szerda, május 10, 2006

Ilyen nincs...És mégis van:)

Ami ma történt, hihetetlen. Nem tudom, mi volt ez: szerencse? véletlen? szándékos időzítés?telepátia? sors? Végülis mindegy, a lényeg, hogy ma megint ízelítőt kaptam abból, hogy büszkeségem és hálám cicáim irányába megalapozott.A vonatom 17.00-kor indult a Nyugatiból. Tetűlassan araszolgattunk, de aztán hat előtt pár perccel már hazaértem. A mestereket szinte félrelökve becsörtettem a nappaliba. Nyuszó ott ült és nyávogott, hívógatóan, fájdalmasan. Azonnal cselekedtem : egy mozdulattal téptem le a ruhát magamról, átöltöztem, egyidőben Nyuszót beterelgettem a hálószobába (megjegyzem ment magától, egyenest a szülődobozba), többieket kiterelgettem (még Indy-t is csak egyszer kellett győzködnöm), ezzel egyidőben hoztam a törlőkendőket, ollót, törülközőket. Már a szülődoboznál térdeltem, Nyuszó éppen folyamatban volt, mikor hívtam a főnökömet és vis major szabadságot kértem tőle holnapra (nem elsősorban a szülés miatt, hanem más okból, a felújítással kapcsolatban), mikor hatalmas sikoly (ezt még hallotta a telefonban a főnökasszony:) és megszületett 18.06-kor az első kicsi:)Ha késik a vonatom....Ebbe nem is gondolok bele inkább!:-) Kilenc percem volt cselekedni. Aztán vártunk kicsit. Közben elintéztem pár telefont, életjelt adtam magunkról meg a hihetetlen élményről, hogy Nyuszó megvárt:-)Aztán 18.39-kor jött a második kicsi, könnyen, egyszerűen, hatalmas hanggal! Nem tudom, miért, de azonnal Indy villant be: szeintem ő egy rámenős, szeretetittas kandúrka lesz!:) A két kicsi rohangászott kicsit a maga csigatempójában, Nyuszó nyaldosta őket, de közben, pár perc múlva érkezett egy harmadik kicsi. Sajnos, ő halva született, Nyuszó nem is foglalkozott vele, félrelökte. Már megtanultam, hogy a döntést el kell fogadni: az anyacica igenis tudja, érzi, mit kell tennie. Bármennyire fáj is, ezt tiszteletben kell tartani, véleményem szerint. Az ő ösztöneik sohasem hazudnak.A halott kicsi után nem sokkal, 19.05-kor érkezett egy harmadik élő cirmák, nem meglepő, ha azt mondom, ő is sötét:-) Nagy eséllyel ő is fekete ezüst cirmos. már csak, hogy ne legyen könnyű dolgom az elkövetekezendőkben:-)És ekkor megnyugodtam. Nyuszó szépen elment enni, bevágott vagy két-három AlmoNature-t, aztán ment szoptatni. Felhívtam a dokit és kitaláltuk, hogy a rendelés után meg a ló-vizsgálatok után jön hozzánk beadni a koktélt (kálcium, gyulladáscsökkentő, méhösszehúzó). Ehhez képest 20.30-kor megszületett a negyedik kismók. Mi más színben, mint az előző három kicsihez hasonló divatszínben:) Még ez is belefér- gondoltam, mire ideér a doki, jelentem neki, hogy négyen lettünk.21.00-kor jött. Belépett a szobába. Lelkileg lerohantam a hírrel, hogy négy kicsi van. Odalépett a szülődobozhoz, ahol én guggoltam. Ebben a pillanatban, 21.05-kor az ötödik cirmák is kibukkant, azaz felbukkant:) Doki lesz a keresztapa:) Ördögé az út, enyém az égés, dokié a szerencse, hogy holnap is jöhet délelőtt:)Most öt kicsi szopizik békésen és szárazon a szülődobozban. Jelenleg.Ez a J-almunk. Volt részünk jóban, rosszban, tragédiában és sikerekben a szülések kapcsán. Vesztettünk el kicsiket és mentettünk meg elveszettnek hitt mókokat. De ilyen kalandos és csodaszámbamenő szülésünk még sohasem volt.2006. május 10. - megszületett a Heartbreaker J-alom. Isten hozott titeket, kismókok a nagybetűs Életben!:.) Nyuszó, köszönöm!:)

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szuszmok! Gratulálok! Nyuszónak és a kis mókoknak jó egészséget kívánok!

Jó volt Veled és a többiekkel együtt átélni ezt a csodavárós és csodajövős estét!

Köszönöm!:) Teresa

Névtelen írta...

Kívánok a mamának és a babáknak jó egészséget és természetesen a babáknak fantasztikus gazdikat!

Simi mindenkinek!
Ági

Névtelen írta...

Szuszmok! Gratulálok a picikhez és minden jót kívánok Nekik (jó gazdit, sok sikert és szép életet!)és perzsew Nektek is.
Ügyes kislány voltál Nyuszó!!!

Puszi:Bercica

Névtelen írta...

Nagyon örültem, hogy neten függve tanúja lehettem a születés csodájának, ennyi izgalom és meglepetés közepette. Nagyon szépséges, életszagú naplót írtál!
Kívánok jó egészséget és csodálatos cicababa-életet a kis családnak, nektek meg gazdag gazdiéletet...:)

Névtelen írta...

Szívből gratulálunk! :-)))
Az időzítés maga volt a tökély.. Nyuszó tuti, hogy Rád várt :-)
Mamának és babáknak minden jót kívánunk!

Pegu és Agur

Névtelen írta...

Very pretty site! Keep working. thnx!
»

Névtelen írta...

Nice idea with this site its better than most of the rubbish I come across.
»