Kiállítás, de nem macska:-)

Nem macskás bejegyzés, ámde mégis kötődik a macskákhoz. A végén, kiderül majd, miért.:-)

Szeptember 26-án Nagyatádon jártam, egy turisztikai központ átadásán. Ez önmagában véve még lehetett volna munka is (időnként szoktam cikket írni a honvedelem.hu oldalra), de elsősorban most nem az volt. Nagyatádon egy fotópályázat ("A természet értékei" volt a címe) díjkiosztójára és a fotópályázatra érkezett képekből alkotott kiállítás megnyitójára került sor. Ide voltam hivatalos:-) Mert az egyik képemet alkalmasnak és méltónak találta a fotósokból álló zsűri, hogy kiállítsa. 

A helyén kezelem a dolgokat persze, de azért roppant, mi több eszement jó érzés, ha az ember a nevével fémjelzett képet a falon látja egy kiállításon:-)  Jó, ez egy amatőr fotókiállítás volt és nem osztogattak "csak" emléklapokat, de nagyon megadták a  módját. Az ember úgy érezte, tényleg letett valamit az asztalra. A polgármester adta át az elismeréseket a nyertes fotósoknak, volt fogadás meg sajtó, szóval remek volt. Persze, ismerem a korlátaimat (nincs szuper gépem, soha nem is lesz, hacsak nem lesz egyszer annyi pénzem, hogy megengedhessem magamnak), de imádok fotózni a magam módján és örömére. 

És hogy miért macskás mégis a bejegyzés? Mert a macskáknak, macskás fórumoknak köszönhetően sok-sok kedves embert ismertem meg az évek során. Van, aki idővel elkopott mellőlem, ahogyan én is mellőle - ez így természetes. De van néhány ember, akivel kitartottunk egymás mellett, talán mert valami megmagyarázhatatlan okból dolgunk volt és van egymással. Rácz Tünde is ilyen. Együtt jártuk a Caminot és koptatjuk a kék túra ösvényeit (és még mindig beszélő viszonyban vagyunk:-) Szóval Tünde rugdosott és segített, hogy jelentkezzem a pályázatra. Egy aprócska semmiségnek tűnhet ez a kiállítás sokaknak, de nekem számít, sokat számít. Jó érzés. 

 

Akit odaátról küdtek...

2014. január 09-én megérkezett Ő. Azt szoktam mondani nemes egyszerűséggel: a saját Maneki Nekom:) azt is szoktam mondani: valaki, akit a szivárványhíd túloldaláról küldtek nekünk az ottani macsekjaink. Mert már eleget temettünk...

Ködös, hideg, nyányós januári este volt. Olyan idő, amikor még a belga juhászok is inkább bent tanyáznak. Kivéve Fanny-t, de ennek a ténynek csak később lesz jelentősége. a szokásos sorozatomat néztem éppen a nappaliban, mikor arra lettem figyelmes, hogy Juppi óriásmacska bőszen tekinget a terasz felé és le sem lehet vakarni onnan. Juppi nem szokott ilyetén meggondolatlanságokat csinálni ok nélkül, így egy idő után megnéztem, mi történhet kint. Felkapcsoltam a villanyt és azzal a mozdulattal már robogtam is ki: a teraszon egy aranyos kis macsek bóklászott és bőszen tekingetett be az üvegfalon. Kimentem és szóltam neki, mire a világ legtermészetesebb módján odajött hozzám, mondhatni, az ölembe vetette magát és nem vittem be a konyhába. akkor realizáltam, hogy Fanny kutya kint mászkált és nem bántotta a macsekot, meg sem üldözte. Nem mintha vérengző vadállat lenne a feketeség, de nyilván lett volna pár szava a cirmákhoz. De nem volt. Sőt, jött ő is be velem a melegbe. Cirmák kapott enni, inni, dorombolt egyfolytában, a kutyákkal is összeismerkedett: Fanny a sajátjának tekintette. 

Ezután nem volt kérdés, hogy beköltözik a fürdőszobába. jó étvágya volt a kb. két és fél hónapos kismóknak és termelt az alomba is.:-) Úgy érezte magát nálunk, mint aki mindig itt élt. Az éjszakát alvással és játékkal töltötte, majd másnap a dokinál a vizsgálatot is remekül viselte: mindenkit elvarázsolt. Akkor még úgy volt, hogy kijárós macsek lesz. Ez a döntés kb. fél napig tartotta magát: már másnap délben evidens lett, hogy ha az összes teszt jó eredményt hoz, akkor beköltözik őkelme a Maine Coonokhoz.

S ez így is lett: a teszt-eredmény kézhezvételéig bent dekkolt a konyhában és a fürdőszobában a kismacsek, aki közben a Cicelle nevet kapta a keresztségben, majd kitárult a szoba ajtaja és onnantól kezdve övé lett a Maine Coonok szíve is.:-) A kutyák után a nagy macskákat is lehengerelte. Ösztönösen és azonnal tudta, mit és hogyan kell tennie, az ágyban való pihengélést sem vetette meg.:-)

Sok olyan szokása van, mint a már odaátról figyelő kedvenceinknek. Különös, hogy azon az estén csak úgy, itt termett a semmiből: egy árva bolha és piszok nélkül, ismerte az almos tálcát, nem félt a kutyáktól és a Maine Coonoktól sem,  úgy viselkedett és viselkedik, mint aki itt született vagy nagyon jól ismeri a környezetet. 

Mindenkinek szíve joga, mit gondol. Én viszont tudom, hogy Cicelle-t ők küldték. A többiek. Onnan, ahonnan csak így lehet visszatérni...