szombat, február 13, 2016

Akkor most hányan is?:)

Amikor a blogot útjára indítottam, még aktív macskatenyésztők voltunk. a Heartbreaker Maine Colon Tenyészet élt és virult, sok-sok minden történt velünk és macskáinkkal. Ma már csak a múlt a tenyészet...Fájdalmas érzés volt elengedni a szivárványhíd túloldalára a sok-sok macskát, akik végigkísérték életünket és akiknek sok-sok szépet köszönhetünk: barátságokat, élményeket, utazásokat. Különös érzés, hogy ma már csak két Maine Coon él közülük, az alapmacskák közül...Különös és fájdalmasan szomorú...
De ez az élet rendje...
Szóval, hány tagot is számlál most a négylábúak csapata?:)

A Maine Coonok

Tuscaloosa Topaze of Heartbreaker - augusztusban lesz 14 éves, ivartalanított királylány
Chamberlain Yuppy Zach of Heartbrekaer (Juppi) - januárban múlt 12 éves a óriás ex-kandúr


A kijárós házi macskák
Cimi és Cice - április 19-én lesznek 15 évesek a hölgyek, mindketten ivartalanítottak. Első befogadott macskánk, Cica cica kölykei.

Cikk-Cakk - három hónapos, befogadott cicalány (ivartalanítás előtt)
Benti házi macsekok

Cicelle - két év körüli befogadott, ivartalanított cicalány




Bukfenc - nyolc hónap körüli befogadott ex-kandúr
És a két belga juhász kutya

Bo de Montmirail (Bocika) - tervueren fiú, májusban lesz nyolc éves
Fanny de Chateau de Montmirail - groenendael lány, januárban múlt öt éves



kedd, január 26, 2016

Cikk-Cakk

Sötét, hideg, hómaradványos hajnal volt, mikor útnak indultam a vonathoz, lévén munkanap. Mivel hamarabb értem ki a vasútállomásra, hogy ne fagyoskodjam, így mászkáltam: sétálgattam a vasúti sín mellett, le-fel. Távol a házaktól, a sín és a forgalmas közút közti árokból panaszos nyávogást hallottam...Hideg volt, hómaradékok, sötét... Hívtam, odarohant...Nem hagyhattam ott...
Megfogtam fél kézzel, ugyanazzal a kezemmel a szatyromat is tartottam, a másik kezemmel előbányásztam a mobilomat, érdekes volt hívást eszközölni fél kézzel, de sikerült. Szóltam Gyulának, hogy jöjjön ki a kapuba, hoztam neki egérfogó macskát. Hazavittem a kicsi, hidegtől reszkető fekete macsekot. 

A konyhában elengedtem: kicsit megmakkanva rohangászott és üvöltözött, de azért a konzervet elfogadta. Nem is egyszer. Mivel melózni kellett menni, így az egy órával későbbi vonattal mentem, Gyulára hagyva a kismókot, aki a tudósítások szerint egész nap evett, üvöltött a kajáért, evett, üvöltött, üvöltött és evett, majd mászkált és aludt. Az almot használta rendesen, a kutyákkal is elvolt, bár eleinte nagyon fújt rájuk és persze a két kijárós fekete macsek meg rá. De mire este hazaértem, a keresztségben a Cikk-Cakk nevet kapott két-három hónap körüli macsek már megbarátkozott a helyzettel. 



Mivel már Bukfenc érkezésekor a dokink előtt nyilvánosan letettem a nagy esküt, hogy több szobamacskánk nem lesz, aki érkezik, csak és kizárólag kijárós lesz, így nem is nagyon éltem és élem bele magamat abba, hogy a csodaszépséges feketeség bent tengeti majd az életét. Persze, azért a majdnem 15 éves kijárós macsekjainkat nem kell nagyon sajnálni!:-)  Cikk-Cakk, másnéven CakkosFülű pedig egy tüneményes, kedves, bújós kismacs:-)


Hiszek a végzetben és a Sorsban és abban is, hogy véletlenek nincsenek. Különös, de így van: Cikk-Cakk személyében mintha Kicsi cicánk jött volna vissza... Pontosan olyan kopások vannak a fülein és a szemöldökénél, mint Kicsinek voltak, pontosan úgy ott van az a néhány szál fehér szőr a mellényén, nagyon hasonlít a fejformája is Kicsire és a viselkedése is pont olyan..
Hát, lehet, hogy másnak luxusháza, luxuslakása, szuper autója, rengeteg pénze van, nyaralni jár évente többször, de nincs"Balek" felirat a homlokán és nem tudja, milyen az, mikor meglátod magad egy macska szemében....



 

csütörtök, december 10, 2015

Ég veled, Királylány!

Ülök fent a dolgozószobában. Csend van. Nem jön bújni és dorombolni. Nem üvölt a konzervért. Nem rohangászik a lasztit kergetve. 15 és fél évnyi élet már csak az emlékemben... Elsősorban nem az én macskám volt, de nagyon szerettük egymást. Gyönyörű volt. Extra kedves. Királynői megjelenésű, pontosan olyan természettel. Csend van. És hiány. Elment. Még soha sem láttam úgy ösztönösen is csakazértis működni macskát, mert szeretetből maradni akart, de a szeméből látszott,hogy a lelke már távol volt. Tényleg távol. Látszott rajta, a tekintetén, hogy már csak mi tartjuk itt, a testét. Két nap alatt tűnt el az életereje. Elfáradt. Mennie kellett. ÉS elengedtük. Pearly, ég veled! Ég veled, Királylány, legyen könnyű az álmod most már örökké!

Ch. Coonyham Pearl of Heartbreaker (Pearly)
2000. 06.09. -2015. 12.10


szerda, október 28, 2015

Bukfenc

Fejfájós, mozgalmas nap végén jóga után értem haza fél kilenc tájban. Szokásos rutin: cipő, kabát le az előszobában, simi a nappaliban a macsekoknak, majd be a konyhába és a fürdőszobába. A konyhában a szokásos csapat fogadott: két fekete macska, Cice és Cimi, no meg a két belga, Fanny és Bocika. Azaz, hogy mégsem egészem így volt. Az egyik konyhaszéken, az ottfelejtett sálamon egy macska feküdt és dorombolt. Egy addig nem látott és nem ismert macska. Kb. három hónapos, KÉK cirmos kölyök. Roppant elégedett képet vágott és roppant elégedett módon dorombolt. Én néztem őt, ő nézett engem. Gyulához intézett kérdésemre hamarosan megkaptam a választ: ő Bukfenc. 
Az úgy volt, hogy Gyula egész nap, vagy legalábbis a nap nagy részében kint császkált, a kertben, udvaron, szomszédnál, a kis kék cirmancs meg hozzászegődött: követte erre-arra, kertbe, bármit is csinált. Lement vele a pincébe és még a kutyák sem zavarták a mászkálásban. A nap végén bekísérte Gyulát a konyhába, majd nemes egyszerűséggel elaludt a széken, a sálamon. Itt láttam meg én és csodálkoztunk egymásra.. 


Gyula már régóta akart "egérfogó" macskát, hiszen a két idős macsek, Cimi és Cice nem igazán óhajt egeret vadászni, bár fürgék és játékosak, de a méltóságukat őrizve nem ereszkednek le ilyetén tevékenység űzéséhez.Kapóra jött tehát a mozgékony, játékos, éber kismacs, akit Bukfencnek neveztünk el. De ekkor jöttem én: egy KÉK színű macska , aki kedves, aranyos, bújós, nem lehet csak úgy egyszerűen kijárós. A KÉK szín kötelez, meg különben is, Cicelle babának szüksége van korban hozzáillő játszótársra, elvégre a két nagy Maine Coon nem mindig játszik vele.
Az orvosi vizsgálatok, oltások és a negatív tesztek után Bukfenc beköltözhetett Topaze, Juppi és Cicelle mellé a nagy bentre:-) De ezt persze, ezen a napin még nem tudta, mi sem, de az univerzum tett róla, hogy így legyen.:-) Bukfenc babát a kutyák is elfogadták, míg a fürdőszobában, azon belül is a mosógép tetején lakott legszívesebben, meg a konyhaszéken szunyált a többiekkel. Kedves, különleges kis macsek és egyre jobban kékül!:-)



 

vasárnap, december 07, 2014

A szőrös nyolc:-)

A csapat taglétszáma nyolc. Volt, amikor tizenkilencen voltak, plussz a kölykök. Ma már csak nyolcan vannak. Az élet ilyen. De most őket kell szeretni. A többiek helyett is.

A Maine Coon-ok:

Pearly, a rangidős - június 09-én volt 14 éves, a világ legszebb Maine Coonja:-)
Topaze, a nagyon okos - augusztusban volt 12 éves
Juppi, a finn bundás, minden rozmártojások atyja - 11 éves lesz januárban 

A benti házi cica:

Cicelle. a saját Maneki Nekom - január 09-én lesz egy éve, hogy úgy döntött, a mi macskánk lesz, kb.  éves

A kijárós házi cicák (testvérek):

Cimi, a feketeség - áprilisban lesz 14 éves
Cice,a másik feketeség - áprilisban lesz 14 éves

A belga juhászok:

Boci, akinek én vagyok az Isten (tervueren) - májusban lesz 7 éves
Fanny, a csodaszépséges (groenendael) - januárban lesz 4 éves

Hát, így vagyunk mi.

szombat, december 06, 2014

Feketék egymás közt:-)

És már megint azt kell mondanom, hogy az élet megy tovább. De hát így van ez. Azok az állatkák, akiket el kellett engednünk, mindig velünk vannak, hiszen visszavonhatatlanul nyomot hagytak a szívünkben, a lelkünkben. Rengeteg élmény, sok-sok emlék, együtt megélt pillanat - mind itt marad nekünk. És a többiek, akikre pontosan ugyanúgy, vagy még jobban oda kell figyelni, mint eddig.
Érdekes, hogy mostanság Cice (2001. április 19-én született kijárós cicánk) teljesen oda- és vissza van Fanny kutyáért: le sem lehet őt vakarni a grőniről, megy és mosdatja, mosdattatja magát. Együtt alszanak, együtt sziesztáznak vagy csak úgy nézelődnek a konyhában. Hihetetlenül megható ezt látni. anno Romy kutyánk és Cice anyja, Cica cica kapcsolata volt ilyen bensőséges. Csodásan néz ki együtt a két ragyogó szőrű fekete állatka - nem is értem, miért ódzkodnak az emberek a fekete színű kutyáktól vagy macskáktól. És azt sem értem, miért nem hiszik el, vagy akarják elhinni, hogy a kutyák és macskák között igenis lehet barátság, örök életre szóló.






hétfő, december 01, 2014

Legyen könnyű az álmod, Romy!

Iriane-Blanche von Gummi Bears (Romy)
2000. 04. 06. - 2014. 12. 01.
Az első közös kutyánk volt. Az életünk első belga juhász kutyája. Aki miatt a fajta szerelmesei lettünk. Aki sok-sok tanulópénzt jelentett számunkra. Akivel annyi baj történt élete majdnem 15 éve alatt, mint egyetlen más kutyával sem: gerincműtét, sérv-műtét, bőrférgesség, hogy csak néhányat soroljak. De mindig talpra állt. És most is, élete utolsó leheletéig működött benne az a fantasztikus életösztön, ami - hinni akarom - a szeretetből fakadt és most már, nem a földi létéből árad felénk.
Életben tarthattuk volna még. Nyertünk volna vele egy-öt-tíz napot, lehet, hogy akár két hetet is. Önzőnek kellett volna lenni, talán. De nem akartuk megvárni, hogy a nagyon rossz veseeredmények következtében görcsök között menjen el (volt benne részünk, sajnos, tudjuk, mit jelent és mivel jár és mennyire pokoli a fájdalom, amit az állat átél), és a hasnyálmirigy problémák,a  vérszegénység, mind-mind erre késztettek, hogy engedjük el. Amíg kutyaként mehet el. 
Tegnap Fanny odabújt mellé, Romyka pedig ráhajtotta a lábára fejét. Ma, mielőtt az orvosunk érkezett volna, Cice, aki egyébként félt tőle, odament hozzá és odabújt, odadöfölt hozzá. Mikor az orvos érkezett, a két fiatalabb eb csendben engedte be, egy hangos szó nem hallatszott.
Romyka tudta, érezte. Gyertyát gyújtottam, simogattuk, beszéltünk hozzá, míg megkapta az altató injekciót, s akkor is, mikor a végső injekciót megkapta. És az az életösztön, ami benne volt, nem engedte meghalni. Talán, mert nagyon rossz volt már a keringése és nem volt vénája sem, de még öt perc után is dobogott a szíve, a kezemen éreztem. Hatalmas életösztön volt benne. Elfogott a kétely, hogy hamar döntöttünk, de azt gondolom, nem: méltóságban ment el, még ha ebbe bele is haltunk. A második adag injekciótól lassabban verdesett a szíve: olyan volt, mintha a kezemben fognám. Egészen addig, míg egyszer csak elment örökre.
Fájdalom, üresség, hiány. Kimondhatatlan fájdalom. Majdnem 15 év együtt jóban-rosszban. Csak könnyek. És emlékek.
Míg a szíve meg nem szűnt dobogni. Még azután is...
Romyka, jó kutyánk voltál mindig. Csak remélni tudom, hogy mi is legalább ilyen jó gazdáid voltunk...
Nagyon szeretünk.