Nincs olyan pillanat, amikor ne gondolnék az elvesztett kedvenceimra. Indy halála feldolgozatlanul ivódott a lelkembe, nagyon fáj a hiánya. Tegnap este tévét néztem. A fotelban ültem, Szuszmók a fotel tetején feküdt. Ahogy eszembe jutott Indy, sírni kezdtem és mondtam Szuszmóknak, hogy nagyon hiányzik Indy. Szuszmók hozzámfordult: mély fájdalom tükröződött a tekintetében, emberarca lett (ahogy oly sokszor már, s ezt nem csak én mondom és állítom, hanem mások és számtalan foto is bizonyítja), s végtelen gyengédséggel, vígasztaló együttérzéssel megsimogatta a mancsával az arcomat. Annyi kedvesség volt benne és féltés, hogy még hangosabban sírtam, sirattam az elmenteket... Felemelő és soha meg nem ismételhető, csodálatos pillanat volt...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Tényleg megható ...
vannak dolgok amit csak érezni tudunk ...vannak kérdések amikre válaszokat ebben az életünkben nem kapunk.....
jaj, kicsit zavaros amit írtam, nézd el nekem kérlek, teljesen a történtek hatása alatt vagyok...
Vigyázz magadra!Ölellek!
Értem, mit akartál mondani, kedves Arozika! Ebben az életben nem, de odaát a szivárványhídon túl majd igen... Köszönöm a szavaidat.
Megjegyzés küldése