csütörtök, november 27, 2014

A Cicelle-teória

Sokszor volt már, hogy azt kellett írnom és mondanom: az élet megy tovább, mert mennie kell. Show must go on - lehet így is mondani. Meg úgyis, hogy a csapat immáron kilenc fővel éli az életét. Mert élni kell tovább.
Eddig is úgy gondoltam, hogy Cicelle-t a szivárványhídon túli négylábúak küldték nekünk, most még inkább megerősítést nyernek ezek a gondolatok. Cicelle, ha hívjuk, pontosan olyan mozdulatokkal és módon jön, ahogyan Kicsi jött mindig. Az arckifejezése is olyan. Úgy bújik hozzám a takaró alatt, ahogyan Indy tette. Egészen pontosan úgy fúrja be a karom alá a fejét, ha felveszem, ahogyan azt Szuszmók tette. Eddig csendes volt, de újabban rákapott arra, hogy pontosan úgy kommunikáljon, mint ami Elisha sajátja volt.És hát, pontosan úgy fekszik le (először a fejecskéjét rakja le, utána a teste többi részét), ahogyan azt Iris tette.
Persze, lehet mindez véletlen is, csak hogy én már nem hiszem a véletlenekben, ha macskákról van szó...És ebben a Cicelle-teóriában hiszek akkor is, ha őrültnek titulálódom...

Nincsenek megjegyzések: