vasárnap, augusztus 15, 2010

És az élet megy tovább

A csapat a kezdeti sokk után úgy tűnik, magához tért. Elvesztették a főnököt- ezt még ők sem akarták eleinte elhinni. És én sem, mikor hazamentem az első, Szipa nélküli nap végén: a csapat egyetlen tagja sem feküdt a nappaliban, ahogy és ahol szoktak, néma csendben vártak és ahogy néztek! Elmondhatatlan az egész, meg sem próbálom leírni a tekintetüket.
De aztán az élet szép lassan újraépült, talán elfogadták a hiányt - nem tudnak mit tenni. A macskáimra mindig büszke voltam, nagyon jószándékú, kellemes modorú mókok, igazi társak. Ezért is bízom benne, hogy ha majd úgy hozza a sors, hogy új főnökre lesz szükségük (mert főnök mindig kell egy közösségben), nem véres villongások árán kerül hatalomra.
Jelölt több is lenne. Szuszmók, aki a legöregebb macsek címmel él most így, az alomtestvére halála utáűn. Ő viszont nem hiszem, hogy feladja a magányos harcos image-ét. Andy, aki egyszer-kétszer már gondolta úgy, hogy Szipa után ő következik, most viszont a füle bojtját sem mozdítja, hogy vezető legyen. Indy, aki a legkisebb és legfiatalabb, de roppant akarnok és ambíciózus, rettentőt tettvággyal bír és szemléli a birodalmát. Rájuk gondoltunk mi. De aztán meglepetésként ért, hogy lett egy újabb befutó-esélyes: a nagymelák, jámbor és kedves Juppi, aki ugyan fullos kandúrként igazi macsó volt, de most már inkább egy joviális kandúrfi benyomását kelti.
Akárhogy is lesz, biztos vagyok benne, hogy a csapat jól dönt majd, bárkit is választ meg főnökének:-)

hétfő, augusztus 09, 2010

Elment a főnök....


A Maine Coon csapat főnök nélkül maradt. Elment Szipa, mert várták már a szivárványhídon túli csapatban. 12 év és majdnem két hónap adatott meg neki. Bízom benne, hogy érezte, mennyire szerettük és szeretjük. A mai napig emlékszem hogyan lépett be az életembe 1998. szeptember 27-én: határozott és nagyon macskás szőrgombócként, csodaszép zöld szemekkel, határozott elképzelésekkel a macskák és a gazdik viszonyáról. Sakkban tartott sokáig, kihasználta vajmi kevés tudásomat a bársonytalpúakról, potenciális zsákmánynak tekintett. Mindig éreztette, hogy nemcsak a macskák főnöke ő, hanem az enyém is.

Aztán szépen, fokozatosan összecsiszolódtunk. Ő is engedett és én is határozottabb lettem. Sokat segített, hogy megismerjem a macskákat: betekintést engedett az ő csodálatos világába. Hosszú folyamat volt ez míg eljutottunk addig a viszonyig, míg tegnap úgy búcsúzhattunk el a végleges út majdnem biztos tudatában, ahogy azt tettük.

Minden macska tudja, mikor kell elmennie, mikor van itt az idő, mennyi adatott meg a földi létben számára. Ő is tudta. És tudatta ezt velünk is.

Igaz, hogy a macskák érzik a halálukat és az is igaz, haláluk előtt dorombolnak. Talán, mert így könnyebb átkelniük vagy tán azért, mert a gazdit vígasztalják, nyugtatják.

Nagyon nehéz most, hogy nem lehettem ott az utolsó útjánál, de hiszem, tegnap tudta, hogy a búcsúnk egy életre szól. S hogy majd még találkozunk valamikor. Ő ott vár majd...Rám néz azzal a csodálatos zöld szemével és kapok tőle egy utánozhatatlan döföt.

Pr. Bakróházi Mirr-Murr Szepi, Szipa kedves (1998. 06. 12. - 2010. 08.09.), nyugodj békében! Sohasem felejtelek el!