Másnap

Különös dolog a döntés. "A döntéshozatal pillanata az ember életének legmagányosabb pillanata." - találtam rá erre Leon Uristól származó idézetre.Eddig is tudtam, hogy a döntés nagyon nehéz, de azt is tudom, hogy a tények ismerete alapján nagyon gyorsan szoktam dönteni - furcsa módon azonnal tudom látni a pro és contra dolgokat és racionálisan meghozom a döntést.Csak hát ott van az ember lelke, főleg, hogyha egy általa szeretett állatkáról van szó. És persze ilyenkor mindig felmerül a "mi lett volna, ha...". 

Iris kapcsán várhattunk volna. Igen, pár napot, netán még egy hetet is. Ez alatt az egy hét alatt Iris tovább fogyott volna (már így is csont és bőr volt), tovább szürkült volna a szőre, tovább nőttek volna a fájdalmai. Most méltósággal ment el , bár lehet, hogy pár nappal hamarabb, mint azt gondoltuk. Nem tudom, mások hogyan döntöttek volna, de tulajdonképpen nem is számít semmit, hiszen mi láttuk a macskát: láttuk a szemét, az orrát, láttuk a száját belülről, láttuk hogy mit kellene legyőzni. De nem bármi áron. Úgy semmiképpen sem, hogy neki még rosszabb legyen.

Tegnap délután, mikor hazajöttünk az orvostól, Juppi, Topaze és Cicelle csendben voltak. Cicelle nem találta a helyét és azóta is keresi Irist.Nem gondoltam volna, hogy ennyire szoros volt a kapcsolat közöttük, hiszen alig tíz hónapot töltöttek együtt. Juppi is szomorú volt nagyon, hiszen hozzá sokat bújt Iris.

Ma reggel hamvasztottuk őt. Kázmér már évek óta ismer minket és aki ismeri Kázmért, tudja, mennyire különleges ember. Valahogy mindig tudja - anélkül, hogy kommunikációs stratégiákat gyártana -, hogy hogyan kell nyitni, mit kell mondani. Lehet, hogy aki olvassa e sorokat, most megbotránkozik, hogy a hamvasztás alatt most például Gyula és Kázmér íjaztak, mert egyszer régen már megígérte Kázmér, hogy elhozza az íjat. Most hozta. De nevettünk is. Amikor először volt alkalmam Kázmérral találkozni, valahogy furcsállottam ezt, de aztán rájöttem - ez valami miatt így természetes. Végigzokoghatnám a hamvasztást (ahogyan anno Jack esetében volt), de jobb így- a halál az élet része és viszont. Irist attól még ugyanúgy szeretjük és megőrizzük az emlékét a szívünkben, csak mert nem zokogtam végig azt a két órát. Furcsa ez nagyon.

Ahogyan az is furcsa, hogy két óra múlva, mikor már régen otthon voltunk, Kázmér felhívott és figyelmeztetett valamire, amit mindenképpen meg kell fogadnom, mert nem volt ez véletlen figyelmeztetés. Valakitől, akit úgy isten igazából nem is ismerünk, de mégis kötelességének tartotta elmondani.

És furcsa az is, hogy már csak három Maine Coon maradt a régi nagy csapatból....