kedd, október 18, 2011

Ezoterikus kirándulás

Tegnap elmentem egy karmakutatással is foglalkozó szakemberhez, akinek - micsoda meglepetés - vannak macsekjai és kutyája is. Megkérdeztem tőle, mi lehet az oka az elmúlt időszakban engem ért veszteségek sorának. elmagyarázta, tulajdonképpen megerősítette, amit már más szakember is mondott nekem nem is olyan régen. Ide most nem írom ezt le, mert nem szeretném, hogy visszaéljenek vele, de bárkinek elmesélem személyesen. Aki fogékony az ezoterikus dolgokra, annak nagyon is evidensnek tűnik a magyarázat, aki pedig nem, azt meg úgysem érdekli.
Fontos dolog: sohasem szabad elfelejtenünk, hogy mennyire felelősségteljes dolog igazán szoros szimbiózisban élni társállatainkkal, nem is gondolnánk, mennyire!

El is felejtettem...

Indy halála után feltett szándékunk volt, hogy a végére járunk, mi lehet az oka annak, hogy több macsekunkat vesztettük el vese-probléma miatt. Két lehetőség merült fel: az elsőt nagy százalékban ki is zárhattuk, hiszen az összes tenyészmacsekunk szűrve volt policisztás vesebetegségre, illetve a macskák veseproblémájának teljes különbözősége arra utalt, hogy az örökletesség elvén öröklődő betegségek nem jöhetnek szóba okként. A második verzió a táplálkozással összefüggésben merült fel, éppen ezért mindegyik, tehát mind a nyolc Maine Coonunkat bepakoltuk a kocsiba (ne kérdezze senki, hogyan fértünk el, de elfértünk, sőt, még be tudtunk volna tenni két hordozót - pedig minden egyes macska külön hordozóban volt) és elbumliztunk a dokihoz. Ott már várt egy ultrahang specialista, aki minden héten szerdán jön a rendelőbe és a spéci eseteket vizsgálja. Mikor lepakoltuk bent a nyolc hordozót - megállt az élet:-) A szó szoros értelmében. Aztán sorra kerültek a macsekok: a mi állatorvosunk (ez itt a reklám helye: Dr. Faragó Zsolt a váci Kedvenc Állategészségügyi Központból)asszisztált és fogta szakértői módon, a specialista meg egy-egy fecskendővel vizeletmintát vett a cirmákok húgyhólyagjából, miközben UH-n nézte, hová szúrjon.Már hozzászoktam a látványhoz, hiszen korábban már volt ilyen vizsgálatban részünk, de azért nem volt szívderítő látvány, holott tudtam, jó kezekben vannak a macsekjaim.
A vizeletmintákat szépen elküldték a labornak, s ott egy ún. ptotein-kreatinin arányt néztek, mely arányból messzemenő következtetéseket lehet levonni már korai vesebetegségi stádium tekintetében. Szerencsére mindegyik macsekunk remek eredményt produkált és úgy tűnik, egyiküket sem fenyegeti a veseprobléma. Ezt most gyorsan lekopogom.
Noha ez a vizsgálat már majd két hónapja zajlott, de a tragédiák árnyékában valahogy elfeledkezik az ember arról, hogy mennyi jó is történik vele. Ezért is írtam le ezt most.Mert vannak remek dolgok, kis csodák is az életünkben, csak gyakran elsiklunk felettük, elmegyünk mellettük...

csütörtök, október 06, 2011

Nehéz szavakat találni..


Milton von Gummi Bears (2003. 07. 19.- 2011. 10. 03.)

Sok macskát veszettem el az elmúlt néhány hónapban. A veszteség megviselt, lelkileg, mentálisan kiborított, de a gyászomban segített, hogy beszéltem róluk, bizonyos értelemben jól esett róluk beszélni. Milton maci halálról nem tudok még. Nagyon fáj. Hiszen vasárnap még együtt sétáltunk, rohangászott, boldog volt, életerős nagy medve. Hétfőn hajnalban pedig már az életéért küzdött. Gyomorcsavarodás. Ha azonnal észrevesszük, akkor sem biztos, hogy van esély az életre. Bár gyors volt az orvos, s életerős Milton - a halál megint győzött egy élet felett. Az emlék és a kimondhatatlan hiány. Az maradt csak meg. S a tálja, a nyakörve, a póráza. És a nyolc éven át együtt futó életünk minden egyes emléke.
Milton maga volt a szeretet, mindenkit szeretett, volt, akinek a kutyafóbiáját gyógyította, kezelte. Nem tudtunk úgy végigmenni sehol, hogy ne hallottuk volna a szépségét dícsérő szavakat. Ragaszkodó volt, bújós és nagyon vágyott a szeretetre, boldogságot adott.
Rossz nélküle. Nagyon. Elmondhatatlanul.
Sok veszteség ért az elmúlt pár hónapban, hirtelen tragédiák és a hosszan tartó betegségből adódó döntés miatti veszteségek. Meg akartam érteni sokáig az okot. Miért? Ennyire rossz ember lennék? S így büntet a sors, hiszen véletlenek nincsenek? De aztán rájöttem. Pontosan olyan vagyok, mint más: sok-sok negatívummal, némi pozitívummal, semmivel sem rosszabb és jobb, mint más. Akik elfogadnak, elfogadnak így, akik nem, azok nem kell, hogy számítsanak semennyit sem, hisztizhetnek, acsaroghatnak, akkor sem.
Milton halála még egy dologra megtanított. Vannak, akik kedvelnek és szeretnek, ha csak páran is, de gondolnak rám. És már tudom, hogy ezért értek a veszteségek így töményen, egymást követően, hogy lássam, kik számítanak, hogy érezzem, egy egyszerű ember bölcs világlátásában mennyi csoda rejlik.
A macskák és a kutyák, az imádott állatkáim nemcsak életükben, de halálukban is képesek adni valamit, valami plusszt, amitől a világ kicsit másként megy tovább. De milyen áron...
Milton, édes Nagymedvém, legyen ott neked jó, ott a szivárványhídon túl, ahol sok-sok ismerős várt már rád. Vigyázz magadra odaát és élvezd a szabadságot! Tudom, hogy boldog voltál itt a Földön, ami nélküled nagyon üres lett...