Ma van Iris cica negyedik születésnapja. Ma hamvasztattuk el Jacket. Milyen furcsa dolgokat produkál az élet. egyik percben menyország, aztán maga a pokol, egyik pillanatban reménykedés, aztán szinte azonnal az eszelős fájdalom. Ha kiírom magamból, jobb. A szavak csak úgy jönnek nem kell keresnem őket. Néha magam is megijedek tőlük.
Egy órakor értünk jött az ember, aki hamvasztotta. Elmentünk egy nyugodt helyre. Jack sohasem járt iylen helyen még. Nagy volt a tér. Kéken ragyogott az ég, vakított a nap, csend volt. Az emberek sem szóltak. Utoljára megsimogattam. Hideg volt a teste már, de most is aranybarnán selymes volt a szőre és aludt. Vártam, hogy felébred és döföl egyet, de nem tette. Az ember megfogta és berakta a hamvasztóba, rácsukta az ajtót és elkezdődött. Ekkor menekültem el. Csak úgy bele a világba, ott a mezőn. Beleüvöltöttem a fájdalmamat a semmibe, elköszöntem tőle, s talán elengedtem. A lelkem egy része vele ment, az ő lelkével.
Aztán vége lett és a hamvai most egy barna urnában vannak. Ennyi maradt belőle.
Aztán elmentünk az állatorvoshoz, mert Elisha és Indy még nem volt száj- és fogellenőrzésen és elvittük Manót is, aki tegnap megsiratta Jacket, az ő egyetlen szerelmét. Aggódom érte, mert lelkileg legalább úgy megviselte őt a halál, mint engem. Csak ő nem tudja kiírni magából, amit érez. Csak néz.
Ma végérvényesen befejeződött valami. És most már ezzel a tudattal élek majd.
1 megjegyzés:
Fogadd legteljesebb eygüttérzésem. Nugodj békében szépséges Jack!
vörösmacska.
Megjegyzés küldése