Nem, nem buggyantam meg. Csak megerősítést nyertem. Sokadszorra. Ma olyat éltem át, amivel átléptem átléphetetlennek hitt határokat, de nem erről szeretnék most írni (személyesen szívesen beszélek róla az érdeklődőknek), hanem egy tegnap esti cicakutyás élményemről. Tegnap délután - az agykontroll tanfolyamon - egy olyan technikát tanultam meg , amivel üzenhettem egy állatkámnak. Tanakodtam, kinek üzenjek és mit. Végiggondoltam a macsekjaimat. Manót eleve gyógyítom egy másik technikával, neki naponta többször küldöm a gondolatom erő-csápjait. Szuszmókot nem bolygattam volna meg, most nagyon jól néz ki és Indy-t sem akartam rávenni semmire. A macsekok határozott önállóságába nem akartam belépni, így maradtak a kutyák, azon belül is Romyka. Aki ismeri, tudja, hogy Romyka nem szeret fésülködni, mivel elrontottuk anno - 11 évvel ezelőtt - a nevelését, így ha egy icipicit is húzza a fésű a szőrét, bizony morog, odakap. Romykától tegnap délután azt kértem, hogy engedje meg nekem, hogy szépen megfésüljem, mert az milyen jó lesz neki és még egyebeket is ígértem neki, ha ezt megteszi.
Tegnap este, a tanfolyamról hazaérve kipróbáltam, mi lesz. Behívtam Romy-t a konyhába (tanúm rá a három kijárós fekete mók:-) és el kezdtem fésülni. A kutya eldobta magát és kéjelegve hagyta, hogy fésüljem. Mivel jó ideje nem mentem vissza a szobába, a szkeptikus Xxel kijött a konyhába és a következő látvány tárult a szeme elé: én a konyhakövön térdeplek, előttem a kutya szemmelláthatóan élvezi a fésülést, mellettem meg egy háromnegyed zsáknyi kifésült szőr.
Nem akarok semmit sem hozzáfűzni a dologhoz. Mindenki vonja le a következtetést a történetből. Azoknak talán könnyebb, akik látták már és ismerik Romy kutyát...
1 megjegyzés:
Más ezt csodának nevezné :-)
Szerintem a csodák, a gondolatok erejének bizonyítékai!
Megjegyzés küldése