A láng örökre kialudt ma.... Küzdöttünk, s velünk együtt ő is, mert élni akart, még akkor is, amikor minden azt mutatta, lehetetlen, de mégis. És nyertünk is pár hónapot. Hogy hogyan, nem tudom: a szeretet, az élni akarás, az aloe vera, a lehetetlen legyőzése iránti olthatatlan vágy, mind-mind összefonódott, hogy segítse a harcot. A csatát, amit most elvesztettünk. A veselégtelenség visszafordíthatatlanul marcangoló betegség, amellyel szemben csak időt lehet nyerni, hol kevesebbet, hol többet. Neki ennyi adatott meg.
Szeszélyes volt, ahogy egy barna teknőc macskalánynak lenni kell. Morcos subaszőnyegre emlékeztetett. Kedves volt és szenvedélyesen tudott dorombolni. Gyönyörű lángocska ékesítette a fején a bundáját. S már ő is odaát van a szivárványhíd túloldalán....
Ch. Coonyham Flame of Heartbreaker (2002. 07.11. - 2013. 06.11.)
Flamy cicám, legyen könnyű az álmod!
