Az év utolsó napján

Elérkezett az év utolsó napja. Az ember ilyenkor számadást végez, átgondolja, mi volt, mi történt az elmúlt évben, jót vagy rosszat hozott az élet, mit tanult, mit tapasztalt, miben változott, s persze miben kellene előrelépni, változtatni. A 2010-es év első hónapjai nem teltek túlságosan rosszul, de sajnos a második félév több tragédiát hozott. Több tragédiát, amiről azt hittem, nem lehet elviselni, s amit mégis el kellett, mert a show-nak folytatódnia kell tovább. Elvesztettük Szipát egy hosszú betegség után, amit könnyebbé tehettünk volna számára, ha hamarabb szánjuk rá magunkat a döntésre. Andy-nél azonban a sors döntött úgy, hogy elveszi tőlünk, nagyon gyorsan, időt sem hagyva szinte a búcsúzásra. Milton villámcsapásszerű betegsége szerencsére jól végződött, de akkoriban nem sok esélyt adtam volna annak, hogy életben marad egy rejtélyes fertőzéssel szemben. Kegyetlen leckék voltak ezek. S közben az állandó létbizonytalanság a munkahelyem miatt, ami szerencsére kedvezően oldódott meg, de a váltással járó stresszt senkinek sem kívánom. Betegségekkel most is küzdünk, ez is a 2010-es év hozadéka: Manó felismert és szinten tartott veseelégtelensége kihívást jelent, ahogy Pearly kezdődő hólyag-köves problémája is. De tudjuk, ismerjük és kezeljük őket.

Mit hozott még a 2010-es év? Felismerésket, újabbakat: kikre számíthat az ember, ha baj van, s kikre nem annyira. Kik azok, akik álarcot vislenek az emberrel szemben, s máshol, más társaságban vígan ócsárolják. Kik azok, akik megbocsátanak és kik azok, akiknek érdemes megbocsátani a legnagyobb hibákat is. Kik azok, akiknek pofátlanul még mindig mások baráti körére fáj a foguk. Sorolhatnám még persze, de nem akarok túlzottan bölcselkedni.

Az év kettősségét számomra - többek között - november 27. testesíti meg. Már évek óta szerettünk volan elmenni a Macskák előadásra a macskás baráti társaságommal. Most sikerült jegyet szerezni, nagyon jó helyre. Csakhogy előző nap, november 26-án halt meg Andy. Vívódtam, mit tegyek. Őt már nem hozhattam vissza, viszont lelkiismeretfurdalásom volt, hogy halála másnapján színházba megyek. S akkor megszólalt az a dal, az Éjfél és az öröm, hogy végre láthatom az előadást összekeveredett valami nagy-nagy szomorúsággal. Ahogy ma is, ahogy egy kedves, mit sem sejtő topiktag feltette a topikomba ezt a dalt.

Hát akkor álljon itt ez a dal, Szipa, Andy és minden elvesztett kedvencem emlékére, az igencsak vegyes érzéseket hozott 2010-búcsúztatóként.

http://www.youtube.com/watch?v=TR51C73Zv-8

Boldogabb, szebb, sikeresebb és szerencsésebb új évet kívánok mindenkinek, aki a blogomat olvassa!

Senki sem lehet próféta...

Mindig hálát adok a sorsnak, hogy jó pár, tenyésztéssel eltöltött, a macskás világban megadatott év után kiszálltam ebből a körforgásból és nagyon jól telnek az azóta telő-múló évek.:). De valahogy azt nem tudom megállni, hogy a felelős macskatartással kjapcsolatban - az "a macska" újságban megjelenő cikkeken túlmenően - ne szórjam az igét, mert mélységesen felháborít, megdöbbent az emberek felelőtlensége, ostobasága, ahogy és amilyen módon egy-egy élőlény iránt viseltetnek. Nyilván hatalmas a média felelőssége is, de a tenyésztőké, az állatvédő eygesületéké, az állatvédelemmel foglalkozó embereké és mindannyiunké, akik valamilyen formában és módon elköteleződtünk az ilyetén igehirdetés mellett. Úgy gondolom, hogy az állattartó, aki tájékozódni AKAR, az manapság, az internet világában nagyon könnyen megteheti annak ellenére, hogy nem minden írást, tanácsot kell szó szerint megfogadni, illetve nem szabad csak úgy leragadni egy-egy (ellenőrizetlen, meg nem erősített) információ mellett. Éppen ezért háborít fel egy minap történt eset, ami sajnos nem egyedi, viszont elrettentően kétségbeejtő helyzetet jelez a hazánk lakosaira állatartás kapcsán jellemző viselkedési normákról.

Valaki, aki tudja, hogy kismacsek érkezik hozzájuk, képtelen arra, hogy a felkészülési idő alatt megfelelő tápot szerezzen a cicája számára, olyan állatorvosnak hisz, aki megkérdőjelezi az oltások fontosságát. Azt gondolja, hogy egy hathetes kismacsek számára a legmegfelelőbb kaja az ételmaradék, a tej, a szalámi, a felnőtt (gondolom) gagyitáp, úgy véli, nem az a legfontosabb, hogy a macskát mihamarabb elvigye egy állatorvoshoz alapos vizsgálatra, megbeszélni az oltási- meg a féregtelenító programot. Fel sem merül benne, hogy egy hathetes kismacsnak az anyja mellett lenne a helye még elaglább hat hétig. Úgy véli, hogy egy macskáról való gondoskodás abból áll, hogy egész nap mosolyogva simogatjuk és rajongunk érte, míg nincs vele nagyobb baj.

Senki sem úgy születik, hogy mindent tud a macskákról - ez egy élethosszig tartó tanulási folyamat és boldog lehet az az ember, akit a bársonytalpúak a bizalmukba és szeretetükbe fogadnak, hogy lehetősége legyen a tanulásra. Viszont az is igaz, hogy nem szégyen megfogadnia tapasztaltabbak tanácsát, éppen a saját érdekünkben és mert így talán a későbbiekben mi is hirdethetjük az igét, a macskák érdekében! Azonban az ostobasággal társult felelőtlenség nagyon rossz elegy, s nem igazán szolgálja a macsekok érdekeit. Nem tudom, mikor ér el Magyarországon az állattartási kultúra egy olyan szintre, amikor nem az számít majd hülyének, aki az állatok érdekében emel szót, hanem azt övezi megvetés, aki felleőtlenül bánik vekük...

Év vége felé

Remélem, ez az év jól ér véget. Katasztrofális volt. Bár tulajdonképpen a munkahelyemet illetően remekül végződött, igaz, lehetett volna igazi tragédia is, így panaszra nincs okom: belerázódom az új szakterületembe, ismerkedem az új, régi új kollégákkal, elfogadom, hogy újra fel kell építenem magam immáron sokadszor. Szipa és Andy halála, Milton betegsége. Manó veseelégtelensége azonban nagyon rányomta a bélyegét az egész évre. Jó lenne, ha valami pozitív végkicsengése lenne 2010-nek, már csak azért, hogy ne úgy emlékezzek erre az esztendőre, mint az egyik legrosszabbra életem során!

Macsekok (lekopogom) a lehetőségekhez mérten jól vannak, kutyák is, nemsokára megszületik a kis belgalány, szabin vagyok és sokat pihizek. sokat várok az új évtől - nem csodát, mert azt nem lehet, de egy kicsivel jobbat, mint ez volt.

Karácsony kicsit másként

Szerintem a macsekok jobban viselik a Karácsonyt, mint én. Ha meghallom a "Karácsony, a szerete ünnepe" kántálást meg meglátom a boldogan csillogó szemű kisdedek meg tüchtig anyuci mosolyittas jelenetét a tévében, ki tudnék rohanni a világból. Biztosan velem van a gond , úgy tűnik egyedüliként (az is lehet, hogy más nem meri megmondani ilyetén véleményét), de már görcsben van a gyomrom a kötelező szeretettől, mézes-mázos kötelezettségektől. Nagyon úgy tűnik, hogy megintcsak velem van a gond, hogy a régi kedves karácsonyok hangulata nagyon megszürkült és úgy tűnik, egyedüliként a nagyvilágban én nem tudom elmondani, hogy micsoda erős, összertartó családom van, akikkel felhőtlenül mosolygunk szüntelenül egymásra (Karácsonykor meg pláne!), akikkel meghitten csacsogunk bármikor is találkozunk, szeretjük egymást és vágyunk egymás társaságára. Hát, ha így van, akkor vállalom ezt a keresztet, mást úgysem tehetek.

Ezért is jelentenek sokat a macsekok meg a kutyák, mert valahogy ők nem várják ezt el tőlem és nem igazán érdeklik őket a státusszimbólumok meg az ünnepekkor elvárt viselkedési normák maradéktalan betartása.

Összfelinológai helyzet sajátja a helyzetek gyors váltakozása:-)

A helyzet nagyon gyorsan és érdekesen változik nálunk. Már csodálkoztam volna, ha ebben, a szerencsésnek nem igazán nevezhető évben, abszolút jó híreket kaptunk volna a vizeletminták kapcsán. Manó esetében szerencsére negatív lett az eredmény, semmiféle baktérium jelenlétét, semmiféle kristályra utaló jelet nem véltek felfedezni a mintában - ez jó hír, hiszen a veseelégtelensége mellé nem kellett volna beszereznie még egy, nehezen kezelhető betegséget. Mondtam én, hogy harcos tipus őkelme, egy igazi T-Rex.:-) Imádom, még akkor is, ha a párnámat nem tudom szinte sohasem rendeltetésszerűen használni:-)

Pearly tekintetében már nem ennyire jó a helyzet. Szerintem az orvostudomány már megint megingott az esetünkben: a mintában egyszerre találtak struvit és ca-oxalát kristályokra utaló jeleket. Elviekben ez nem fordulhat elő. A gyakorlatban azonban magyarázható azzal (mivel muszáj magyarázni valamivel), hogy a macsek vizeletének ph-értéke éppen változik valami miatt, így a struvit már oldódik, a ca-oxalát meg még nem tudott leülepedni (ezért lebeg, amit az UH is megerősített). Pearly az állatorvostudomány megingásáról persze nem tud semmit, nem észlel belőle pusztán annyit, hogy továbbra is kap konzervet, benne a cystaid-kapszula tartalmát, s kéthavonta csekkolva lesz a vizelete meg a hólyagja.

Fatalista vagyok. Ezért úgy vélem, a sors adott egy újabb esélyt, hogy a drága tanulópénz (Andy élete) megfizetése után, abból okulva Pearly-nél még jobban figyeljünk oda a legapróbb jelekre is.

Állatkórházzá alakultunk...

Telnek a napok a november végi-december elejei dokilátogatós dömping után. Akár kezdhetném is lekopogni, hogy rendeződnek a dolgok: állatkórházunk betegei szépen javulnak:-) Milton szeme nagyon szépen javul, persze, nem tesz neki jót az a kevés idő, amit a hidegben tölt kint, de nem vészes már, ahogy a sebe is csodálatosan gyógyul, hála a kék kenőcsnek meg a folyamatosan adagolt árnikának. Indy cica még kapott tegnap fájdalomcsillapítót, de ma már nem adunk neki, úgy tűnik, jól van őkelme, ahogyan Iris is újra a régi. Manócska kapja a Baytrilt, és szépen javul az állapota, kedve és étvágya is remek. Elisha megelőzésként kapja a Baytrilt, mert nemrég sokat mászkált az alomra, s remélem, még időben kaptuk el a húgyúti fertőzés kialakulását. Pearly is úgy néz ki, nem rosszabbodott az állapota. Tényleg úgy érzem mostanság, átmentünk állatkórházba. Várjuk Manó és Pearly vizeletmintájának eredményét, elemzését, kíváncsi vagyok az eredményre nagyon, ettől is függ, hogyan tovább.

Túl egy újabb műtéten

Tegnap megvolt Indy műtétje. A fogaival szerencsére nem volt semmi gond, volt egy kevés fogköve, illetve leszedték azt a burjánzó kinövést, ami az egyik fogát majdnem teljesen beborította. Nem egyszerű bódítás volt, hanem altatás. Már akkor érdekes volt, mikor megkapta az altatót: elég agresszívan reagált rá, mehetnéke lett. Ilyet nem igazán tapasztaltam a macsekjaimnál még. De az ébredés után volt a legrosszabb, szerencsére már otthon. A hordozóban kezdte: őrjöngve akart kitörni belőle. Először kiengedtem, mert ilyen jelenséggel nem találkoztam még, de hamar rájöttem: nem volt jó döntés. Indy össze-visszarohangászott, majdnem összetörte magát, így nagyon gyorsan visszatettem a hordozóba, ahol néha még volt egy kis "rohama", de utána szépen lecsillapodotott, s utána már hamarosan ment minden a rednes kerékvágásban. Úgy aludtam el, hogy Indy is az ágyon aludt, teljesen nyugudtan. Megijedtem, mert ilyet még nem produkált egy állatkám sem, viszont az is igaz, hogy Indy-t az ivartalanításon túl még sohasem kellett altatni, így nem ismerhettük a reakcióját. Mindenesetre túl vagyunk rajta.

S nagyon remélem, most már csak jó dolgok történnek velünk!:-)

Javulás

Bár tulajdonképpen egyszerűbb és gyorsabb lenne, ha a dokink rendelőjébe költöznénk, azért mégiscsak jobb otthon.:-) Tegnap elvittük Pearly-t és Manót az UH-specialistához. Pearly esetében szinte biztos, hogy húgyúti fertőzése van, viszont üledék továbbra sincs egy grammnyi sem a hólyagjában. Manó hólyagja is tökéletes, nála nem volt biutos a húgyúti fertőzés. A specialista (az állatorvosi egyetem szakértő klinikai állatorvosa) mindkét macsekból vett vizeletmintát: egy tűvel. Nem mertem szemlélni az eseményeket, de kiderült, hogy nagyon finoman és igazi szakértő módjára tette a dolgát, a macsekok észre sem vették a "merényletet", meg sem rezdültek, de még egy halk nyaút sem hallattak. Nemsokára kész lesz az eredmény, s abból kiderül, hogy melyik macseknál lehet gyanakodni a bakteriális eredetű húgyúti fertőzésre. Gyógyit ettől függetlenül kapnak, s hála az égnek, Manócska is a javulás útjára lépett: nincsenek fájdalmai, nem gubbaszt, a kaját T-rex módjára kéri - nagyon örülök:-)) Eszméletlenül aggódtam miatta, nehezen viseltem volna, ha őt is el kell veszítenem olyan hirtelenséggel, mint a fiát, Andy-t. De úgy tűnik, a sors adott egy kis haladékot...

Ma Indy-t visszük a dokihoz, persze kizárólag csak a változatosság kedvéért, fogműtétre és leszedni azokat a trutymikat, amik Szipához hasonlóan, feltüntek Indy szájában. Remélem, nem lesz gond!

Rossz csillagzat alatt

Ha lehetne, kitörölném a naptárból a 2010-es évet. Ha csak a macsekokról és a kutyákról beszélek, már akkor is sok tragédiában és problémában volt részünk eddig is, de úgy tűnik, nem akarnak a bajok megszünni. Tegnap voltunk pár macsekkal oltáson. Elisha és Flamy megkapták az oltásukat, a fogaikkal is elégedettek lehetünk. Iris is megkapta az oltását, de az ő fogaival viszont már komoly gondok voltak: őt is elérte a FORL, aminek a mai napig nem tudják az okát, mármint a valós okát a dokik. Így ő is megszabadult pár fogacskájától. elég hamar magához tért az altatásból, bár nagyon aggódtam miatta: Andy műtét utáni állapota és az egész, vele történt tragédia nagyon-nagyon belém tette a félszet, így sokkal érzékenyebbé váltam azon dolgok iránt, amik eddig nem okoztak gyömörgörcsöt. Pearly-t is elvittük, az ő fogai rednben vannak, már az a pár, ami maradt a korábbi húzások miatt. Nála azonban felmerült a húgyúti fertőzés is, ma megy vissza egy specialistához, s onnantól kezdve látjuk majd a kezelés irányát.

Aki viszont még jobban aggaszt: Manócska. Sajnos, az értékei a kezdeti javulás utánvisszaestek és tegnap este felfedeztük, hogy sokat jár az alomra, minimálisat pisil (most volt UH-n: mindent rendben talált a doki!!!), fájdalmai vannak. Mivel késő este fedeztük fel, saját hatáskörben adtunk neki Baytrilt, amit ma a doki helyesnek nevezett. Viszont a macsek gubbaszt, nem igazán mozog, az étvágya sem az igazi. A veseelégtelenséghez nem hiányzott ez a húgyúti probléma, mert nem tudom, hogy az amúgy sem top állapotban lévő szervezete hogyan viseli majd el az újabb megpróbáltatást. És nagyon aggaszt, hogy egyre bújósabb Manó, ami persze természetes is lehet, hiszen vigaszt keres, illetve gyógyírt a fájdalmaira.

Elegem van már ebből az évből...

(Macskás) élmények

Tegnap egy nagyon szép napot töltöttem el macskás barátaimmal. Kellett egy kis kikapcsolódás, hiszen nagyon rossz időszakon vagyok túl, jól esett a sok nevetés, a gasztrokulturális élmény. Először kiállításra mentünk: megnéztük a Klimt-tárlatot, majd Lucien Hervé fotoit, ezt követte Fernando Botero festménykiállítása. A Klimt- kiállítás elég nagy csalódás volt, azonban a fotok magukkal ragadtak, nem beszélve Botero (lásd fentebb) képeiről, amelyek harsány színükkel, formavilágukkal, irónikusan megdöbbentő tematikájukkal nagyon jó kedvre derítettek. A képeken több macsekot is felfedeztünk, s megállapíthattam: Juppi, minden rozmártojások atyja nem is olyan kövér:-) Mert, ahogyan Einstein is megmondta: minden relatív:-)

A múzeumlátogatás kellőképpen megalapozta a hangulatot, így nagyon jól telt a zilálódás is: ebéd a Zila Étteremben. Megfigyeltem, hogy vannak emberek, akikkel nagyon jól tudom magam érezni, egy árva negatív hullámot sem érzek, s ilyenkor én is elengedem magam, maradéktalanul. Amennyiben azonban egy apró negatív porszem is bekerül a gépezetbe köszönhetően egy-egy negatív aurának (ami persze puszta kémia), teljesen leblokkolok - no, ezen kell majd változtatnom, a saját magam érdekében. A macsekoktól sokat tanultam, tanulok az efféle paranormális jelenségek kapcsán, de majd a januári továbbképzéstől is sokat várok.

Ez meg az

Ma újabb menetre készültünk és valósítottunk is meg a dokihoz. Mostanság szinte már bérelt helyünk és időpontunk van, nem beszélve azon tényről, hogy a fizetésemet akár már át is utalhatnánk egy az egyben a dokinknak. De hát ez van: ezt vállaltuk, a macska- és kutyatartás felelősséggel is jár. Nyuszót, admiralt, Indy-t vittük. Mindhárman megkapták a Purevax- oltásukat, minden gond nélkül vették az akadályt. Nyuszót és Admiralt megultrahangoztattuk, mert jobb félni, mint megijedni: hála az égnek, egyiküknél sincs semmi a hólyagban, teljesen normális mindkettőjük veséje, semmi gond velük. A fogaik is rendben, minimális fogköve van Admiralnak, de ennyiért nem bódította el a doki. Indy esetében azonban megvan a rejtély, miért volt az utóbbi időben büdi a lehelete: hasonló trutymikat látott a szájában a doki, mint Szipának, ami ledöbbentett. Csütörtökön fél hétre visszük műtétre. Nála abszolút nem gondoltam, hogy bármi baj lesz, hiszen mióta anno négy naposan megkapta a szteroidját, ami megmentette az életét, nos, azóta soha semmi baja nem volt. Ez idáig tartott.

Manó eredménye is megjött. Volt olyan értéke, ami javult, sajnos azonban a kreatinin-érték romlott: nem olyan rossz, mint augusztusban, de nem javult, bármennyire is szugeráltam a dolgot. A doki megint emlékeztetett rá, hogy augusztushoz képest Manónak max. egy éve van hátra, de csak azért sem vagyok hajlandó ezt készpénznek venni. Persze, hiú ábrándokat sem akarok kergetni, valahol a középutat akarom megtalálni: nem esztelen reményt kelteni sem benne, sem magamban, de azért nem feladni semmiképpen sem.

Eredmények

A változatosság kedvéért tegnap is orvosnál voltunk. Megérkezett Szuszmók véreredménye: nagyon jó, egy érték kivételével, s ez a cukor. Elég magas értéket hozott ki a labor, viszont a doki is csinált egy vércukorszint-mérést, s már rögtön alacsonyabb lett. Így megpróbálok nem aggódni és nem pánikolni. Nyilván, ha megint megyünk valami miatt a dokihoz, ellenőrizzük a szintjét, nehogy emiatt legyen gond. A trutymijai száradnak le, újak - a doki szerint - nem keletkeztek, de továbbra is kérdéses, mitől lehetnek, hiszen ugyanazt eszi, amit eddig, semmi sem változott meg a környezetében. Passz.

Manót megultrahangoztuk: a hólyagja nagyon szép, a veséje kicsi, bár neki születése óta az, viszont szimmetrikus, nincsenek benne ciszták, normális a vesekéreg. Vettünk tőle vért, szombaton lesz meg az eredmény. Valahogy biztos vagyok benne, hogy az értékei megint javultak!:-)

Átlagos nap

Szuszmók orvoslátogatása megvalósult, némi küzedelem által, mert nem én tettem be a hordozóba és nem én voltam a dokinál vele, s azért, azt tudjuk jól, Szuszmi édes az én macsekom. Végülis a lényeg: megtörtént a látogatás ma. Doki szerint a kiütések bármitől lehetnek. Először is vett tőle vért, az eredmény két nap múlva, akkor derül majd ki, hogy a trutymik hátterében áll-e valamiféle szervi vagy hormoális elváltozás. Ez után jöhet megint a kezelés. Kíváncsi vagyok, mi lesz a vége. Nehezen bírnám elviselni, ha Szuszmókkal bármi baj történne.

Manócskát is hamarosan visszük vérvételre, mert az egy dolog, hogy augusztus óta javulnak az értékei, de azért egy veseelégtelenséggel nem viccel az ember, nagyon fontos a folyamatos ellenőrzés.

Érdekes, hogy Andy halála mennyire nem viselte meg Juppit, a másik óriás macsekunkat, pedig ők ketten nagyon jóban voltak, összebújva aludtak, együtt mentek, vonultak, mosdatták egymást mindig. Azt hittem, jobban összetörik Juppi lelke, de nem: olyan, mintha teljesen kinyílt volna, élénkebb, játékosabb, nyitottabb. Nem tudom, mire vélni.

Andy nagyon hiányzik....

Tennivalók

Andy halálával nem áll meg az élet, noha feldolgozhatatlan a tragédia. Viszont a macsekok és a kutyák egész embert kívánnak és nem érezhetik a kelleténél jobban, hogy a kétlábú kiszolgáló személyzet lelke darabokban hever... Annál is inkább nem, mert új kihívások várnak ránk. Szuszmókon megint kijött az allergia: mindenféle bőrkiütések, aminek az okát egyenlőre homály fedi. Kedden visszavisszük a dokihoz, jó lenne, ha mondani valami használhatót, mert ez nem megoldás, hogy a gyógyi hatására elmúlik, utána meg nagyon hamar visszatér a betegség. Folyamatosan kényszermosdik szegény kékség, nem tudom, mire vélni: eddig semmi baja nem volt, a nyár közepén, 12 éves kora után tört elő ez a probléma.

A másik nagy kihívás Manócska veseelégtelensége. Augusztusban derült ki, hogy baj van: olyan értékei voltak, hogy nagy szerencse, hogy addig is élt a macsek. Viszont hála a gyógytápnak, a konzervnek, a gyógyinak meg a Vetrinek, az értékei, bár elég rosszak, de javuló tendenciát mutatnak. Manóra egy újabb vérvizsgálat vár, nagyon bízom benne (és így is lesz!!), hogy az eredményei javulni fognak, továbbra is! Manó harcos típus és nem adja fel!:-)

Fejben dől el...

Minden fejben dől el - szoktam volt mondogatni és nagyon sok esetben tényleg őszintén hiszek is ebben. De vannak dolgok, amiknek eddig túlságosan is nagy jelentőséget tulajdonítottam, teljesen feleslegesen, mert csak idegesítettek, elvették az energiámat és nem vezettek sehová. Az elmúlt időszak nagyon streszzes volt számomra, sok minden történt, ami után azt hittem, nem lehet újra felállni, talpraállni. Éppen ezért nem olyan régen megfogadtam, hogy csak azzal foglalkozom, ami nekem igazán fontos. erre két esemény késztetett leginkább, a sok-sok apró lépés mellett.

Az egyik nemrég történt. Az egyik indexes topikban téves, mondhatni hamis információkat írtak Jackról anélkül, hogy az illető ismerte volna személyesen, látta volna a tesztjeit, tudta volna, hogyan és miben halt meg. Véletlenül jutott tudomásomra a dolog, mert nem olvasom azt a topikot sem, viszont roppant mód zavart, hogy össze-vissza hazudoztak a macskámról. Kénytelen voltam beírni a valós információkat. De azt hiszem, teljesen felesleges volt: aki akar, azt mond, amit akar bármikor és bárhol, teljesen mindegy, milyen hazugságot talál ki, nem lehetek ott mindig és mindenhol, hogy megcáfoljam. S ekkor döbbentem rá tulajdonképpen, hogy nem is kell. Én tudom, mit és hogyan csináltam, én tudom, mi és hogyan történt a macskáimmal, én tudom, mit csináltam és mit nem, a többiek abszolút nem számítanak a hazugságaikkal meg féligazságaikkal. A macsekjaim a legfontosabbak, mások állításai ezt az érzést nem befolyásolják.

A másik dolog Andy halála volt. Olyan hirtelenséggel történt, hogy az ép ésszel feldolgozhatatlan: egy egészségtől majdnem kicsattanó, eszméletlen jó kondiban lévő macska meghal pár nap leforgása alatt urémiában. Ezt senki sem tudná egykönnyen feldolgozni. Én sem. Amit tanulságként végre levontam magamnak: az élet annyira röbid és törékeny, hogy nem szabad hagyni, hogy mások baromságai elrontsák a szép pillanatokat, az igazán fontos dolgokra kell koncentrálni. Ezért döntöttem el immáron véglegesen, hogy nem foglalkozom többet olyan emberekkel sem, akik éveken át a szemembe mosolyogtak, a hátam mögött meg élezték a kést az alkalomra várva. Nem foglakozom olyanokkal, akik éveken át kígyót-békát kiabáltak egymásra, aztán egyszercsak, hirtelen pálfordulással - a közös ellenség szapulása érdekében - egy táborba tömörültek, s persze hirtelen el is feledték, miket kiabáltak anno egymásra a másik háta mögött, sőt. Nem foglalkozom olyan emberekkel, akiknek az "őszinteségétől" kiráz a hideg, akik ha véletlenül meglátnak és nem tudják elkerülni a találkozást, vörösödő arccal makognak maguk elé valamit, mert nem igazán mernek a szemembe nézni. Szóval - minden fejben dől el, ideje ezt nagyon-nagyon komolyan vennem. Nem úgy, mint egy újévi fogadalmat.

Ha minden összejön, jövő év elején szeretném továbbképezni magamat, s valahogy elérni, hogy a negatív megérzéseim pozitívvá alakuljanak és tudjak segíteni az energiámmal magamon és a macsekjaimon is, ha kell, s persze másokon, akik erre igényt tartanak.

Ég veled, Andy!

Igen, az élet megy tovább, ahogy ma is.... Tegnap, 2010. november 26-án 09. 25-kor SGCA Heartbreaker's Andy átment a szivárványhídon túlra. A sokkhatás még mindig tart és nem tudom, fel tudom-e dolgozni valaha. Keresem a miértekre a választ, arra, mit csináltam, csináltunk rosszul, hogyan lehetett volna, mit lehetett volna tenni, mit csinálnék másként.

Andy-nek 2008. áprilisában volt egy hólyagműtétje, a hólyagjában jól felgyülemlett egy csomó ca-oxalát kő, a műtét nagyon jól sikerült, azóta gyógytápot evett, s voltunk vele többször UH-n is, éppen azért, hogy megelőzzünk egy esetleges újabb bajt. Legutóbb augusztusban, mikor kiderült, hogy a hólyagjában van valamennyi üledék és egy nagyobb kő. Kapta tovább a tápot, s bíztunk benne, hogy nem kell műteni mégsem, hiszen nem vagdoshatjuk fel a macska hólyagját félévente, évente: ki tudja, meddig lehet ezt csinálni. Talán ez volt a hiba, az a hiba, ami az életébe került. 21-én, vasárnap este nagyon kedvetlen volt Andy, nem nagyon mozgott, szemmel láthatóan fájdalmai voltak. Hétfőn reggel azonnal a dokinál kezdtünk, aki végül - mivel nem javult a beadott gyógyikra az állapota - kedden megműtötte a cicát. Nagyon durva műtét volt: több, mint száz apró követ szedtek ki a hólyagjából (nagy eséllyel a nagy kő sok-sok kicsire robbant szét valamitől), egy órán át mosták a hólyagját. De még akkor sem sejtettünk semmit, csak reménykedtünk: hiszen két éve sem volt semmi gond.

De a sors mást akart. Andy a műtét után felébredt rendesen, de este szinte leállt a keringése, kihűlt, szerda reggeltől gyakorlatilag végig melegítőpárnán volt, kapta az infúziót és a gyógyikat. És még mindig remlnykedtünk, bár tudatalatt éreztük, ez már csak hiú remény. Andy, ha nem aludt, folyton sírt: kiderült , hogy nem a fájdalomtól, hiszen kapott fájdalomcsillapítókat, hanem mert nem volt szinte tudatánál. A szemén látszott leginkább. Senkinek sem kívánom ezeket az estéket: a tehetetlenséget, az aggódást, a félelmet. Csütörtök este úgy aludtam el, hogy Andy-t odavettem magam mellé, hogy érezzem, ha menni akar (ebben az állapotban nagyon nagy mehetnékje volt, nem tudta, hol van és mit csinál, rángásai voltak) és beszéltem hozzá, míg el nem aludtunk. Ott volt a karjaimban, a hatalmas testével és fantasztikusan puha bundájával, a csodaszép pofijával. És már tudtam, hogy soha többé nem lesz az a macska, aki eddig volt. Egyáltalán nem lesz már.

És pénteken reggel már tudtuk, még a laboreredmény (ami olyan értékeket mutatott, hogy csoda, hogy eddig is kibírta) sem kellett hozzá, hogy el kell engednünk.

Elengedtük.

Az első almunk kölykét, akit nem azért szerettünk, mert ő volt az első magyar tenyésztésű Maine Coon, aki elérte a TICA legmagasabb címét és régiógyőztes is lett, többszörös Best in Show és így tovább, hanem mert ő Andy volt: egy szelíd, jószándékú óriásmaci, akit jól meg lehetett gyumbulni, aki megnyugtatta az embert a nyugodt dorombolásával, akire oda lehetett hajtani a fejünket, aki úgy aludt el, hogy közben hozzánk érintette valamelyik testrészét, aki maga volt a szeretet.

A diagnózis urémia, amiből nem igazán van felépülés. Hiába küzdöttünk és próbált ő is küzdeni, nem sikerült. Semmi jele nem volt a tragédia árnyékának: nem voltak nehézségei a pisiléssel, nem sírt almozás közben, vasárnapig nem volt levert, volt étvágya, gyógytápot kapott. És mégis..

Andy már ott dorombol a szivárványhíd túloldalán a többiekkel, s onnan figyeli a csapatot.

Andy macika, legyen az álmod szép!

És az élet megy tovább

A csapat a kezdeti sokk után úgy tűnik, magához tért. Elvesztették a főnököt- ezt még ők sem akarták eleinte elhinni. És én sem, mikor hazamentem az első, Szipa nélküli nap végén: a csapat egyetlen tagja sem feküdt a nappaliban, ahogy és ahol szoktak, néma csendben vártak és ahogy néztek! Elmondhatatlan az egész, meg sem próbálom leírni a tekintetüket.

De aztán az élet szép lassan újraépült, talán elfogadták a hiányt - nem tudnak mit tenni. A macskáimra mindig büszke voltam, nagyon jószándékú, kellemes modorú mókok, igazi társak. Ezért is bízom benne, hogy ha majd úgy hozza a sors, hogy új főnökre lesz szükségük (mert főnök mindig kell egy közösségben), nem véres villongások árán kerül hatalomra.

Jelölt több is lenne. Szuszmók, aki a legöregebb macsek címmel él most így, az alomtestvére halála utáűn. Ő viszont nem hiszem, hogy feladja a magányos harcos image-ét. Andy, aki egyszer-kétszer már gondolta úgy, hogy Szipa után ő következik, most viszont a füle bojtját sem mozdítja, hogy vezető legyen. Indy, aki a legkisebb és legfiatalabb, de roppant akarnok és ambíciózus, rettentőt tettvággyal bír és szemléli a birodalmát. Rájuk gondoltunk mi. De aztán meglepetésként ért, hogy lett egy újabb befutó-esélyes: a nagymelák, jámbor és kedves Juppi, aki ugyan fullos kandúrként igazi macsó volt, de most már inkább egy joviális kandúrfi benyomását kelti.

Akárhogy is lesz, biztos vagyok benne, hogy a csapat jól dönt majd, bárkit is választ meg főnökének:-)

Elment a főnök....

A Maine Coon csapat főnök nélkül maradt. Elment Szipa, mert várták már a szivárványhídon túli csapatban. 12 év és majdnem két hónap adatott meg neki. Bízom benne, hogy érezte, mennyire szerettük és szeretjük. A mai napig emlékszem hogyan lépett be az életembe 1998. szeptember 27-én: határozott és nagyon macskás szőrgombócként, csodaszép zöld szemekkel, határozott elképzelésekkel a macskák és a gazdik viszonyáról. Sakkban tartott sokáig, kihasználta vajmi kevés tudásomat a bársonytalpúakról, potenciális zsákmánynak tekintett. Mindig éreztette, hogy nemcsak a macskák főnöke ő, hanem az enyém is.

Aztán szépen, fokozatosan összecsiszolódtunk. Ő is engedett és én is határozottabb lettem. Sokat segített, hogy megismerjem a macskákat: betekintést engedett az ő csodálatos világába. Hosszú folyamat volt ez míg eljutottunk addig a viszonyig, míg tegnap úgy búcsúzhattunk el a végleges út majdnem biztos tudatában, ahogy azt tettük.

Minden macska tudja, mikor kell elmennie, mikor van itt az idő, mennyi adatott meg a földi létben számára. Ő is tudta. És tudatta ezt velünk is.

Igaz, hogy a macskák érzik a halálukat és az is igaz, haláluk előtt dorombolnak. Talán, mert így könnyebb átkelniük vagy tán azért, mert a gazdit vígasztalják, nyugtatják.

Nagyon nehéz most, hogy nem lehettem ott az utolsó útjánál, de hiszem, tegnap tudta, hogy a búcsúnk egy életre szól. S hogy majd még találkozunk valamikor. Ő ott vár majd...Rám néz azzal a csodálatos zöld szemével és kapok tőle egy utánozhatatlan döföt.

Pr. Bakróházi Mirr-Murr Szepi, Szipa kedves (1998. 06. 12. - 2010. 08.09.), nyugodj békében! Sohasem felejtelek el!