A napok telnek. Romy-val tegnap voltunk az egyhónapos kontrollon: minden rendben találtatott, zöld utat kapott a rohangászásra. Ehhez képest meglehetősen nehéz kiszoktatni őkelmét, elvégre a közel egy hónap alatt igazi konyhakutyává vált. Milton folytatja a fogyókúrát: NagyMedve elég jól bírja a korlátozott fejadagot, még akkor is, ha a felét Romy eszi el előle.:) Andy cicánál megvolt a varratszedés, csodaszép volt a sebe. Topaze és Manó achnéját kenegetném, ha volna mivel: hiánycikk a szer, amit felírt a doki, de majd megoldjuk ezt is. Iris füle szebb, mint volt, azért még csepegtetünk neki. Szuszmók megkapta a szuriját, egy hét múlva kontroll: ha nem javul a szája, ínye, akkor jön az a kezelés, ami Szipa esetében nagyon jól bevált, bár a gatyánk is ráment anyagilag.
Szóval, ha azt mondom, eseménytelenül telnek a napok, nem igazán fedi a valóságot. Viszont ezek a folyamatok kézben tarthatóak, kezelhetők, így sokkal nyugodtabb ez az eseménydússág, mint korábban volt.
Tegnap megjelent az "a macska", benne a búcsúm Jacktől. Azt hittem, összeomlok majd, ha elolvasom és látom a képeit (itt mondok köszönetet László Erikának és Böhm Zsuzsának, a lap főszerkesztőjének és munkatársának, hogy a nekrológ megjelenhetett és úgy, ahogyan az megjelent). Mélységes szomorúságot éreztem. Fáj a hiánya. De valahogy úgy érzem, az agyam még mindig hárít, még mindig nem vagyok képes elhinni, hogy meghalt, ugyanakkor mintha folyton látnám a halála napjának eseményeit: őt a rendelőben, őt az inkubátorban, őt a hamvasztóban. Nagyon nehéz ezzel a kettősséggel élni.
Rettegek attól, hogy elfeljtem majd az arcát....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése