péntek, június 29, 2012

Julio forever:-)

Szerdán, június 27-én valóra vált egy nagy álmom. Két évtizednyi várakozás után élőben láthattam hatalmas nagy kedvencemet, Julio Iglesiast. Az élethez szerencse kell, vallom és most is így volt. Bár lett volna egy rendezvényem másnap, ami megakadályozhatta volna, hogy eljussak a koncertre, de mertem vállalni a kockázatot és megvettem a jegyeket, lesz, ami lesz alapon. És igazam lett.:-)
Julio - fantasztikus. Csodálatos hang, igazi charmos elegancia, kisugárzás, érzékeny előadásmód - ebben nem csalódtam. Fantasztikus élmény volt! Meghatott nagyon, hogy teljesült az álmom. Sohasem gondoltam volna. Ami hiányérzetet okozott az az, hogy nem az általam leginkább preferált dalokat énekelte főként, de hát ez művészi koncepció kérdése volt főképpen. A magyar közönség azonban minősíthetetlenül bunkó volt: egy nyolc órakor kezdődő koncertre voltak, akik háromnegyed órás késéssel érkeztek, mit sem törődve azzal, hogy a komplett sort fel kell állítaniuk, .nem volt tombolás, nem volt latin hangulat, pedig megérdemelte volna Julio, ő mindent megtett, hogy legyen, a közönség nagyon szolíd és korrekt volt, semmi több.
Mindent egybevetve - szeretném, ha így teljesülnének sorra a vágyaim, az álmaim.
Julio forever:-)))

kedd, június 26, 2012

Megy tovább...

Az élet, persze, megy tovább, mert így van ez: jó, rossz, fekete, fehér, lent és fent. Nem szeretem a szürkét és az üresjáratokat. Ebben nem hasonlítok a macsekjaimra, akik a nap javarészét punnyadással töltik ebben a hatalmas hőségben.Amit persze megértek és maximálisan el is fogadok. Meg azt is, amikor egy-egy EB-meccs legizgalmasabb pillantában Topaze a nagy bozontos farkát meg fenekét az arcomba nyomva sálat játszik a nyakamban:-)
Szóval mostanság többen és többféle módon azzal "vádoltak meg", hogy bekutyásodtam:-) Hát, mondjuk, hamarabb voltam kutyás, mint macskás - a macsekokkal csak 14 éve élek szimbiózisban, kutyám meg régebben is volt. De persze teljesen más volt az ösztönös és nem túl fejlett kutyásgazdiságom, mint  a mostani, sokkal tudatosabb és odafigyelőbb.És most kiélem magam , mert megint valami újat és mást csinálhatok: tele kihívással, tele lehetőséggel és tele sok-sok élménnyel. Ez tart életben, többek között:-) Fanny-val belevetettük magunkat az agility-be. Az elején tartunk, sokat, nagyon sokat kell tanulnunk és dolgoznunk együtt, de talán ősszel már versenyeken is indulhatunk:-) Jó buli az agility: most már levegőt is kapok egy-egy pálya végén és látom, hogy a kutyám eszement módon rá van kattanva, imádja, boldog közben és teljesíteni akar. És csak úgy vagyok. Nem kell hülyeségekkel foglalkoznom, nem kell ostoba emberek nyavajgásain agyalognom, nem kell a késeket kiszedegetnem a hátamból. Egyszerűen csak élvezni kell a dolgot. De azt nagyon:-) Új emberekkel, pozitív szemléletű, hasonlóan gondolkodó emberekkel találkozom, a kutyáim élvezik a rohangászást (mert azért Bocikával is sulizunk, becsülettel, Romykát pedig sok simivel kárpótoljuk és sétákkal), edződünk télen-nyáron, s közben sokat tanulnuk. Én a kutyáimról, ők pedig rólam. És tanuljuk egyszerre egymást. Ez erről szól. Szerintem.
A macskákhoz nem lettem hűtlen. Élik és élvezik az életet és én továbbra is imádom őket, mindegyiket, kivétel nélkül. De most egy új világ tárult ki előttem és én élek a lehetőséggel.

Nagyon nehéz...

"Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod veszteség volt és pusztulás, fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni, hogy az életed ajándék volt, s egyre erősödő szeretet maradt utána."
(Marjorie Pizer)

kedd, június 05, 2012

Kék szivárvány.....


World Premior Bakróházi Mirr-Murr Szuszmók of Heartbreaker
(1998. 06. 12. - 2012. 05. 28.)
Több mint egy hete gyűjtöm az erőt. Több mint egy hete vagyok képtelen beírni ezt a bejegyzést a blogba. Több mint egy hete nem veszek tudomást a szívemmel és a lelkemmel arról, amit most le kell írnom. Azt hittem, azt reméltem, hogy talán egyszer az életben megtörténhet valami olyan, ami eddig nem. Hogy sohasem kell megírnom. Soha nem gondoltam rá, hogy milyen lesz, eszembe sem jutott, hogy bekövetkezhet. Majdnem 14 éve volt része az életemnek, majdnem 14 évig nézett rám mélyen örvénylő szemeivel. Majd' másfél évtizednyi boldogság az emberarcú nagy kékséggel, aki egyszerre volt plüsscica és autonóm, határozott és  csak meg nem alkuvást ismerő egyéniség. 
Életem első macskája volt. Sokat tanultam tőle és mennyi mindent kellett volna még.... Megmutatta azt a csodát, ami nem mindenkinek adatik meg: beleláthattam a lelkébe, s halálával az enyém egy része is odaveszett.
Mondhatnék most sok mindent, regélhetnék szuperlatívuszokban, leírhatnám sokadszor is az eredményeit, a kiállítási sikereit - távolinak tűnik mindez már.  
Nagy kiterjedésű, agresszívan növekvő hasfali daganat. Hiábavaló műtét. Mert küzdeni akart, mert erős volt. De hiába.
Hiányzik. Kimondhatatlanul hiányzik. 
Talán most először, de nem találom a szavakat, képtelen vagyok kiírni magamból a fájdalmat, a hiányát.
Hiszem, hogy egy másik dimenzióban újra él , mert nem véletlenül született a Földre és nem véletlenül találtunk egymásra valamikor nagyon-nagyon régen.
Szuszmók, én Nagy Kékségem  - legyen könnyű az álmod és vigyázz a többiekre odaát!
Nagyon szeretlek.
És te ott is, mindig is tudod, tudni fogod.
Ahogy én is, hogy vigyázol rám.