindig problémája lesz annak a bizonyos csigolyának a kapcsán, s x idő múlva le is bénulhat. Nem akarok késlekedni, ahogy Jack esetében talán tettem, nagy volt az ár, túlságosan is nagy. Most nem várhatok. Holnap reggel kilenc-tíz magasában visszük Romy-t: labor, UH, gerincfestéses rtg, majd műtét. Azt mondta a doki, hogy délután a saját lábán távozhat.

Csak ne lenne ott az a sötét árny: pár napja Jacket is vittük tisztességgel a műtétre, majd megvártuk, megnéztük, aztán mire érte mentünk, már nem élt. Ez a tudat az, ami nem hagy nyugodni. Félek. De bízom abban, hogy a sors nem lehet ennyire kegyetlen velem. Hogy őt is elvegye.

Nélküle...

2008-04-05T20:24:00.002+02:00

Különös érzés: mintha két énem lenne. Az egyik teszi a dolgát, megpróbálja kívülről nézni a történéseket, elhárítani a fájdalmat, pótcselekvéseket végez, teszi a mindennapi rutinfeladatokat, elbeszélget másokkal, enni ad az állatkáknak, főz, takarít, netezik. A másik énem végig rágondol, Jackre, arra, most mit csinálna, arra, mit tett, mikor utoljára láttam, milyen volt, próbálom bevésni az agyamba még jobban az emlékeket, a pofikáját, a fülbojtjait, a nyitott, barátságos tekintetét, ahogy nézett, ahogy felugrott az ölembe. Különös módon feltolulnak az emlékek, a kiállítások, a műsrovezetés vele, élesen látom őket. Nem szeretném, ha elhalványulna bennem az emléke.

Ugyanakkor sajnálom a csapat többi tagját, akik töretlen szeretettel ragaszkodnak hozzám, s nekem lelkifurdalásom van, mert Jack speciális helyet foglalt e szívmben, ők pedig nem, bár imádom őket. Talán megbocsájtják nekem ezt, remélem.

Ma feküdtem az ágyon. Belüölről fáztam. Csak belebambultam a semmibe. Egyszercsak arra eszméltem, hogy a 12 Maine Coonból kilenc körülöttem alszik, fekszik, bújik. Ennyien egyszerre még sohasem vettek körül. Érzik, hogy valami nagyon nagy baj van, segíteni szeretnének. Éppen ezért kellene összeszednem magam.

Azt hittem, elengedtem Jacket. Bizonyos értelemben igen. Ő tart engem fogva. Az a kapocs....Félelmetes és felemelő is egyben.

Az idő megy nélküle...

2008-04-05T12:46:00.003+02:00

A sors kegyes, ha ezt lehet mondani: mindig teremt valami megoldásra váró feladatot, hogy ne legyen üresjárat a gondolataimban. Mert ha van, akkor azok Jack körül kalandoznak. Hihetetlen, hogy reggel nem jön, nem bújik este az ölembe, hihetetlen, hogy nem dorombol a nejlonszatyroknak almozás előtt, hihetetlen, hogy nem bukkan fel valahol a bagolyfülével a szobákban. Nem tudom felfogni, hogy nincs többé. Látom, még látom mindenütt. Ott vannak a falon a szalagjai, a rozetták, amiket élete során nyert, a kupák, az érmek, a fényképe, az eredményét igazoló oklevelek. De látom őt a mászófa tetjén, a zsámolyon pózolva, látom a csigalépcsőn, s látom, hogy az utolsó reggelen hogy alszik a hasamon, a fejét az arcomhoz szorítva.

Ma is a dokinál voltunk. Milton sántított az egyik mellős lábijára, de aztán kiderült, semmi baj, csak régen járt a rendelőben és mivel mindig örömmel megy oda, úgy vélte, meg kéne látogatni az ottaniakat, leakasztani a simiket meg sétálni egy cseppet. Sétáltunk is, jól elfáradtunk. Milton most pihizik éppen. Romy kapcsán viszont nem vagyok nyugodt, meg gyötör a lelkiismeret is, mert Jack miatt kissé háttérbe szorult, így kértem időpontot Dr. Zsoldoshoz, aki gerincszakértő, meglátjuk mit mond hétfőn.

Macsekok megvannak, visszaállt a rend, túl vannak a sokkon, az élet megy tovább.

És elvitte magával a lelkem egy részét....

2008-04-04T20:47:00.004+02:00

Ma van Iris cica negyedik születésnapja. Ma hamvasztattuk el Jacket. Milyen furcsa dolgokat produkál az élet. egyik percben menyország, aztán maga a pokol, egyik pillanatban reménykedés, aztán szinte azonnal az eszelős fájdalom. Ha kiírom magamból, jobb. A szavak csak úgy jönnek nem kell keresnem őket. Néha magam is megijedek tőlük.

Egy órakor értünk jött az ember, aki hamvasztotta. Elmentünk egy nyugodt helyre. Jack sohasem járt iylen helyen még. Nagy volt a tér. Kéken ragyogott az ég, vakított a nap, csend volt. Az emberek sem szóltak. Utoljára megsimogattam. Hideg volt a teste már, de most is aranybarnán selymes volt a szőre és aludt. Vártam, hogy felébred és döföl egyet, de nem tette. Az ember megfogta és berakta a hamvasztóba, rácsukta az ajtót és elkezdődött. Ekkor menekültem el. Csak úgy bele a világba, ott a mezőn. Beleüvöltöttem a fájdalmamat a semmibe, elköszöntem tőle, s talán elengedtem. A lelkem egy része vele ment, az ő lelkével.

Aztán vége lett és a hamvai most egy barna urnában vannak. Ennyi maradt belőle.

Aztán elmentünk az állatorvoshoz, mert Elisha és Indy még nem volt száj- és fogellenőrzésen és elvittük Manót is, aki tegnap megsiratta Jacket, az ő egyetlen szerelmét. Aggódom érte, mert lelkileg legalább úgy megviselte őt a halál, mint engem. Csak ő nem tudja kiírni magából, amit érez. Csak néz.

Ma végérvényesen befejeződött valami. És most már ezzel a tudattal élek majd.

Elment....

2008-04-03T18:35:00.000+02:00

"Ne állj zokogva síromnál; Nem vagyok ott. Nem alszom. De ott vagyok az ezer szélben, mi fú. Én vagyok a gyémánt csillogás a havon. Én vagyok a napfény az érett gabonán. Én vagyok a szelíd őszi eső. Amikor felébreszt a reggeli zsivaj, Ott vagyok minden hangban veled, A csendesen köröző madár szavában, de én vagyok a csillag is, mely rád süt az éjszakában. Ne állj hát zokogva síromnál; Nem vagyok ott. Nem haltam meg. "

SGC RW RW Tuscaloosa's Hijacker of Heartbreaker, mindannyiunk Jackje, az én örök macska-szerelmem ma elment. Született 2000. március 29-én, meghalt 2008. április 03-án.
Szép élete volt. Hiszem, hogy találkozom vele valahol a szivárványhídon túl és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk: én simizem a nagy bamba kandúr fejét, ő pedig döföl nekem, mert "anyázhatnékja" van.
Köszönöm a sorsnak, hogy megadta őt nekem. Köszönöm, hogy ennyit is adott, ennyi időt.

Mindig hálás leszek neked, Jack, azért ami lehettem, lettem általad. Amíg én élek, emlékeim által Te is élni fogsz.
Jackócám, kis mókom, nagyon szerettelek és szeretni foglak, míg élek.

És a többi néma csend. A lelkem egy része holnap egy órakor, mikor hamvasztjuk, vele száll.

És most is azt mondom: születhet a Földre tőle nagyobb, tőle súlyosabb Maine Coon, amíg világ a világ ő Jack marad. Most már örökre.

Isten veled! Találkozunk majd, Jack!

Köszönöm

2008-04-03T13:10:00.002+02:00

Ahogyan már írtam korábban is itt vagy éppen a topikon: mindig meghat (és ez nem érzelgősség), hogy hányan és hányan drukkolnak egy-egy állatka, így éppen Jack életéért, ismerősök, ismeretlenek, barátok, nembarátok. Furcsa és felelmelő érzés ez egy egocentrikus világban, ahol igazán az számít, mennyi pénzed van, mi a beosztásod, milyen az autód, a mobiltelefonod miylen kunsztokra képes, vagy éppen 180cm magas-45 kilos szexbomba a barátnőd.

Meghat ez a fajta együttbizakodás. Csak magamat tudom ismételni: köszönöm.

Azóta is meditálok, gondolkodom, jár az agyam, mi lesz, hogyan lesz. Xxel racionálisabban látja a világot, ő szeinte Jacknek nem rosszak az esélyei. Az én aggódó anyai szívem törékenyebb...De bízom a tőlem szakértőbbekben.

Lehet, belemagyarázás, de elég csendes itthon a macsekcsapat most, csak Andy nyalta ki Iris füléből a belecsepegtetett fülcseppeket.:-)

A műtét napja

2008-04-03T11:36:00.002+02:00

Kisebb késéssel kezdődött a műtét. A doki, ahogy megígérte, kiküldött valakit, hogy elmondja, nem hasnyálmirígy-daganat, hanem bél. Másfél órás műtét után mentünk be. A daganat hatalmas, óriási diónál is nagyobb valami ott feküdt az asztalon, mellette az eltávolított és átszőtt bélszakasz. Jack az inkubátorban, oxigént kapott, melegben tartották.

Mintha kívülről láttam volna az egészet. A hasija teljesen csupasz, hatalmas vágás és varrat (lehet, csak most tűnt annak) rajta. Olyan törékenyen és kicsin feküdt ott.

Három körül megyünk érte. Az első három-négy nap nagyon nehéz lesz, spéci kaját kap majd, fájdalomcsillapítót, holnap délután kontroll.

Tudom, hogy genetikailag így volt kódolva, tudom, hogy nem tehetek róla, hogy daganata lett, tudom, hogy megtettem érte mindent, tudom, tudom. Csak más dolog ez a fajta tudás és megint más azt tudni, hogy el fogom veszíteni. Persze aki megszületik, meg is hal. De így, hogy hónapokban mérhetem a hátralévő idejét, valahogy eszement nehéz.

Egyet azonban tudok biztosan, ha mást nem is: a sors ajándéka, hogy ő az enyém és én az övé. Az együtt töltött évek kitörölhetetlenek. Bármi lesz is, bármi történjen, Jack mindig Jack marad.

Csak most jegyzem meg: ő az első cicánk, akinek betelt az oltási könyve. Tudom, hogy hülyeség, de ez annyira szíven ütött most. A következő Manó. Az ő oltásijában egy hely van még. Azt hiszem, a következő oltását egy új könyvbe kapja.

Holnap...

2008-04-02T14:11:00.003+02:00

Maholnap be is költözhetnénk a dokink rendelőjébe, mert - micsoda meglepi! - ma is jártunk nála. Admiral és Juppi fogai jó állapotban vannak, nagyon icipici kis fogkövet távolított el a doki, Irisnek viszont van egy kis - nem parazitás eredetű - fülgyulladása és sajnos nála is megkezdődött a fogelhalálos betegség, aminek oka ismeretlen, viszont vissza nem fordítható. Még jó, hogy évente járunk ellenőrzésre. Ilyenkor gondolok bele, mi lenne, ha nem tennénk. Juppi súlya vetekszik Andy-ével, de míg andy hosszú, magas, nagy, addig Juppi lelkem tömzsibb és lufisabb, viszont tüneményes bamba jószág:-)

Romyka állapota stagnál, remélem, nem esik majd az eső, mert akkor nehéz napok jönnének rá: még mindig nem lépcsőzik, egy lépcső is gondot okoz neki felfelé. pénteken megyünk megint mágnesterápiára, meglátjuk.

Holnap nyolcra pedig Jackkel, műtétre. Messze van még, nagyon messze, de már szeretnék túllenni rajta: minden jobb, mint a bizonytalanság.

Nehéz a várakozás

2008-04-01T21:26:00.003+02:00

Hamar megjártuk ma az orvosi rendelőt. Szépen visszük el a csapatot fog- és szájellenőrzésre. Eddig Szuszmókkal és Pearly-vel volt a legtöbb gond, elég csúnyán be volt gyulladva az ínyük, főleg Szuszának, de kaptak szurit, két hét múlva kontroll. A többiek foga elég jó állapotban van, remélem, a jövő évi rendes csekkolásig nem lesz semmi gond velük! Eddig Szipa, Szuszmók, Pearly, Andy, Nyuszó, Topaze, Flamy és Manó esett át az ellenőrzésen, holnap visszük Admiralt, Irist és Juppit, s aztán már csak Indy meg Elisha marad hátra.

Megérkezett Jack véreredménye, a doki szerint nem valószínű, hogy hasnyálmirígy-daganat. A műtétre csütörötökön nyolckor kerül sor. Ha mégis az, akkor visszazárja és vége...Ha a bélhez kapcsolódó daganat, akkor ha áttétes, gond van, ha nem az (márpedig ő ebben bízik), akkor vannak esélyei Jacknek, aki nagyon sokat fogyott, de életkedve töretlen, issza, mit issza, vedeli a Vetri-DMG-t és ma is jött bújni, dorombolni, döfölni.

Nehéz a várakozás. Egyébként sem vagyok túlzottan türelmes ember, főkeg, ha a macsekjaimról van szó meg a kutyákról, de már nagyon szeretnék két nappal idősebb lenni vagy valahogy uralni az időt, visszaforgatni vagy éppen előre...

Ma este együtt tévéztünk Jackoval: odajött az ölembe és ott dorombolt. Régen, mikor nagyon akartam, hogy igazi show-cat formáját hozza és mikor nagyon akartam győzni egy-egy kiállításon, mindig a fülébe súgtam (magamat is doppingolva): "Kérlek, Jack, tedd meg az én kedvemért. Nyerni fogsz, kérlek, kérlek." És ő megtette. Nem tudom elégszer kérni a sorsot: engedje, hogy most is meg tudja tenni.

Peregnek a órák...

2008-04-01T13:32:00.002+02:00

Furcsa: amikor nem történik semmi rossz, az ember nehezebben ír blogot, legalábbis én így voltam , vagyok ezzel. Ha rossz napokat élek, könnyebben osztom meg a világgal a fájdalmaimat...Ha minden rendben, az olyan természetes, nem? Pedig nem, csak könnyű hozzászokni a jóhoz.

Jack betegsége kapcsán nem szeretném elfelejteni, hogy Romy kutya is beteg: súlyos izületi és/vagy gerincproblémái vannak. Robog őkelme, de ha lépcsőzni kell, komoly fájdalmai vannak, lehetnek, mert nem közlekedik lépcsőn. Szedi a gyógyikákat, a hivatalosakat is és a zöldkagylót is, ma pedig elmentünk mágnesterápiára. Eszméletlen jól tűrte: ült meg feküdt a mágnes karikában, vigyorgott boldogan és nagyon kis nyugodt volt. Így vettünk neki egy tízalkalmas bérletet, wellness-bérletet. Romy megelőzött: nekem még sohasem volt wellness-bérletem:-) Bízom benne, hogy a gyógyik és az alternatív gyógyászat együttesen csodát tesz, nem igazán szeretném a gerincfestést meg a műtétet. Nyilván, ha kell, elvisszük oda is, de saját példámon okulva először inkább más módszerekkel kísérleteznék, ha lehet, aztán - ha szükséges - jöhet a műtét. Nagyon bízom a gyógyulásában.

Ma úgy érzem, Jack nem hasnyálmirígy-daganatos. Valahogy optimistább lettem, még inkább, mint tegnap. Meghat a barátaim, ismerőseim végtelen együttérzése, támogatása, biztatása. Eszméletlen sokan drukkolnak Jacknek. Valahogy én is erősebb lettem a drukkok által és nem hiszem el, hogy ne hatnának ezek a pozitív gondolathullámok.

Ma este okosabbak leszünk talán egy kicsivel. Ha lehet, holnapra tenném a műtétet, szeretnék minél hamarabb túllenni a dolgon, had gyógyuljon gyorsan őkelme!

Egy nap eltelt

2008-03-31T17:31:00.002+02:00

Elmúlt egy nap a HÍR óta. Sokkhatás volt. Azt hittem, nincs tovább. De van. Visszatért az erőm és hinni akarom, hogy Jack élni fog , mert élnie kell. Rossz a tudat, keserves persze látni, hogy megy, mászkál és ott van benne az a daganat, ami egyre nő (az egész egy-másfél hónapos történet, ennyi idő alatt nőtt meg 2,5 cm-nyire az a valami a testében) , de látom rajta, hogy bár tudja, mi vár rá, de élni akar. Szívszorító a tudat, hogy ennyi ideje ott burjánzik benne az a daganat és semmit sem vettem észre, mármint semmi konkrétat.

A doki bizakodó. Ez erőt ad nekem is. Anno, mikor Kicsit elütötte az autó és a dokinknak fel kellett építeni a macsek hasfalát, a beleit, kivette a lépét, s a cicának hatalmas (kritikus) volt a vérvesztesége, amikor én mindvégig tudtam, hogy élni fog, ő kegyetlen őszinteséggel mondta, hogy minimális az esélye, hogy felépül, de mindent megtesz. Én egyre jobban bíztam, ő meg egyre óvatosabban lett apránként, ezrelékenként optimistább. Most én voltam az, aki kétségbe estem először, ő meg realitán optimista, még ha ez hülyeség is, így kimondva.

Szerinte nem hasnyálmirígy-daganat, hanem a bélhez csapódó daganat, szinte elvetette az áttét esélyét. Remélem, szívből kívánom, hogy igaza legyen. Holnap sokkal okosabbak leszünk, leaglábbis remélem.

Jacko babám, annyiszor tettél meg annyi mindent a kedvemért. Kérlek, akarj most is élni és én is akarom, hogy élj. Segítek neked, amennyi az erőmből telik. Nyerjünk csatát most is. tudod, mint régen egy-egy kiállításon: ha kellett, akkor beleadtál apait-anyait és ynertünk, mennyiszer! Most is. Jó?

Jack

2008-03-30T12:33:00.002+02:00

Mindig tudtam, hogy eljön a pillanat. Még nem jött el, de közel vagyunk hozzá, pokolian közel. Hinni kéne meg bízni és optimistának lenni. Nem megy, egyszerűen nem. Sokszor voltam erős, most nem tudok az lenni. Elfogyott az erőm. Ha meghal, nem tudom, mi lesz, hogyan tovább. Üres lesz nélküle a világ. Várni kell, keddig a véreredményre, akkor okosabbak leszünk. Két és fél nap. Ennyi a világ? Tudom, hogy tudja. Érzem. Ő is tudja, hogy én tudom. Ezt más nem tudja elképzelni, megérteni. Mindegyik macskámat szeretem, de Ő más. Ő Jack. Daganata van. Lehet bél- és lehet hasnyálmirígy-daganat. Ha az utóbbi, meg kell hoznunk a döntést. Ha az előbbi, még van remény. Játsszuk el, hogy van remény, csapjuk be a sorsot, Jack! Kérlek....

Évforduló

2007-12-08T23:28:00.000+02:00

Sokat gondolkodtam rajta, megemlékezzek-e az évfordulóról. Más ez, mint egy szülinap vagy bármi, ami ünnephez vagy valakihez szeméylesen kötődik. Más. Talán nem is olyan alkalom, amiről meg szoktak emlékezni, vagy amiről meg kell emlékezni. Persze, ezt mindenki maga dönti el, mi a fontos számára, mi az, amit mérföldkőként tart számon az élete folyásában. A macskatenyésztés, de úgy egyszerűen a macskákkal való találkozás számomra mérföldkő, mert intenzíven határozta meg jó néhány évig az életem és ma is, meg az elkövetkezendő évtizedekben is erőteljesen formálja az életmódomat, életstílusomat. A macska végképp beköltözött az életembe és a szívembe, onnan nincs kiút.:-) Az, hogy a tenyésztést abbahagytam, csak egy dolog. Megvannak, megvoltak az okai, amikről itt is írtam. De nem jelenti azt semmiképpen, hogy a amcskákból kiábrándultam volna vagy nem imádnám őket. A tenyésztés befejezése racionális döntés volt, aminek az évfordulóit nem áll szándékomban ünnepelni, s csak most, az első év eltelte után látom, nincs is értelme, hogy "ünnepeljem". ami igazán fontos a macsekokkal kapcsolatban, az megmaradt, akik igazán fontosak voltak, nem tagadtak meg.

Ezért is gondolkodtam, van-e értelme a megemlékzésnek, hiszen szabadon meghozott döntésről volt és van szó. A tény persze megmásthatatlan.

A macsekok viszont ugyanolyan macskaszőrös szeretettel bújnak hozzám, Indy ugyanolyan ellenállhatatlan lelkesedéssel mosdat, Jack ugyanolyan bamba kandúr, az unokák és a dédunokák ugyanolyan aranyosak, Szuszmók ugyanolyan kék, mint egy évvel ezelőtt. És ez a legfontosabb:))

Ez meg az

2007-11-13T13:52:00.000+02:00

A napok telnek, az élet megy tovább, a maga rendje szerint: jóval, rosszal, pozitív és negatív dolgokkal, meg-megállásokkal és rohanó pillanatokkal telve.

Andy cica még mindig gyógytápot kap, nem tisztult ki rendesen , még látható némi vesehomok, de bízom benne, a sok-sok hetes szeparáció meghozza gyümölcsét. Pearly hólyaghurutja is remélem, gyógyulgat, nemsokára kontroll vár rájuk. Én éppen Brüsszelben leszek az esedékes orvosi vizsgálatkor, de Xxel ügyesen megoldja az állatorvosi vizit realizálását. Szipa megint nem tetszik nekem, olyan furcsa az arckifejezése és néha lógatja a nyelvét továbbra is.

Cice elszokott tőlünk. Néha látjuk, de estére valahol meghúzza magát és valahol kajál még plusszban. Eddig is kis tömörgyönyör volt, most meg!:-) Nem tudom ezt mire vélni, hiszen a másik két cica továbbra is jön, bújik, bent dekkol, de Cice nem. Ha beviszem a konyhába, kijön, kimegy. Senki sem bántotta. Tanácstalan vagyok, de kíváncsi is egyben.

Azért a nagy rohanásban is el tudok gondolkodni pár dolgon. Nem mondom azt, hogy hibátlan és tökéletes vagyok, isten ments, az gyanús lenne! De valahogy mélyen megvetem azon embereket, akik szart kevernek és utána nem merik azt felvállalni, gyávának mutatkoznak, a háttérben susmusolnak, miközben bűntelennek és ártatlannak mutatják magukat, nehéz sorsuk mögé bújnak, látszatproblémákat találnak ki figyelemelterésképpen, lenyúlják az ember szellemi termékeit, netán ismerőseit, a másikra kennek mindent titokban egyoldalúan tárva fel bizonyos dolgokat. Valahogy sokszor szembesülök mostanság ezzel, itt, ott, kint és bent. Furcsa ez.

Ezért is kedvelem a macsekokat.

Gyász

2007-11-13T13:36:00.000+02:00

Az elmúlt időszakban több cica-ismerősöm halt meg. Egyiküket, Cummogót csak a topikról ismertem, gazdija történeteiből és néhány képről. Másikukat, Safit (Safranek Micikét) személyesen is. Megrázott a haláluk. Nagyon. Szép kort értek meg mindketten, de a súlyos betegségekkel szemben tehetetlenek voltak. Küzdöttek, de elvesztették a harcot. Méltósággal mentek el, egy nehéz, de humánus döntés után. Mára már valahol a szivárványhídon túl rohangásznak, a többiekkel együtt. Ott, ahol Dingó, Dingó-2 és Tico kutyáim, ott ahol, Cica cica és kis fekete, negyedik kölyke, ott ahol Moszat és Vacak teszi ezt. Ott, ahol a kicsi Maine coonok és Maine Coon-kölykök, köztük nagyon-nagyon fájón Lootah, de legfájóbban és soha nem szűnő fájdalommal hiányzó Extraordinary macika. Valahol ott, ahol örök emlékezetünk őrzi őket, az örökké halhatatlanokat. A lelkünkben pedig egy mélyen beleégett tappancsnyom.

Nyugodjatok békében! Egyszer találkozunk!

Pihenőnap

2007-10-21T17:00:00.000+02:00

Végre egy kis pihenés! el sem hiszem! jó, meg kéne írni a Gondoskodás-cikket az újságba, mindig az utolós pillanatban alkotom meg, a legjobb múzsa a lapzárta:-) Készülni kéne a november eleji párizsi útra, nem beszélve a november közepi brüsszeli hétvégéről, de hát valahogy sem kedvem, sem energiám hozzá. Bátraké a szerencse meg az élethez szerencse kell:-) hátha most is bejön!

Cirmákokkal minden rendben, kintiek, bentiek jól vannak. Élvezik, hogy együtt tévézünk meg, hogy hosszas simi van. Akárki akármit mond is, igenis nagyon magas a macsekok érzelmi kvótája-:))

Romy kutyával viszont valami nincs rendben. Elmentünk a dokihoz, de nem a mi dokink volt, így csak egy bűzmirígy kinyomáson estünk túl meg megállapítódott, hogy a hüvelye körül van valami, aminek nem kéne ott lennie....szóval, visszamegyünk a megszokott dokinkhoz. Ennek ellenére remélem, semmi baj! Gyanítom, lehet, hogy felfázás van a dolog hátterében.

Három macsek oltásával úgyis adósok vagyunk, valahogy elmaradtak. Meg aztán Szipuka száját sem ártana lecsekkolni, az ördög sohasem alszik.

Hosszú hét....

2007-10-20T11:06:00.000+02:00

Hosszú hét, brrr, még a hideg is kiráz, de legalább vége hamarosan!:-) nem volt semmi hét ez sem, a vérnyomásom az egekben, ezen még a macsekok jelenléte sem mindig segített, bár sajnos, nem sokat láttak a bársonytalpúak a héten, lévén látástól vakulásig voltak rednezvényeim. Hiába no, a népszerűség átka vagy ára?:-)) Azért nem panaszkodom, mert a tavalyelőtti államtitkári, a tavalyi miniszteri elismerés után ez évben egy érdemjelet és egy kabinetfőnöki elismerést (éppen ma) is átvehettem:-) Néha azért sok a vállalt és teljesített munka, de hát szeretem:-)

Macsekok remekül vannak. Andy-ke még mindig szeparálódik, szépen ropogtatja a vesekímélős tápot, talán még szereti is, nem tudom: néha nagy lelkesedéssel eszegeti:-) Ma hajnalban Kicsi félórát udvaroltatott magának, egyszerűen nem meheztem vissza tőle aludni, muszáj volt simiznem, puszilgatnom őkelmét , ő meg nyomta a dorombot fennhangon. Mikor meg bementem, dorombolt a nappali: Flamy Szipa mellé bújt be egy kis fekvőkére és nyomatta a cicamotort:-)

Most három nap pihi van, s remélem, sok-sok macskázás is:-))

Léleknyugtató macsekok

2007-10-10T12:19:00.000+02:00

A tegnapi nap sírógörcsösen stresszes volt, a nyomás persze ma sem csökkent, de a holtpont már megvolt: most már az átlendüléstől működik a dolog. Legfeljebb emléktáblaként végzem. Elöljáróban csak azért ecseteltem a helyzetet, hogy még inkább felértékelődjön a macsekjaim jelenléte, számomra gyógyhatású képessége. Tegnap meggyötörve hazaértem meglehetősen későn, mire felváltva jöttek a mókok. Nem győzök hálásnak lenni nekik ezért a gesztusért. Szinte mindenki jött: ölbemászott, dorombolt, nyugodtan feküdt az ölemben. Amikor az egyik megunta, jött azonnal a másik. Kézről, azaz tappancsról tappancsra adtak:-) Sőt, a szeparáció önkéntesnek nem nevezhető száműzetésében lévő Andyke is bebújt a takaró alá az ágyban, ahogy Indy szokott, odahajtotta a nagy busa fejét a váéllamra és átment kiscicába: együtt aludtunk.:-)

Hiába no, a bársonytalpúak csodálatos lények.

Andy cica sztársága

2007-10-08T19:59:00.000+02:00

Voltunk Andy cicával kontrollon. Korábban sokat sírt pisiléskor és elvittük az orvoshoz. Vesehomokot talált nála, ezért kapott szurikat, gyógyikát és spéci tápot kellett ennie. Most csekkoltattuk: van még homokja, de nagyon minimális. Egy darabig még kapnia kell a tápot, de nem vészes a helyzet! Az egyedüli gond ilyenkor mindig, hogy szeparálni kell őkelmét, ami megoldható lenne helyileg, de szegénykém jól elunja magát egyedül a hálószobában. Mindenestre valamit valamiért.

Három asszisztens és két doki meg egy ügyfé gazdija simizte Andy-t egyszerre a vizsgáló asztalon: az óriás macsek csak ült, szépsége teljes tudatában és tűrt. A karomvágást mondjuk nem tűrte ilyeen jól, de túlestünk rajta. Ahogyan Indy és mamija, Topaze is, mert hogy ők meg oltást kaptak, karomvágással megspékelve.

Más: most már az Isten sem ment meg attól elvileg, hogy egy minisztériumi osztály vezető helyettese legyek:))) Még ha csak fél évig, akkor is!:-) Szép, de roppant nehéz dőszak lesz ez, bár tulajdonképpen szeretem a munkámat és a kollégák is kedvelnek, úgy érzem.

Őszi hangulat-szilánkok

2007-10-08T10:04:00.000+02:00

Furcsa, bár tulajdonképpen evidens és logikus: amíg macsekokat tenyésztettünk, sok minden történt a házunk táján, nem volt nap, ami ne tartogatott volna örömöt, tragédiát, mosolyt vagy könnyeket a macsekok kapcsán. Aztán szép lassan beállt a rend az új kerévágásba : hála az égnek csak egy-egy orvosi probléma színesíti nem gyakran a napjainkat. A hála isten a nem gyakrannak szól:-)

Szipuka szájproblémáját úgy tűnik, rendbehozta a kezelés. Andy vesehomokját ma ellenőriztetjük, remélem, nála is bevált a gyógytáp és a gyógyszer, s a doki csupa jót mond majd a kontrollon. Juppi egyre anyásabb, kezdi kiérdemelni a második számú bamba kandúr címet: hatalmas lett, súlyban és bundában is és jön bújni a nap bármely szakában. Nyuszó egyre bájosabban nőies, Topaze egy szőrgombolyag, Manócska kissé öregesen nyugis, Szuszmók kékebb és öntörvényűbb, mint valaha, Jack újra a régi szépségében tördeli a szívemet nap, mint nap. Pearly jól rézi magát a dolgozóban szeparálva, Elisha még kényesebb, mint valaha, Flamy egy igazi dorombgép, Iris emgjárta a szekrény bugyrait:) Admiral majdnem eltörte az orrcsontomat egy nagy döf kapcsán, Indy megspórolhatná nekem a kozmetkai kezelést:-) A kinti mókok (Cice, Cimi, Kicsi) pedig vállvetve készülnek a télre: soha ennyi tápot, konzervet, tejet nem ettek-ittak még:-)

Unokáztam tegnapelőtt, amit köszönök az unokák rabszolgáinak: láthattam élőben Jacy-t, aki mindig megdöbbent azzal a nyitottsággal, barátságos nyíltsággal és kedves bájjal, ahogy fogad, és láthattam Theot (azaz Lilly-white Liont) , aki férfias pofijához képest lányos bájjal dugta fejét simogató kezem alá:-)

Tegnap érdekes dolog történt: Xxel nem vette észre, hogy Irist ebcsukta a nagy szekrénybe. elmentünk otthonról, s mikor hazajöttünk, Topaze ült a szekrény előtt és szólt, hogy baj van. kinyitottam az ajtót, Iris meg megkönnyebbülve szaladt ki belőle. Jó kis kaland lehetett a számára, de szerencsére nem történt baj. mondtam is neki, hogy majd legközelebb egy villongásnál jusson az eszébe a hófehérségnek, hogy Topaze jót cselekedett vele!:-) Bár az emberek hajlamosak elfelejteni azt, aki segít rajtuk és átlépni a segítőkön, ha az érdekük úgy diktálja, de a macskák ennél remélem, sokkal intelligensebbek!:-)

Amúgy meg elég húzós napjaim vannak. Sok, irdatlanul sok a munka bent, új és új kihívások várnak nap, nap után, egy bizonyos, meghatározott időre még feljebb is léphetek a ranglétrán (vezető leszek! na jó, helyettes vezető), ilyen tanfolyam, olyan továbbképzés vár rám, Párizs, Brüsszel "hever majd a lábaim előtt", de muszáj voltam venni egy vérnoymásmérőt és átértékelni dolokat a saját magam egészsége védelmében. Megtanulni immáron sokadszor, hogy kicsinyes, némi infantilizmussal megáldott emberek hisztijével nem érdemes foglalkozni, az igazság odaát van, bármit mond is az ember bizonyos embertípusnak, a dilettáns a legdühösebb, ha az általa zseniálisnak vélt valami (behelyettesíthető bármi) csak nála üti az előbbi kategória kritériumait, és hogy az intelligencia meg az alapvető illemszabályok ismerete bizony nem kor függvénye.

Boldog szülinapot!

2007-07-19T11:58:00.000+02:00

Ma négy éves a Nagymedvém, azaz Milton von Gummi Bears:-) Imádom a mindig optimista delfinképét meg a barátságosan okos szemecskéit!:-) Meg úgy magát a több, mint 55 kilós extraméretű belga juhász-szépséget!:-) Isten éltesse nagyon-nagyon sokáig egészségben és boldogságban! És persze sok marhacsontot neki!

Hatalmas a hőség, nehezen bírjuk, nem tudom, mi lesz ha fokozódik, márpedig van rá esély. Legjobb lenne valahol a tengerparton valami jeges üdítőt szürcsölve....Helyette az iroda poklában...

Remélem, Pearly otthon bírja még a strapát. Legjobb dolga Galanak van, ilyenkor viszonylag hűs a hálószoba. Ma egyébiránt új gazdihoz kerül. Nagyon sajnálom, mert tünemény egy macsek, de sokan vagyunk, nem maradhat. Jó dolga lesz, ez biztos, remélem, minden rendben lesz!:-)

Meleg van...

2007-07-17T16:12:00.001+02:00

Meleg van. Mondjuk csak 32 fok van itt bent az irodában, de belegondolok, hogy mindjárt kimegyek a napra.:-( Viszont ma jó napom volt, a végén kiderül, hogy művész-menedszer leszek:)))) Az élet macskaszőrös rejtélyei meg a sors macskabajszos meglepijei:-) De hát erről még nem beszélnék többet, meg különben is, csak kedves játék a gondolatokkal:-) Jobban aggódom azonban Pearly miatt, aki fent dekkol ebben a melegben a tetőtéri dolgozószobában, lejönni nem akar, levinni kegyetlenség (megpróbáltam: eszméletlen zavartság, morgás, ingerültség volt a vége), Xxel hiába locsolja a tetőt, átmenetileg segít csak a helyzeten. Nem tudom, meddgi tart ez a kánikula, de sem embernek, sem macskának nem való.