Szerintem a macsekok jobban viselik a Karácsonyt, mint én. Ha meghallom a "Karácsony, a szerete ünnepe" kántálást meg meglátom a boldogan csillogó szemű kisdedek meg tüchtig anyuci mosolyittas jelenetét a tévében, ki tudnék rohanni a világból. Biztosan velem van a gond , úgy tűnik egyedüliként (az is lehet, hogy más nem meri megmondani ilyetén véleményét), de már görcsben van a gyomrom a kötelező szeretettől, mézes-mázos kötelezettségektől. Nagyon úgy tűnik, hogy megintcsak velem van a gond, hogy a régi kedves karácsonyok hangulata nagyon megszürkült és úgy tűnik, egyedüliként a nagyvilágban én nem tudom elmondani, hogy micsoda erős, összertartó családom van, akikkel felhőtlenül mosolygunk szüntelenül egymásra (Karácsonykor meg pláne!), akikkel meghitten csacsogunk bármikor is találkozunk, szeretjük egymást és vágyunk egymás társaságára. Hát, ha így van, akkor vállalom ezt a keresztet, mást úgysem tehetek.
Ezért is jelentenek sokat a macsekok meg a kutyák, mert valahogy ők nem várják ezt el tőlem és nem igazán érdeklik őket a státusszimbólumok meg az ünnepekkor elvárt viselkedési normák maradéktalan betartása.
2 megjegyzés:
A baj nem veled van! Valahol, menet közben elromlott az emberek értékrendje. A külsőségek váltak meghatározóvá:-((
Semmi baj nincs veled, szerintem a nagy többség ezt érzi, csak nem meri kimondani. Tüchtig, mosolygós család csak a mesékben meg a médiában van, a valódi családban bizony vannak összezörrenések, anyázások. Gyerekkoromban mindig szenteste tört ki a balhé, mert addigra már mindenki fáradt és ideges volt :-)))
Pedig ha baj volt, tényleg összezártunk és most is összezárunk. Azoknál a családoknál, ahol minden, mindig happy szerintem nagyon nagy baj van, olyanban nem szeretnék élni.
Megjegyzés küldése