A tegnapi nap sírógörcsösen stresszes volt, a nyomás persze ma sem csökkent, de a holtpont már megvolt: most már az átlendüléstől működik a dolog. Legfeljebb emléktáblaként végzem. Elöljáróban csak azért ecseteltem a helyzetet, hogy még inkább felértékelődjön a macsekjaim jelenléte, számomra gyógyhatású képessége. Tegnap meggyötörve hazaértem meglehetősen későn, mire felváltva jöttek a mókok. Nem győzök hálásnak lenni nekik ezért a gesztusért. Szinte mindenki jött: ölbemászott, dorombolt, nyugodtan feküdt az ölemben. Amikor az egyik megunta, jött azonnal a másik. Kézről, azaz tappancsról tappancsra adtak:-) Sőt, a szeparáció önkéntesnek nem nevezhető száműzetésében lévő Andyke is bebújt a takaró alá az ágyban, ahogy Indy szokott, odahajtotta a nagy busa fejét a váéllamra és átment kiscicába: együtt aludtunk.:-)
Hiába no, a bársonytalpúak csodálatos lények.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése