Elérkezett az év utolsó napja. Az ember ilyenkor számadást végez, átgondolja, mi volt, mi történt az elmúlt évben, jót vagy rosszat hozott az élet, mit tanult, mit tapasztalt, miben változott, s persze miben kellene előrelépni, változtatni. A 2010-es év első hónapjai nem teltek túlságosan rosszul, de sajnos a második félév több tragédiát hozott. Több tragédiát, amiről azt hittem, nem lehet elviselni, s amit mégis el kellett, mert a show-nak folytatódnia kell tovább. Elvesztettük Szipát egy hosszú betegség után, amit könnyebbé tehettünk volna számára, ha hamarabb szánjuk rá magunkat a döntésre. Andy-nél azonban a sors döntött úgy, hogy elveszi tőlünk, nagyon gyorsan, időt sem hagyva szinte a búcsúzásra. Milton villámcsapásszerű betegsége szerencsére jól végződött, de akkoriban nem sok esélyt adtam volna annak, hogy életben marad egy rejtélyes fertőzéssel szemben. Kegyetlen leckék voltak ezek. S közben az állandó létbizonytalanság a munkahelyem miatt, ami szerencsére kedvezően oldódott meg, de a váltással járó stresszt senkinek sem kívánom. Betegségekkel most is küzdünk, ez is a 2010-es év hozadéka: Manó felismert és szinten tartott veseelégtelensége kihívást jelent, ahogy Pearly kezdődő hólyag-köves problémája is. De tudjuk, ismerjük és kezeljük őket.
Mit hozott még a 2010-es év? Felismerésket, újabbakat: kikre számíthat az ember, ha baj van, s kikre nem annyira. Kik azok, akik álarcot vislenek az emberrel szemben, s máshol, más társaságban vígan ócsárolják. Kik azok, akik megbocsátanak és kik azok, akiknek érdemes megbocsátani a legnagyobb hibákat is. Kik azok, akiknek pofátlanul még mindig mások baráti körére fáj a foguk. Sorolhatnám még persze, de nem akarok túlzottan bölcselkedni.
Az év kettősségét számomra - többek között - november 27. testesíti meg. Már évek óta szerettünk volan elmenni a Macskák előadásra a macskás baráti társaságommal. Most sikerült jegyet szerezni, nagyon jó helyre. Csakhogy előző nap, november 26-án halt meg Andy. Vívódtam, mit tegyek. Őt már nem hozhattam vissza, viszont lelkiismeretfurdalásom volt, hogy halála másnapján színházba megyek. S akkor megszólalt az a dal, az Éjfél és az öröm, hogy végre láthatom az előadást összekeveredett valami nagy-nagy szomorúsággal. Ahogy ma is, ahogy egy kedves, mit sem sejtő topiktag feltette a topikomba ezt a dalt.
Hát akkor álljon itt ez a dal, Szipa, Andy és minden elvesztett kedvencem emlékére, az igencsak vegyes érzéseket hozott 2010-búcsúztatóként.
Boldogabb, szebb, sikeresebb és szerencsésebb új évet kívánok mindenkinek, aki a blogomat olvassa!
1 megjegyzés:
Féltem, hogy nem jössz el, bár megértettem volna...
Azóta az este óta ez a dal engem mindig Andyre emlékeztet.
Megjegyzés küldése