A szőrös nyolc:-)

A csapat taglétszáma nyolc. Volt, amikor tizenkilencen voltak, plussz a kölykök. Ma már csak nyolcan vannak. Az élet ilyen. De most őket kell szeretni. A többiek helyett is.

A Maine Coon-ok:

Pearly, a rangidős - június 09-én volt 14 éves, a világ legszebb Maine Coonja:-)

Topaze, a nagyon okos - augusztusban volt 12 éves

Juppi, a finn bundás, minden rozmártojások atyja - 11 éves lesz januárban 

A benti házi cica:

Cicelle. a saját Maneki Nekom - január 09-én lesz egy éve, hogy úgy döntött, a mi macskánk lesz, kb.  éves

A kijárós házi cicák (testvérek):

Cimi, a feketeség - áprilisban lesz 14 éves

Cice,a másik feketeség - áprilisban lesz 14 éves

A belga juhászok:

Boci, akinek én vagyok az Isten (tervueren) - májusban lesz 7 éves

Fanny, a csodaszépséges (groenendael) - januárban lesz 4 éves

Hát, így vagyunk mi.

Feketék egymás közt:-)

És már megint azt kell mondanom, hogy az élet megy tovább. De hát így van ez. Azok az állatkák, akiket el kellett engednünk, mindig velünk vannak, hiszen visszavonhatatlanul nyomot hagytak a szívünkben, a lelkünkben. Rengeteg élmény, sok-sok emlék, együtt megélt pillanat - mind itt marad nekünk. És a többiek, akikre pontosan ugyanúgy, vagy még jobban oda kell figyelni, mint eddig.

Érdekes, hogy mostanság Cice (2001. április 19-én született kijárós cicánk) teljesen oda- és vissza van Fanny kutyáért: le sem lehet őt vakarni a grőniről, megy és mosdatja, mosdattatja magát. Együtt alszanak, együtt sziesztáznak vagy csak úgy nézelődnek a konyhában. Hihetetlenül megható ezt látni. anno Romy kutyánk és Cice anyja, Cica cica kapcsolata volt ilyen bensőséges. Csodásan néz ki együtt a két ragyogó szőrű fekete állatka - nem is értem, miért ódzkodnak az emberek a fekete színű kutyáktól vagy macskáktól. És azt sem értem, miért nem hiszik el, vagy akarják elhinni, hogy a kutyák és macskák között igenis lehet barátság, örök életre szóló.

Legyen könnyű az álmod, Romy!

Iriane-Blanche von Gummi Bears (Romy)

2000. 04. 06. - 2014. 12. 01.

Az első közös kutyánk volt. Az életünk első belga juhász kutyája. Aki miatt a fajta szerelmesei lettünk. Aki sok-sok tanulópénzt jelentett számunkra. Akivel annyi baj történt élete majdnem 15 éve alatt, mint egyetlen más kutyával sem: gerincműtét, sérv-műtét, bőrférgesség, hogy csak néhányat soroljak. De mindig talpra állt. És most is, élete utolsó leheletéig működött benne az a fantasztikus életösztön, ami - hinni akarom - a szeretetből fakadt és most már, nem a földi létéből árad felénk.

Életben tarthattuk volna még. Nyertünk volna vele egy-öt-tíz napot, lehet, hogy akár két hetet is. Önzőnek kellett volna lenni, talán. De nem akartuk megvárni, hogy a nagyon rossz veseeredmények következtében görcsök között menjen el (volt benne részünk, sajnos, tudjuk, mit jelent és mivel jár és mennyire pokoli a fájdalom, amit az állat átél), és a hasnyálmirigy problémák,a  vérszegénység, mind-mind erre késztettek, hogy engedjük el. Amíg kutyaként mehet el. 

Tegnap Fanny odabújt mellé, Romyka pedig ráhajtotta a lábára fejét. Ma, mielőtt az orvosunk érkezett volna, Cice, aki egyébként félt tőle, odament hozzá és odabújt, odadöfölt hozzá. Mikor az orvos érkezett, a két fiatalabb eb csendben engedte be, egy hangos szó nem hallatszott.

Romyka tudta, érezte. Gyertyát gyújtottam, simogattuk, beszéltünk hozzá, míg megkapta az altató injekciót, s akkor is, mikor a végső injekciót megkapta. És az az életösztön, ami benne volt, nem engedte meghalni. Talán, mert nagyon rossz volt már a keringése és nem volt vénája sem, de még öt perc után is dobogott a szíve, a kezemen éreztem. Hatalmas életösztön volt benne. Elfogott a kétely, hogy hamar döntöttünk, de azt gondolom, nem: méltóságban ment el, még ha ebbe bele is haltunk. A második adag injekciótól lassabban verdesett a szíve: olyan volt, mintha a kezemben fognám. Egészen addig, míg egyszer csak elment örökre.

Fájdalom, üresség, hiány. Kimondhatatlan fájdalom. Majdnem 15 év együtt jóban-rosszban. Csak könnyek. És emlékek.

Míg a szíve meg nem szűnt dobogni. Még azután is...

Romyka, jó kutyánk voltál mindig. Csak remélni tudom, hogy mi is legalább ilyen jó gazdáid voltunk...

Nagyon szeretünk.