Csak így egyszerűen: döbbenet. S ugyanakkor hála a sorsnak, hogy nem szenvedett. Csak elaludt. Elment hát Elisha is. Elisha, az élettel teli, a beszédes, a határozott, a szépséges, a csodakedves, a kissé szeszélyes. Elisha, aki mindig a szüleit, Manócskát és Jacket idézte elém. Elisha, akit a szülőpár utolsó almából marasztaltam nálunk, mert nem bírtam volna elviselni, ha nem marad belőlük valaki, aki tovább viszi emléküket. Elisha, aki imádott Jack-emet idézte.
Azt hittem, ő lesz az utolsók egyike, aki velünk él majd és lesz része mindennapjainknak. Nem így lett. Csak rekonstruálni tudjuk, mi történt, mert hazaérve már összegömbölyödve, kihűlt testtel találtuk. Álmában érte a halál: valószínűleg agyvérzés, mert egy apró vérfolt lenyomatát láttuk a fejecskéje alatt. Hiszem, hogy nem szenvedett, csak elaludt és nem tudta, mi is történt vele. Békés és nyugodt volt az arca. Hiszen megérkezett a szüleihez és féltestvéreihez, testvéreihez a szivárvány híd öröklétébe.
Valahogy véget ért a múlt a halálával.
És másnap, ott a Stefánia Palotában, a nagy sikerű élménybeszámolónkon beszéltem a Caminoról és Nyuszó haláláról...És nem sokan tudták, hogy Elisha is odaátról figyel már minket...
Nyugodj békében, szépséges Elisha!
Heartbreaker's Elisha
(2003. 10. 29. - 2013. 10. 17.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése