csütörtök, március 29, 2007

A MACSKÁNAK.....

Hét év. Szinte hihetetlen, hogy ennyi. Sablonos lenne azt mondani, hogy rohan az idő, de tényleg. Hogy mit jelent ez a hét év és mit jelent nekem ő? Akinek a szívében még nem lakott állatka és nem foglalt el a lelkében speciális szegletet, nem értheti ezt meg sohasem. sokat köszönhetek első két macskánknak, Szipának és Szuszmóknak, sokat első tenyészmacsekunknak, Manócskának is. Nem akarok hálátlan lenni velük szemben, de vele kicsit másabb a viszonyunk. Egyszer régen, még a Heartbreaker Maine Coon Tenyészet létezésének érájában azt írtam a honlapon az oldalán: szerelmes vagyok ebbe a macskába. Ez így volt akkor is, s most is.
Neki köszönhetem azt, amiről kezdő tenyésztő és kiállításozó csak álmodhat: megtapasztalni, milyen érzés, mikor az ember ott áll a színpadon és érzi többszáz ember csodálatát egy macska iránt, aki élvezi a figyelmet, a kamerák kereszttüzét és a rajongást. Csak állni és nem találni a szavakat a büszkeségtől és a hálától A MACSKA iránt. Fürdőzni a sikerben és érezni az irígységgel vegyes elsimerést.
Mindig mellettem állt, ahogy én mellette. Éreztük egymás minden rezdülését, tudta, mikor kell és merre fordulnia, hogyan kell megmutatnia szépségét, mikor kell még büszkébben tartania számomra emberi érzéseket is sugárzó fejét.
Elért mindent, amit macska elérhet. Az első Maine Coon volt Magyarországon, aki elérte a TICA Supreme Grand Champion címét, kétszeres Régiógyőztes lett, számtalan Fajtagyőzelem, Best in Show és Best General serleg tulajdonosa. A csúcson hagytuk abba a kiállításozást vele. Úgy gondolom, joga van ahhoz, hogy kipihenje azt a rengeteg kiállítást , utazást és médiaszereplést, amiben része volt és nekem is általa.
Nem tudom szavakba önteni, mit érzek, mikor ránézek: nyitott tekintete mindig meghat és megnyugtat. Szerelmes vagyok ebbe a macskába......
SGC RW RW Tuscaloosa's Hijacker of Heartbreaker, azaz Jack - isten éltessen hetedik születésnapodon ! Köszönök neked mindent.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Bár ismertem a történetet, mégis nagyon meghatottak ezek a sorok. Kisebb horderejű dolgokban én is tudom, mit jelent: hálásnak lenni egy macskának... úgyhogy van sejtésem, mit érzel.
Szívből köszöntöm Jacket én is 7. szülinapja alkalmából itt is, és még sok-sok boldog évet kívánok nektek együtt!:)

Névtelen írta...

Kedves Szuszmok! Kívánom, hogy még nagyon sokáig lehess szerelmes Jack-be! Nagyon meghatódtam soraidon. Sok boldogságot, jó egészséget kívánok!