kedd, március 13, 2012

Iris

Wistariantale Iris of Heartbreaker 2004. április 04-én született, Varese magasában, s arról nevezetes, hogy személyi kölcsönt vettem fel rá, hogy ő az egyém legyen és érte tudjunk menni Olaszországba. Mindig nagy álmom volt egy fekete Maine Coon, de nem adta meg a sors, helyette viszont beleszerettem Iris papájába, aki egy csodaszép hófehér MC és eldőlt a dolog: a fehér Maine Coon éppen úgy tud nagy vágy lenni, mint egy fekete. Iris-t egy olasz kiállításra is beneveztük, tehát hazai terepen kezdte el a kiállításosdit és a hazafelé vezető utat is jól bírta. Két almot produkált Juppival, ő a mamija a H meg az L-alomnak is.
Iris extrakedves cica: különös jellemzője, hogy állandóan döfölni akar akár megy, akár ül, akár valami stratégiai ponton fekszik éppen. Ha meglát valakit, egy arra érdemest, már megy és hízeleg az illetőnek. Ő az, aki a porszívótól sem fél, sőt, kimondottan gyengéd kapcsolatot ápol vele. Érdekes, hogy Iris a legritkább esteben bújik össze a cicatársaival és a fejem mellett sem alszik, ahogy a többiek, ébredés után viszont szívesen jön egy kis simire. A zárt ajtóknak nem bír ellenállni: leül eléjük és úgy nyaúzik, hogy az ember inkább azonnal kinyitja neki a nyílászárót, mielőtt megszakadna szegény, ártatlan macska szíve:-)
Különösen selymes, angóra-jellegű szőre van és valami eszméletlen hosszú fülbojtjai, amelyek néha úgy tűnnek, majdnem olyan hosszúak, mint a fülei. Ennek ellenére szelektív hallása igencsak fejlett:-) Amikor kölykei voltak, előszerettel nevelte más kölykeit is, egy igazi anyatigris volt kis termete ellenére: ő volt az, aki még Szuszmókkal is szembeszállt, noha annak esze ágában sem volt mancsot emelni a kölykeire.

2 megjegyzés:

Vaci írta...

Valamint lebegni is tud és a kismacska generációk tőle sajátíthatták el a függönymászás művészetét :-)

szuszmok írta...

Ez így igaz! Érdekes, hogy mióta bölcsebb lett, nem mászika függönyre:-)