Tegnap megtörtént a nagy oltás első felvonása. Hét óra magasában szépen behívtam a három kinti mókot, lévén, hogy addig tart a doki rendelési ideje, de persze naívság azt hinni, hogy akkor már el tud szabadulni bentről. Persze, fő az optimizmus meg éppen akkor volt olyan alkalom, hogy mindhárom feketeséget be tudjam cserkészni. Vártunk. Egy darabig. Fél tíz után felhívtam a dokit, hátha egy lónál, tehénnél, császáros kutyánál van éppen, de nem. Bevallotta teljesen őszintén, hogy elfelejtte, mert nem írta be a számítógépbe, s mivel elég zsúfolt napjai vannak neki is, kiment a fejéből. Nem tudtam haragudni rá, azonnal felöltözött s már robogott is hozzánk.
Kinti mókokkal kezdünk, nagyon örültek, hogy sorra kerültek. Keményen kell őket fogni, hogy stabilak legyenek az oltáshoz, a Maine Coonokkal sokkal könnyebb dolgom van mindig. Aztán szépen végigoltódott mindenki, akinek kellett, Milton meg be akart jönni, teljesen meg volt sértődve, hogy ő nem kerül sorra. Úgy kellett kitessékelni az ablaknál, mert szent meggyőződése volt, hogy neki is ügye van a dokival, akit egyébként imád: leül elé mindig és várja, hogy őt is beoltsák vagy kezeljék vagy bármi, de legalább simit kapjon.
Fél tizenegy magasában már meg is voltunk, túlestünk egy (kedvezményes) anyagi csődön, de hát ez van, aki ennyi állatkával osztja meg életét.
Gyorsan nyugovóra tértem, mert ma várt egy előadás, ami oly mértékben jól sikerült, hogy még én is büszke vagyok magamra, ami elég nagy szó.
2 megjegyzés:
Fő, hogy túlvagytok ezen a részén is...:)
"A nehézségek arra valók, hogy legyőzzük őket" - elég sűrűn megesik, hogy amitől leginkább tartunk, az még sikerélményt is hozhat. Lásd, mint ez az előadás...:)
Gratulálok a sikeres előadáshoz!:))
Milton maci nagyon édes lehetett, ő az állatorvosok álma!!!:-)))
Megjegyzés küldése