Tegnap , szinte egy nap alatt elolvastam egy könyvet, Gwen Cooper Homér című könyvét, egy vak kismacskáról. A könyv nem egyszerűen egy vak kismacskáról, Homérról szól, annál sokkal többről szól, többet ad az embernek. Szól a feltételek nélküli szeretetről, az elfogadásról, a hitről magunkban és másokban, a barátságnál is mélyebb kapcsolatokról, s arról a megfogalmazhatatlanul mély és el nem téphető lelki összetartozásról, mely egy ember és egy állat között létezhet, s ami nem mindenkinek adatik meg.
A könyv első felét a vonaton olvastam el, a második visziont este, otthon, a kanapén, jó melegben, miközben körbevettek a macsekjaim: Topaze és Indy a vállamnál aludtak, Admiral a lábamnál, Szuszmók mellettem és a kis öreg Manócskám az ölemben gömbölyödött össze. Kegyelemteli pillanatok voltak ezek...
1 megjegyzés:
Megértem az érzéseidet, ezek tényleg szívmelengető pillanatok...
A könyv nekem is letehetetlenül tetszett :-)
Megjegyzés küldése