Gondolatok G-mollban

A mai nap márcsak ilyen merengős, önvallomásos. Ami persze nem meglepő, ha az ember belevág egy blog írásába. Lélektől lélekig. Másként nem lehet.
Megint elgondolkodtam azon, nem lehet véletlen, hogy 1998. szeptember 27-én az életembe költözött Szipa és Szuszmók, úgy, hogy előtte soha semmiféle kontaktusom nem volt macskával. Bevallom, nem is vágytam rá, hogy legyen, mert nem ismertem őket. Nem tudtam, mit vesztettem azzal, hogy nem voltak az életemben bársonytalpúak. Ma már tudom, hogy sokkal, de sokkal szegényebb voltam.
Sokat köszönhetek nekik. Új élményeket, kalandokat, utazásokat. Másfajta életstílust, életszemléletet. sok lemondás mellett és sok kompromisszum mellett sok szeretetet és meghitt pillanatot. Olyan világjárást, ami egyébként nem valósult volna meg. Olyan lehetőségeket (önálló, élő tv-műsor, riportok, tévészereplés, újságcikkek, stb.), amikről még csak nem is álmodtam. Olyan szituációkat és élettapasztalatokat, melyek erősebbé tettek és meggyőztek, hogy az elveinket soha ne adjuk fel, de tanuljunk a hibáinkból. Döntéseket, melyeket ma másképp hoznék meg. Olyan barátokat, s olyan közösséget, akik vígasztalnak, ha kell, s akik elviselik a nyüglődéseket, s megbocsátják azokat, ha kell, mert talán számítok nekik valamit. Olyan szituációkat, mikor érzem a bizalmat felém áramolni. Pillanatokat, amiket nem felejt el könnyen az ember.
Tragédiákat is, melyek feljogosítanak némi bölcselkedésre. Hitet, hogy az átok egyszer megtörik, ha nagyon akarjuk. És hitet, hogy a macskák szeretetén alapuló világszemlélet ereje mindenen átsegít, ha elhisszük a varázst.
Jó, persze anyagi csődöt is egyben, mert ha tisztességesen próbálod ezt az egészet csinálni, abba beleroppan bárki, ha nincs mögötte vastag pénztárcás támogató. Meg persze gyomorszorítást is, mikor elviszik egy unokámat és csak remélni tudom, nem csalt a megérzésem. De új lehetőségeket is, nyitást az emberek felé a macskaszőrös élményeken át.
S talán egy macskatappancsi nyomot a történelemben.....