Milton von Gummi Bears (2003. 07. 19.- 2011. 10. 03.)
Sok macskát veszettem el az elmúlt néhány hónapban. A veszteség megviselt, lelkileg, mentálisan kiborított, de a gyászomban segített, hogy beszéltem róluk, bizonyos értelemben jól esett róluk beszélni. Milton maci halálról nem tudok még. Nagyon fáj. Hiszen vasárnap még együtt sétáltunk, rohangászott, boldog volt, életerős nagy medve. Hétfőn hajnalban pedig már az életéért küzdött. Gyomorcsavarodás. Ha azonnal észrevesszük, akkor sem biztos, hogy van esély az életre. Bár gyors volt az orvos, s életerős Milton - a halál megint győzött egy élet felett. Az emlék és a kimondhatatlan hiány. Az maradt csak meg. S a tálja, a nyakörve, a póráza. És a nyolc éven át együtt futó életünk minden egyes emléke.
Milton maga volt a szeretet, mindenkit szeretett, volt, akinek a kutyafóbiáját gyógyította, kezelte. Nem tudtunk úgy végigmenni sehol, hogy ne hallottuk volna a szépségét dícsérő szavakat. Ragaszkodó volt, bújós és nagyon vágyott a szeretetre, boldogságot adott.
Rossz nélküle. Nagyon. Elmondhatatlanul.
Sok veszteség ért az elmúlt pár hónapban, hirtelen tragédiák és a hosszan tartó betegségből adódó döntés miatti veszteségek. Meg akartam érteni sokáig az okot. Miért? Ennyire rossz ember lennék? S így büntet a sors, hiszen véletlenek nincsenek? De aztán rájöttem. Pontosan olyan vagyok, mint más: sok-sok negatívummal, némi pozitívummal, semmivel sem rosszabb és jobb, mint más. Akik elfogadnak, elfogadnak így, akik nem, azok nem kell, hogy számítsanak semennyit sem, hisztizhetnek, acsaroghatnak, akkor sem.
Milton halála még egy dologra megtanított. Vannak, akik kedvelnek és szeretnek, ha csak páran is, de gondolnak rám. És már tudom, hogy ezért értek a veszteségek így töményen, egymást követően, hogy lássam, kik számítanak, hogy érezzem, egy egyszerű ember bölcs világlátásában mennyi csoda rejlik.
A macskák és a kutyák, az imádott állatkáim nemcsak életükben, de halálukban is képesek adni valamit, valami plusszt, amitől a világ kicsit másként megy tovább. De milyen áron...
Milton, édes Nagymedvém, legyen ott neked jó, ott a szivárványhídon túl, ahol sok-sok ismerős várt már rád. Vigyázz magadra odaát és élvezd a szabadságot! Tudom, hogy boldog voltál itt a Földön, ami nélküled nagyon üres lett...