Macskák, kutyák, műtét után

Tegnap megvolt a műtétem. Nem tartott soká, s tulajdonképpen kedélyes hangulatban zajlott, egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy bőrrákos páciensként kezelnek: beszéltünk a dokival meg az asszisztenssel a lélekvándorlásról, az agility-ről, az élet farkastörvényeiről (macskákra csak az idő rövidsége miatt nem került sor) és jót nevetgéltünk. A műtét eleje eszement módon fájt, égetett és szúrt az injekció, utána már nem igazán éreztem semmit, csak azt, hogy nincs is lábam. Sokkal mélyebben és nagyobb területen vágott a szakorvos, mint gondoltuk - fő a biztonság. a saját lábamon távoztam, ami elég érdekes látvány volt, mert frissen műtve, befáslizva magassarkú cipőben nem túl egyszerű hatékonyan előrehaladni, de azért csak sikerült. Este telenyomtam magam fájdalomcsillapítóval és azon meditáltam, hogyan tudok úgy aludni, hogy egyetlen macsek se landoljon el a lábamról, se rajta. Aztán bebizonyosodott, hogy a macskák, a Maine Coonok meg pláne, nem hülyék: érezték, hogy most nem lehet lerohanni a gazdi lábát , így teljesen nyugodtan tudtam aludni, csak ébredéskor borítottak el. Mindenki odatömörült hozzám: Topaze rajtam sziesztázott, Juppi a hasamon dagasztott, Szuszmók megmosdatott, Iris ráomlott a fejemre, Elisha mellém gömbölyödött, Flamy váltotta Juppit, s még Nyuszó is tiszteletét tette. Pearly meg kipróbálta, milyen a lábát a monitor mellé helyező (mert a lábamat jó sokáig fáslizni meg polcolni kell) gazdi ölében dekkolni:-) Fantasztikus: egyik macsek sem ugrott r a lábamra, mintha tudták volna és tudnák, hogy most nem szabad.
Nagy nehezen kivánszorogtam a kertbe, s lefeküdtem a hintába, mert kint csodaszép az idő. A három kutya körbevett, Romyka pont a sebemnél szimatolt meg, Fanny megmosdatott, Boci pedig kinevezte magát az őrömnek: neme egyszerűséggel lefeküdt a hinta előtt, s nem mozdult, őrzött, vigyázott rám.
Köszönöm ezt az állatkáimnak. És köszönöm minden kedves barátomnak, jó ismerősömnek és ismerősömnek, aki egy kicsit is gondolt és gondol rám, küldi a drukkokat.