Évforduló

Sokat gondolkodtam rajta, megemlékezzek-e az évfordulóról. Más ez, mint egy szülinap vagy bármi, ami ünnephez vagy valakihez szeméylesen kötődik. Más. Talán nem is olyan alkalom, amiről meg szoktak emlékezni, vagy amiről meg kell emlékezni. Persze, ezt mindenki maga dönti el, mi a fontos számára, mi az, amit mérföldkőként tart számon az élete folyásában. A macskatenyésztés, de úgy egyszerűen a macskákkal való találkozás számomra mérföldkő, mert intenzíven határozta meg jó néhány évig az életem és ma is, meg az elkövetkezendő évtizedekben is erőteljesen formálja az életmódomat, életstílusomat. A macska végképp beköltözött az életembe és a szívembe, onnan nincs kiút.:-) Az, hogy a tenyésztést abbahagytam, csak egy dolog. Megvannak, megvoltak az okai, amikről itt is írtam. De nem jelenti azt semmiképpen, hogy a amcskákból kiábrándultam volna vagy nem imádnám őket. A tenyésztés befejezése racionális döntés volt, aminek az évfordulóit nem áll szándékomban ünnepelni, s csak most, az első év eltelte után látom, nincs is értelme, hogy "ünnepeljem". ami igazán fontos a macsekokkal kapcsolatban, az megmaradt, akik igazán fontosak voltak, nem tagadtak meg.

Ezért is gondolkodtam, van-e értelme a megemlékzésnek, hiszen szabadon meghozott döntésről volt és van szó. A tény persze megmásthatatlan.

A macsekok viszont ugyanolyan macskaszőrös szeretettel bújnak hozzám, Indy ugyanolyan ellenállhatatlan lelkesedéssel mosdat, Jack ugyanolyan bamba kandúr, az unokák és a dédunokák ugyanolyan aranyosak, Szuszmók ugyanolyan kék, mint egy évvel ezelőtt. És ez a legfontosabb:))

Ez meg az

A napok telnek, az élet megy tovább, a maga rendje szerint: jóval, rosszal, pozitív és negatív dolgokkal, meg-megállásokkal és rohanó pillanatokkal telve.

Andy cica még mindig gyógytápot kap, nem tisztult ki rendesen , még látható némi vesehomok, de bízom benne, a sok-sok hetes szeparáció meghozza gyümölcsét. Pearly hólyaghurutja is remélem, gyógyulgat, nemsokára kontroll vár rájuk. Én éppen Brüsszelben leszek az esedékes orvosi vizsgálatkor, de Xxel ügyesen megoldja az állatorvosi vizit realizálását. Szipa megint nem tetszik nekem, olyan furcsa az arckifejezése és néha lógatja a nyelvét továbbra is.

Cice elszokott tőlünk. Néha látjuk, de estére valahol meghúzza magát és valahol kajál még plusszban. Eddig is kis tömörgyönyör volt, most meg!:-) Nem tudom ezt mire vélni, hiszen a másik két cica továbbra is jön, bújik, bent dekkol, de Cice nem. Ha beviszem a konyhába, kijön, kimegy. Senki sem bántotta. Tanácstalan vagyok, de kíváncsi is egyben.

Azért a nagy rohanásban is el tudok gondolkodni pár dolgon. Nem mondom azt, hogy hibátlan és tökéletes vagyok, isten ments, az gyanús lenne! De valahogy mélyen megvetem azon embereket, akik szart kevernek és utána nem merik azt felvállalni, gyávának mutatkoznak, a háttérben susmusolnak, miközben bűntelennek és ártatlannak mutatják magukat, nehéz sorsuk mögé bújnak, látszatproblémákat találnak ki figyelemelterésképpen, lenyúlják az ember szellemi termékeit, netán ismerőseit, a másikra kennek mindent titokban egyoldalúan tárva fel bizonyos dolgokat. Valahogy sokszor szembesülök mostanság ezzel, itt, ott, kint és bent. Furcsa ez.

Ezért is kedvelem a macsekokat.

Gyász

Az elmúlt időszakban több cica-ismerősöm halt meg. Egyiküket, Cummogót csak a topikról ismertem, gazdija történeteiből és néhány képről. Másikukat, Safit (Safranek Micikét) személyesen is. Megrázott a haláluk. Nagyon. Szép kort értek meg mindketten, de a súlyos betegségekkel szemben tehetetlenek voltak. Küzdöttek, de elvesztették a harcot. Méltósággal mentek el, egy nehéz, de humánus döntés után. Mára már valahol a szivárványhídon túl rohangásznak, a többiekkel együtt. Ott, ahol Dingó, Dingó-2 és Tico kutyáim, ott ahol, Cica cica és kis fekete, negyedik kölyke, ott ahol Moszat és Vacak teszi ezt. Ott, ahol a kicsi Maine coonok és Maine Coon-kölykök, köztük nagyon-nagyon fájón Lootah, de legfájóbban és soha nem szűnő fájdalommal hiányzó Extraordinary macika. Valahol ott, ahol örök emlékezetünk őrzi őket, az örökké halhatatlanokat. A lelkünkben pedig egy mélyen beleégett tappancsnyom.

Nyugodjatok békében! Egyszer találkozunk!

Pihenőnap

Végre egy kis pihenés! el sem hiszem! jó, meg kéne írni a Gondoskodás-cikket az újságba, mindig az utolós pillanatban alkotom meg, a legjobb múzsa a lapzárta:-) Készülni kéne a november eleji párizsi útra, nem beszélve a november közepi brüsszeli hétvégéről, de hát valahogy sem kedvem, sem energiám hozzá. Bátraké a szerencse meg az élethez szerencse kell:-) hátha most is bejön!

Cirmákokkal minden rendben, kintiek, bentiek jól vannak. Élvezik, hogy együtt tévézünk meg, hogy hosszas simi van. Akárki akármit mond is, igenis nagyon magas a macsekok érzelmi kvótája-:))

Romy kutyával viszont valami nincs rendben. Elmentünk a dokihoz, de nem a mi dokink volt, így csak egy bűzmirígy kinyomáson estünk túl meg megállapítódott, hogy a hüvelye körül van valami, aminek nem kéne ott lennie....szóval, visszamegyünk a megszokott dokinkhoz. Ennek ellenére remélem, semmi baj! Gyanítom, lehet, hogy felfázás van a dolog hátterében.

Három macsek oltásával úgyis adósok vagyunk, valahogy elmaradtak. Meg aztán Szipuka száját sem ártana lecsekkolni, az ördög sohasem alszik.

Hosszú hét....

Hosszú hét, brrr, még a hideg is kiráz, de legalább vége hamarosan!:-) nem volt semmi hét ez sem, a vérnyomásom az egekben, ezen még a macsekok jelenléte sem mindig segített, bár sajnos, nem sokat láttak a bársonytalpúak a héten, lévén látástól vakulásig voltak rednezvényeim. Hiába no, a népszerűség átka vagy ára?:-)) Azért nem panaszkodom, mert a tavalyelőtti államtitkári, a tavalyi miniszteri elismerés után ez évben egy érdemjelet és egy kabinetfőnöki elismerést (éppen ma) is átvehettem:-) Néha azért sok a vállalt és teljesített munka, de hát szeretem:-)

Macsekok remekül vannak. Andy-ke még mindig szeparálódik, szépen ropogtatja a vesekímélős tápot, talán még szereti is, nem tudom: néha nagy lelkesedéssel eszegeti:-) Ma hajnalban Kicsi félórát udvaroltatott magának, egyszerűen nem meheztem vissza tőle aludni, muszáj volt simiznem, puszilgatnom őkelmét , ő meg nyomta a dorombot fennhangon. Mikor meg bementem, dorombolt a nappali: Flamy Szipa mellé bújt be egy kis fekvőkére és nyomatta a cicamotort:-)

Most három nap pihi van, s remélem, sok-sok macskázás is:-))

Léleknyugtató macsekok

A tegnapi nap sírógörcsösen stresszes volt, a nyomás persze ma sem csökkent, de a holtpont már megvolt: most már az átlendüléstől működik a dolog. Legfeljebb emléktáblaként végzem. Elöljáróban csak azért ecseteltem a helyzetet, hogy még inkább felértékelődjön a macsekjaim jelenléte, számomra gyógyhatású képessége. Tegnap meggyötörve hazaértem meglehetősen későn, mire felváltva jöttek a mókok. Nem győzök hálásnak lenni nekik ezért a gesztusért. Szinte mindenki jött: ölbemászott, dorombolt, nyugodtan feküdt az ölemben. Amikor az egyik megunta, jött azonnal a másik. Kézről, azaz tappancsról tappancsra adtak:-) Sőt, a szeparáció önkéntesnek nem nevezhető száműzetésében lévő Andyke is bebújt a takaró alá az ágyban, ahogy Indy szokott, odahajtotta a nagy busa fejét a váéllamra és átment kiscicába: együtt aludtunk.:-)

Hiába no, a bársonytalpúak csodálatos lények.

Andy cica sztársága

Voltunk Andy cicával kontrollon. Korábban sokat sírt pisiléskor és elvittük az orvoshoz. Vesehomokot talált nála, ezért kapott szurikat, gyógyikát és spéci tápot kellett ennie. Most csekkoltattuk: van még homokja, de nagyon minimális. Egy darabig még kapnia kell a tápot, de nem vészes a helyzet! Az egyedüli gond ilyenkor mindig, hogy szeparálni kell őkelmét, ami megoldható lenne helyileg, de szegénykém jól elunja magát egyedül a hálószobában. Mindenestre valamit valamiért.

Három asszisztens és két doki meg egy ügyfé gazdija simizte Andy-t egyszerre a vizsgáló asztalon: az óriás macsek csak ült, szépsége teljes tudatában és tűrt. A karomvágást mondjuk nem tűrte ilyeen jól, de túlestünk rajta. Ahogyan Indy és mamija, Topaze is, mert hogy ők meg oltást kaptak, karomvágással megspékelve.

Más: most már az Isten sem ment meg attól elvileg, hogy egy minisztériumi osztály vezető helyettese legyek:))) Még ha csak fél évig, akkor is!:-) Szép, de roppant nehéz dőszak lesz ez, bár tulajdonképpen szeretem a munkámat és a kollégák is kedvelnek, úgy érzem.

Őszi hangulat-szilánkok

Furcsa, bár tulajdonképpen evidens és logikus: amíg macsekokat tenyésztettünk, sok minden történt a házunk táján, nem volt nap, ami ne tartogatott volna örömöt, tragédiát, mosolyt vagy könnyeket a macsekok kapcsán. Aztán szép lassan beállt a rend az új kerévágásba : hála az égnek csak egy-egy orvosi probléma színesíti nem gyakran a napjainkat. A hála isten a nem gyakrannak szól:-)

Szipuka szájproblémáját úgy tűnik, rendbehozta a kezelés. Andy vesehomokját ma ellenőriztetjük, remélem, nála is bevált a gyógytáp és a gyógyszer, s a doki csupa jót mond majd a kontrollon. Juppi egyre anyásabb, kezdi kiérdemelni a második számú bamba kandúr címet: hatalmas lett, súlyban és bundában is és jön bújni a nap bármely szakában. Nyuszó egyre bájosabban nőies, Topaze egy szőrgombolyag, Manócska kissé öregesen nyugis, Szuszmók kékebb és öntörvényűbb, mint valaha, Jack újra a régi szépségében tördeli a szívemet nap, mint nap. Pearly jól rézi magát a dolgozóban szeparálva, Elisha még kényesebb, mint valaha, Flamy egy igazi dorombgép, Iris emgjárta a szekrény bugyrait:) Admiral majdnem eltörte az orrcsontomat egy nagy döf kapcsán, Indy megspórolhatná nekem a kozmetkai kezelést:-) A kinti mókok (Cice, Cimi, Kicsi) pedig vállvetve készülnek a télre: soha ennyi tápot, konzervet, tejet nem ettek-ittak még:-)

Unokáztam tegnapelőtt, amit köszönök az unokák rabszolgáinak: láthattam élőben Jacy-t, aki mindig megdöbbent azzal a nyitottsággal, barátságos nyíltsággal és kedves bájjal, ahogy fogad, és láthattam Theot (azaz Lilly-white Liont) , aki férfias pofijához képest lányos bájjal dugta fejét simogató kezem alá:-)

Tegnap érdekes dolog történt: Xxel nem vette észre, hogy Irist ebcsukta a nagy szekrénybe. elmentünk otthonról, s mikor hazajöttünk, Topaze ült a szekrény előtt és szólt, hogy baj van. kinyitottam az ajtót, Iris meg megkönnyebbülve szaladt ki belőle. Jó kis kaland lehetett a számára, de szerencsére nem történt baj. mondtam is neki, hogy majd legközelebb egy villongásnál jusson az eszébe a hófehérségnek, hogy Topaze jót cselekedett vele!:-) Bár az emberek hajlamosak elfelejteni azt, aki segít rajtuk és átlépni a segítőkön, ha az érdekük úgy diktálja, de a macskák ennél remélem, sokkal intelligensebbek!:-)

Amúgy meg elég húzós napjaim vannak. Sok, irdatlanul sok a munka bent, új és új kihívások várnak nap, nap után, egy bizonyos, meghatározott időre még feljebb is léphetek a ranglétrán (vezető leszek! na jó, helyettes vezető), ilyen tanfolyam, olyan továbbképzés vár rám, Párizs, Brüsszel "hever majd a lábaim előtt", de muszáj voltam venni egy vérnoymásmérőt és átértékelni dolokat a saját magam egészsége védelmében. Megtanulni immáron sokadszor, hogy kicsinyes, némi infantilizmussal megáldott emberek hisztijével nem érdemes foglalkozni, az igazság odaát van, bármit mond is az ember bizonyos embertípusnak, a dilettáns a legdühösebb, ha az általa zseniálisnak vélt valami (behelyettesíthető bármi) csak nála üti az előbbi kategória kritériumait, és hogy az intelligencia meg az alapvető illemszabályok ismerete bizony nem kor függvénye.

Boldog szülinapot!

Ma négy éves a Nagymedvém, azaz Milton von Gummi Bears:-) Imádom a mindig optimista delfinképét meg a barátságosan okos szemecskéit!:-) Meg úgy magát a több, mint 55 kilós extraméretű belga juhász-szépséget!:-) Isten éltesse nagyon-nagyon sokáig egészségben és boldogságban! És persze sok marhacsontot neki!

Hatalmas a hőség, nehezen bírjuk, nem tudom, mi lesz ha fokozódik, márpedig van rá esély. Legjobb lenne valahol a tengerparton valami jeges üdítőt szürcsölve....Helyette az iroda poklában...

Remélem, Pearly otthon bírja még a strapát. Legjobb dolga Galanak van, ilyenkor viszonylag hűs a hálószoba. Ma egyébiránt új gazdihoz kerül. Nagyon sajnálom, mert tünemény egy macsek, de sokan vagyunk, nem maradhat. Jó dolga lesz, ez biztos, remélem, minden rendben lesz!:-)

Meleg van...

Meleg van. Mondjuk csak 32 fok van itt bent az irodában, de belegondolok, hogy mindjárt kimegyek a napra.:-( Viszont ma jó napom volt, a végén kiderül, hogy művész-menedszer leszek:)))) Az élet macskaszőrös rejtélyei meg a sors macskabajszos meglepijei:-) De hát erről még nem beszélnék többet, meg különben is, csak kedves játék a gondolatokkal:-) Jobban aggódom azonban Pearly miatt, aki fent dekkol ebben a melegben a tetőtéri dolgozószobában, lejönni nem akar, levinni kegyetlenség (megpróbáltam: eszméletlen zavartság, morgás, ingerültség volt a vége), Xxel hiába locsolja a tetőt, átmenetileg segít csak a helyzeten. Nem tudom, meddgi tart ez a kánikula, de sem embernek, sem macskának nem való.

Gondolatok még

Elhoztuk Galat. Le a kalappal előtte, pár nyaú volt az ellenvetése, semmi több. Remekül viselte az utat, bár a végén már volt 36-37 fok a kocsiban. Xxel tepert, ahogy tudott, de akkor is sajnáltam szegény macsekot, bár ő jobban viselte a hőséget, mint én. Szomorú volt ez a nap, sajnáltam a gazdit, hogy muszáj volt lemondania a cicájáról, de remélem, sem a gazdi, sem a cica nem sínylik ezt meg visszafordíthatatlanul.

Mostanában két unokámat is "menteni" kellett, de ég és föld volt a különbség a két történet közt. Az egyik "gazdi" azóta sem érdeklődött a cicája felől, a másik a létező összes holmiját a cicával adta, hogy legalább hazai szagokat érezzen az új helyen is a macsek. Az egyik gazdi képes volt önmaga elé helyezni a cicája érdekeit, a másik "gazdi" inkább hisztizett és még nehezebbé és bonyolulttá tette az amúgy sem egyszerű helyzetet. Az egyik "gazdi" elfelejtette beoltani a macsekját majd másfél éven át, a másik gazdinál uptodate oltásokat és féreghajtást találhattam az oltási könyvben. Az egyik gazdit sajnáltam és sajnálom a kényszerhelyzet miatt, a másik "gazdira" nagyon dühös vagyok a felelőtlensége miatt.

Nehéz dolgok ezek, nehéz döntések, melyek mindenkit megviselnek: embert és állatot is.

Remélem, Galadriel életében nem lesz törés az új otthonba való költözés kapcsán. Erre minden esélye megvan:)

Gondolatok

Nem lesz könnyű a holnapi nap. Unokát kell "menteni". Sajnálom a gazdit, nem tehet róla, sajnos nem a maga ura, sok mindenbe nincs beleszólása. De a macsek érdekei mindennél és mindenkinél fontosabbak. Nehéz dolog ez, megviseli gazdit, a cicát és persze engem is mindig. Nem csak azért, mert új gazdit kell találni egy-egy unokának, hanem mert valami véget ér a macsek életében, valami, amit megszokott, amihez hozzászokott több-kevesebb nehézség árán, s újra kell építeni mindent egy másik otthonba, másik gazdival és netán egy másik macsekkal.

A tapasztalataim azt mutatják, hogy szinte kivétel nélkül sikerül, de tudom, ismerem az akadályokat, a nehézségeket. sok türelem és kitartás kell hozzá, hiszen a bizalom nagyon nehezen épül ki, s bármikor lerombolható.

Akárki akármit is mond: egy négylábú igenis hatalmas darabot képes birtokolni az ember szívéből, s ha elveszítjük bármiylen formában is, meghal a lelkünk egy darabja, még akkor is, ha tudjuk, ennek be keleltt következnie.

A döntést nehéz meghozni, de a felelősség kötelez. És talán így válik az ember felnőtté.

E sorokat ajánlom a gazdinak ....

Kánikulában

Eszméletlen hőség van és ez még fokozódni fog....Semmihez sincs kedvem, csapat is ki van kissé tikkadva, főleg a kintiek. Cimi, Cice és Kicsi tuti hlyen dekkolhatnak, valami árnyékos stratégiai ponton, a két kutyát nagyon sajnálom: feketék és nagyon szőrösek. Nem tudom, mi lesz a jövő héten, mikor még nagyobb lesz a forróság. Embertelen ez a meleg.

Tegnap nagyon jó volt a topiktali, szuper volt a hangulat és örültem, hogy Jayden unokámat is láthattam. Fantasztikus volt látni, mekkora lett a kis szépfejű, igazi sármos férfimacsek lett belőle, nagyon lágy tekintettel. Elolvadásra ingerlő macsek:-) Úgy tűnik a hétvége a J-k jegyében telik, hiszen tegnap láthattam Jaydent, hallottam hírt JJ-ről és Jacy-ről, ma meg beszéltem Jackpot és Jérémy gazdijaival is. Ezt szeretem:-))

Kicsi jól van, kapja a gyógyikákat meg a Vetri-DMG-t, látszik rajta, hogy újra a régi önmaga, ennek is nagyon örülök!:)

Az egyedüli problémám: hogyan hozzuk el holnap Galat a nagy hőségben?

A technika ördöge

Jé, a technikának vannak ördögei? Főleg péntek 13-án s főleg, mert Kicsi fekete macska:))))

Izgalmak

Tegnap, bár írtam, valami miatt nem jelent meg, remélem, most sikerül. Szóval tegnap nagy izgalmak voltak otthon, míg én a munkahelyemen senyvedtem. Xxel telefonált, hogy Kicsi nyakán van egy akkora daganat, mint a fél feje. Jól bepánikoltam: mi a fenéért akkor történik valami, amikor nem vagyok otthon és egyáltalán, miért nincs nyugi? Gondoltam darázscsípésre, arra, hogy lenyelt valamit, allergiás reakcióra, mindenre. Még jó, hogy a topik tagjai realistábban látták a helyzetet, s kitalálták, hogy nagy eséllyel tályogról van szó.

Tályog előfordult már az életünkben, de macsek nyakán még nem, illetveúgy, hogy egyik percről a másikra csak úgy megjelenjen egy fél pingpoglabdányi dudor, még nem fordult elő a praxisunkban.

Mindenesetre Kicsi dokihoz került, magas láza volt, ami ilyenkor evidens, doki szépen kitisztította a sebet, lekezelte, amivel keleltt, gyógyikát meg adunk neki pár napig. Egyetlen dolog, ami aggaszt: nincs olyan jó étvágya, mint korábban volt, bár az is lehet, sőt, majdnem biztos, hogy zavarja a sebe, s ez rányomja a bélyegét a közérzetére, a mindennapi rutinra is.

Ma sürgős szükségét éreztem annak, hogy meghallgassam a Jérémy-kisgazdi dalt http://www.bastidedesanges.com .Valahogy mindig visszatér ilyenkor a Riviéra-feeling:-)

Izgalmak

Érdekes, hirtelen tudok címet írni az egyes blogbejegyzésekhez:) Ez a mai nap jó híre. A rossz az, hogy Xxel észrevette, hogy Kicsi nyakán lett egy nagy daganat, meglehetős nagy hirtelenséggel keletkezhetett, persze, bármi lehet, lehet, nem vettük észre. Nagyon aggódom, de bízom benne, nem lesz vele semmi gond.

Miért van az, hogy ha sokáig nincs semmi baj, akkor hirtelen mégis lesz?

Végre, végre! Igazolva látom, amit én is vallok!:-) Sohasem lettem ovlna képes és nem is vagyok rá képes, hogy a tenyésztésből kivont állatkáimat odaadjam valakinek, új otthonba kerüljenek. Semmi pénzért nem tudnék megvállni tőlük, hiszen annyi éven át voltunk együtt jóban-rosszban, a sikerek vagy az almok "teljesítése" után milyen jogon és milyen etikai elv alapján válnék, válhatnék meg tőlük? Soha nem vinne rá a lélek....

Van persze olyan aspektus is, hogy ha túl sok a "töletelék", akkor nem fejlődhet a tenyészet, hiszen nincs hely az újabb és újabb állatoknak. lehet, hogy ez nagyon racionális aspektus, ezt nem vitatom, de hogy lelkiekben fényévekre áll az én mentalitásomtól, az is biztos. Akkor inkább befejezem a tenyésztést, ahogy történt. Az ember nem adja oda a családgatjait vagy barátait helyhiány miatt....

Kevesen írják ezt így le, s ma végre ráakadtam néhány emberre, akik meg merték ezt tenni! Hálás vagyok érte!

No, azt még nem tudom, miért nem tudok az egyes blogbejegyzésekhez címet hozzáadni, ahogy eddig, de gondolom, ez az esztétikai hiba nem tart vissza sem engem, sem senkit, hogy írja, illetve olvassa a blogot:-)

Az elmúlt pár nap a kirándulások jegyében telt: Miskolc, Szilvásvárad, Hollókő, Szirák, Romhány volt most terítéken. Mit ne mondjak, elég jól kikapcsolódtam, de kellett is, az elmúlt napok benti történései miatt. Meg kellett a macskázás is: csapatnak hiányoztam, azóta is jönnek és bújnak meg fésültetik a bundájukat!:- Tegnap nagy modellkedés volt: a kinti meg a benti csapat is nagy örömmel és sikerrel állt/ült/feküdt modellt a képekhez. Nagyon szeretek állatkákat fotozni, kikapcsol és örömet okoz. Néha persze ügyeskedni kell, bevetni ezt-azt, különféle cseleket, trükköket, de ha megy a dolog, akkor nagyon megy! Ha meg nincs hangulata az embernek, akkor kár fotozni, nem sül ki belőle semmi jó.

Tegnap beszéltem Jérémy-gazdival, teljesen transzban vannak ők is a cikk miatt:-) Jól estek a dícsérő szavak nagyon:) Hálás vagyok, hogy összehozott velük a sors és persze a macsekok! De ezt persze majd' minden unokám gazdijáról elmondhatom! ÉS ez nagyon-nagyon boldoggá tesz!:))))

Újra itt- néhány szabadnap után. Jó volt végre kikapcsolódni, a benti eseméynek feszültségét levezetni az édes semmittevéssel és némi túrázással, városnézéssel, de azért már hiányoztak a macsekok, a kutyák és persze a topik is. A sors kedves meglepije, hogy éppen miskolcon való tartózkodásom alatt jelent meg az A MACSKA, benne négy cikkemmel - fel akartam vásárolni, mert hát ki is kell küldenem Grasse-ba, de mikor kértem ötöt belőle, az újságárus nem nagyon értette a számot, majd adott kettőt, ennyi volt nkei összesen. Kérdésére, miért olyan jó újság ez, elmeséltem, hogy szakmailag a legjobb a magyar piacon szerintem, nem beszélve arról, hogy a mostani számban van pár cikkem:) Nagyon büszke vagyok az irományaimra, meg lehet vetni ezért meg köveket dobálni, de van, aki a kelkáposztafőzelékére büszke van, aki a gyereke sikereire én meg arra, hogy nem volt hiábavaló a gimiben, a szigorúság etalonjánál, a gyomorgörcsöt okozó Tóth Berci nevű magyar tanár fennhatósága alatt eltöltött négy év. Gondolatban és volt, mikor személyesen is, mindig hálát adok neki, hogy anno nem nyesegette a szárnyaimat:)
Macsekok már vártak haza, este szépen gyülekeztek, simire, bundafésülésre vagy csak azért, hogy jól megdoromboljanak:-) Félelmetes, mennyire tud nekik hiányozni a gazdi, mondjon bárki bármit, igenis a macsekok is kötődnek az emberekhez, persze, ezért tennie kell a macskának és az embernek is.

Ha kedd, akkor.....

Kicsit sok volt az új, feldolgozandó info az elmúlt két napban, valahogy lehetetlen volt betartani az orvosok által, évekel ezelőtt előírt stresszmentes életet. Néha elgondolkodom, hol van az ember teljesítőképességének, lelki, szellemi, érzelmi és fizikai terhelhetőségének a határa, mi az a pont, amikor egy pillanat alatt úgy érzed, no, akor ennyi.

De nem kesergek, minden megoldódik, eddig is megoldódott, ezután is uralni fogom a helyzetet.

a jó hír: a tegnapi kontrollon a doki nagyon megvolt elégedve Szipával. Szépen gyógyul a szája, alig van benne minimális trutymi, nagyon kicsit piros csak a szája egy kicsi része, a többi részről eltűntek a daganatok. A kondija továbbra is remek, a szőre is kezdi visszanyerni a selymességét. Dorombolt a vizsgáló asztalon és pocakoltatta magát, mint egy kiscica. Olyan aranyos volt!

Vasárnap Jacpot eltűnése , majd szerencsés hazatérése sokkolt, illetve kavarta fel a lelki békémet, aztán rá pár órára kiderült, amit régóta sejtettem, éreztem, sőt tudtam: Galadrielnek is új otthont kell megint találnom. Sok volt kicsit ez egy napra.

Bent meg elég sok fennforgás van, kevesen vagyunk, mindenki túlpörög, jó lenne szednem a vérnyomáscsökkentőt újra....

Még egy csoda:-)

Ha eddig nem hitem volna a tipokdrukkban, akkor most hinnem kellene, még jobban: Jackpot hazament! Most szóltak a gazdik, hogy megérkezett!:)))

Jó kis lecke volt nekik, remélem, tanultak belőle!!

Köszönöm a sorsnak.

Miért?:(

Túl szép volt az eddigi időszak. Szipa szépen gyógyul (holnap megyünk kontrollra), nemsokára elhúzhatok két nap szabadnapra bentről, a rendezvényeim sikeresen bonyolódnak le, már csak pár napig vagyok bent a főnök, tegnap isteni volt a topiktali Debrecenben, erre ma, nemrégen, jön a hír: eltünt Jackpot.

Eddig sem értettem, mi a fenének kell kiengedni egy macskát, aki bent született, bent élte le élete első négy-öt hónapját, kikötöttem mindig is a szerződésben, hogy bent kell lennie, mert annyi veszély vár rá, ha kinti, kijárós cica lesz. De nem. Mert melege van bent, mert meg kell ismernie a nagy kintet, mert meg kell kockáztatni, hogy ha egyszer kiment, akkor mindig is kijárós kíván maradni, mert így nagyobb az esélye, hogy elütik, megmérgezik, ellopják, bezárják, befogják. Hát igen, ezek valóban nagyon komoly érvek a biztonságos nagy bent helyett és ellen.

Nem tudok mást tenni, mint imádkozni, hogy meglegyen és hazamenjen, nem tudok mást tenni, mint nem feladni, hogy hazamegy sértetlenül, nem tudok mást tenni, mint hinni ebben.

Onanntól kezdve, hogy odadtam egy cicámat bárkinek, nem tudok érte felelősséget vállalni a szó fizikai értelmében. Most nem az eü. garanciáról beszélek, hanem az ilyen esetekről.

Számomra sohasem volt kérdés: én döntöm el, hogy a macskáim bentiek lesznek és nem a macska, aki olyan vágyódva nézi a nagy kintet. Lehet, hogy vágyódik kifelé, de tökéletesen boldog bent is és ami fő, életben marad.

Dühös vagyok és aggódom.

Azt tanácsolták többen, tartsam magam lelkileg távolabb az unokáimtól, mert belepusztulok, már nem az én felelősségem a sorsuk. Ebben van igazság. De az különböztet meg a többiektől, hogy én ezt nem tudom megtenni, ha a körülmények lehetővé teszik, akkor ugyanúgy aggódom értük, mint a saját gazdáik, hiszen velem és általam nőttek fel, együtt csodálkoztunk rá a világra , együtt harcoltunk az életéért, adott esetben, együtt aludtunk, együtt örültünk.

Nagyon remélem, hogy a csodák még nem fogytak el......

Jackpot, tessék hazamenni!

Hétközepi pesszimizmus

Hát, tulképpen nem kéne, hogy olyat olvasgassak szerte a neten, amit nem kéne és tudom, hogy felmegy bennem a pumpa, meg szerintem mindenkinek, akiben van némi tisztesség meg aki csak egy szemernyire is komolyan gondolja a felelősséget az állatkákkal (konkrétan a macsekokkal) szemben. De hát olvasgatok mindenféle fórumot, topikokat, még egy ilyen hülye napon is, mikor vidéki szolgálati út után két értekezlet is várt rám, tele vagyok melóval. S elgondolkodom, hogy mennyire ostoba és naív voltam, vagyok és leszek, mikor azt hiszem, meg lehet váltani a világot, lehet gondolatokat és mentalitást formálni, gazdikét és tenyésztőkét. A világ nem akarja, hogy megváltsák.

Oltások után

Tegnap megtörtént a nagy oltás első felvonása. Hét óra magasában szépen behívtam a három kinti mókot, lévén, hogy addig tart a doki rendelési ideje, de persze naívság azt hinni, hogy akkor már el tud szabadulni bentről. Persze, fő az optimizmus meg éppen akkor volt olyan alkalom, hogy mindhárom feketeséget be tudjam cserkészni. Vártunk. Egy darabig. Fél tíz után felhívtam a dokit, hátha egy lónál, tehénnél, császáros kutyánál van éppen, de nem. Bevallotta teljesen őszintén, hogy elfelejtte, mert nem írta be a számítógépbe, s mivel elég zsúfolt napjai vannak neki is, kiment a fejéből. Nem tudtam haragudni rá, azonnal felöltözött s már robogott is hozzánk.

Kinti mókokkal kezdünk, nagyon örültek, hogy sorra kerültek. Keményen kell őket fogni, hogy stabilak legyenek az oltáshoz, a Maine Coonokkal sokkal könnyebb dolgom van mindig. Aztán szépen végigoltódott mindenki, akinek kellett, Milton meg be akart jönni, teljesen meg volt sértődve, hogy ő nem kerül sorra. Úgy kellett kitessékelni az ablaknál, mert szent meggyőződése volt, hogy neki is ügye van a dokival, akit egyébként imád: leül elé mindig és várja, hogy őt is beoltsák vagy kezeljék vagy bármi, de legalább simit kapjon.

Fél tizenegy magasában már meg is voltunk, túlestünk egy (kedvezményes) anyagi csődön, de hát ez van, aki ennyi állatkával osztja meg életét.

Gyorsan nyugovóra tértem, mert ma várt egy előadás, ami oly mértékben jól sikerült, hogy még én is büszke vagyok magamra, ami elég nagy szó.

Oltások előtt

Jó kis hétnek ígérkezik ez a mai is. Hétközepe csupa vidéki elfoglaltság munkailag, rendezvény rendezvény hátán, aztán meg a debreceni tipoktali!:-) De hát úgy szép az élet, ha zajlik!

Macsekilag ma várható egy nagy oltás-adag: mintegy 10 macsek kapja meg a kombinált meg a leukózis elleni oltását. Anyagi csőd, de hát ez van. A kihívás inkább az, hogy lehet bent tartani a doki érkezéséig a három kinti mókot, akikre vár egy-egy szimpatikus kombinált oltás. Mert, hogy az egy dolog, hogy a doki igyekszik kijöni hozzánk a rendelés után (ha csak nem jön közbe pár sürgős ló-eset), de a rendelés hétkor fejeződik be, hivatalosan, de ez csak nagyon ritkán jelenti a véget a számára. Volt már, mikor este fél 11 magasában ért hozzánk.....Szóval addig bent taratani a kinti hármakat - no, az nem semmi!:-)

A dolgot még az is nehezíti, hogy Pearly-re is vár egy oltás, tehát szépen le kell hozni a dolgozóból a hordozóban, amit az tesz kissé akadályversenyszerűvé, hogya királylány gondolatolvasó: azonnal tudja, hogy azért megyek fel, hogy betegyem a szállítóba, s olyankor ő szépen elbújik valami olyan helyre, ahonnan csak lakberendezés árán lehet előszedni. Lent meg persze vár a doki.

10 macsekkal azonban mégsem állíthatunk be a rendelőbe, be sem férnének a szálíltók a kocsiba. Így marad az otthoni megoldás, némi izgalommal.

Lootah

Lootah emlékére

Kis vörös cica, egyéves most lennél,
nagyon sokat adtál, mielőtt elmentél.
Igazság nincs...


Pár hónap volt élted, mégis annyi
szépetkaptak tőled sokan. Teljes cicaélet...
Emléked kincs.


Csepp rózsaszín párduc, hogy akartál élni,
betegség, gyógyulás, hálatánc és hinni,
hogy van remény.


Egy verseny, hol győztél, majd gazdira leltél,
S egy verseny az életért, mit most nem te nyertél.
Szívünkben
örökké élsz...


(Bűvössárkány verse)

L-nap

Ma lett egy éves az L-alom:) Lifelong Love és Lolita Szlovéniában éldegélnek boldogan (nemsokára meg is látogatjuk őket, legalábbis nagyon remélem, sikerül:-), Lily-white Lion (alias Théo) pedig az ország keleti felében éldegél, meglehetős egyetértésben a gazdival. Amikor ünneplem, ünnepeljük őket, óhattalanul eszembe jut a negyedik kicsi L, Lootah, akinek kegyetlenül kevés idő szabatott és adatott meg ezen a világon, de aki mindig ott él és él is majd mindig a szívünkben. Furcsa ez, hogy az élők mellett egy ma már a szivárványhídon túl játszadozó kicsi mókról bezsélünk, de emléke mindig velünk lesz majd.

Végigolvastam itt a blogban, hogyan zajlott a születésük. Ez sem volt szokványos, ahogy általában semmi sem volt az nálunk a macskázás terén. Jó volt felidézni a születés körüli pillanatokat, eseményeket, izgalmakat és a megkönnyebült megnyugvást.

S most gondolok bele igazán: ők voltak az utolsó almunk.

Isten éltessen titeket, L-csapat!:-))

És megint itt:-))

Jóóó régen nem írtam blogot. Pedig sok minden történt. Csak hát az embernek nem mindig van ideje, energiája, kedve, lehetősége. Szipa szájproblémája talán megoldódni látszik. Sokáig agyalogtunk, próbálkoztunk a dokival, végül az interferon kúra mellett döntöttünk, ami nem olcsó mulatság, sőt!De hát, ha szükség van, akkor nincs kérdés, tesszük, amit tennünk kell. Bevallom, volt olyan pillanat az egész Szipa- betegség latt, amikor megfordult a fejemben, hogy el kell altatni őt, de aztán gyorsan kivertem a fejemből, hiszen semmi baja, minden lelete negatív, remek a közérzete. Szóval lebeszélődtem, s most már nagyon jó érzéseim vannak vele kapcsolatban. Pár nap múlva kontroll, remélem, a doki is osztja a jó érzéseimet:-) Ezúton köszönöm meg mindenkinek a lelki támogatást, lélek.-erősítést meg a bubbancsokat!:))

Aztán meg voltunk Jérémy-nézőban Franciaországban. Jérémy nagyon szépséges macsek, aki azért elég bizalmatlan volt velünk, de akit azért, ennek ellenére párszor jól meggyömöszöltem:) A kint töltött egy hétről csak és kizárólag superlativus-okban tudnék írni, nem is keveset, így inkább csak annyit: életem egyik legjobb nyaralása volt:) S persze ez is a macsekoknak köszönhető meg a véletleneknek. De azért majd még hallotok az eseméynről!:)) De ez még titok.

Topiktalik továbbra is zajlanak, jó kis csapat gyűlt össze az indexen, de erről már sokszor és sokat írtam, s fogok is még.

Most egyenlőre ennyi, de remélem, újra folyamaotsan tudom majd írni a blogot, ha már belevágtam:-)

Semmi negatív....

Tudom: ha negatív gondolatok ütik fel az ember tudatalattijában a fejüket, akkor előbb-utóbb bekövetkeznek a valós életben, ezért kell kerülni az önbeteljesítő negatív gondolatokat. Tudom. Ennek ellenére egyre inkább kétségbe vagyok esve....Szipa miatt. Olvasgatok mindenféle szakirodalmat és bizony egy dolog az Interferon-terápia, másik dolog meg a rák lehetősége....Görcsben van a gyomrom és sürgetném a napokat, hogy meglegyen a szövettan eredménye.... S látom a szemén, hogy baj van. Nagyon nagy baj.

Köszönöm a vígasztalásokat és tényleg megpróbálok nem rosszra gondolni, de nehéz. A félelem bekószott az idegrostjaimba és ez nem jó. Szipa érdekében nem. Utálom a megérzéseimet és a negatív "villanások" későbbi beigazolódását....

Szeretnék másfél héttel idősebb lenni.

Szipa - nem lehet semmi baj!!!!!

Vegyesen

Tegnap megint voltunk dokinál Szipával. Már pár napja gyanús volt a dolog: nem tetszett a szeme. Tele volt félelelmmel, fájdalommal és megint lógatta a nyelvét. Doki megnézte: a csúcsos daganatok megint kiújultak, nagyon gyorsan kinőttek és ott is,a hol eddig nem. Szövettani vizsgálatot kértünk, elvileg másfél hét múlva talán meglesz az eredmény. Nagyon aggódom....

Ha a szövettan eredménye negatív, akkor belevágunk az Interferon-kúrába. Nagyon drága kezelés lesz, 30-60.000 ft között, de hát Szipukáért mindent, ahogy bármelyik macsekunkért is. Abba nem gondolnék bele, mi lesz, ha a szövettan eredménye pozitív.....

A rossz dolgok mellett azért van jó is: Manócska, Ch. Aviricoon's Janeway of Heartbreaker, ma nyolc éves! Isten éltesse!:-))

Boldog szülinapot!:-)

Március 31-én ünnepelte a macskanevek-miért ne? Kvházi hangulatban elnevezésű indexes topik az ötödik szülinapját. Minden más kommentár helyett álljon itt az ünnepi beszéd, amit egy nagyon jól sikerült topikbuli keretében mondtam el:

A topik már régen túlmutat a címén. Sokkal több annál. Egy topik, ahol a macskák (cicák, cirmancsok, mókok, bársonytalpúak, stb.) és egymás véleményének, személyiségének tisztelete dominál. Egy topik, amely a macsekoknak köszönhetően, már-már igazi baráti közösséggé formálódott nemcsak virtuális értelemben. Egy topik, ahol szeretettel várunk mindenkit, aki szereti az állatokat, cicákat, kutyákat, de ahol persze A MACSKA a fő téma.

Ezek a mondatok olvashatók a topikleírásban. Amikor írtam őket, már akkor is nagyon komolyan gondoltam és örömmel fogalmaztam meg e sorokat. Azóta még büszkébb vagyok a topikra. Rátok. A közösségre. Az összetartására. Arra, hogy ha vannak, voltak és lesznek konfliktusok, ha igazán fontosak vagyunk egymásnak, át tudjuk hidalni őket. Arra, hogy minden esetben a felelős állattartást, a macskák okos szeretését és a róluk való felelős gondoskodást hirdetjük. Arra, hogy az évek során remek közösséggé formált minket a közös múlt, már-már történelem. Arra, hogy vannak hagyományaink, ami nagyon fontos egy közösség identitása szempontjából, mert egyben jövőjének záloga is. Arra, hogy ha kell, első szóra mozdul mindenki, aki teheti és segít a maga módján. Nem mindig pénzbeli segítség a segítség, sokszor egy-egy gesztus, egy-egy szó vagy telefonhívás, egy léleksimogatás is sokat segít.

Majd 330.000 hozzászólás. Éves átlagban majdnem 70.000. Számtalan törzstopiktag, bekukkantó vagy visszatéró topiktagok. Az index második legnagyobb hozzászólásszámú topikja. Számok, melyek bár nem elsődlegesek, de jeleznek valamit. És az is, hogy most itt vagyunk.

Öt évesek lettünk, azaz leszünk egészen pontosan 20 óra 16 perckor. Szóval, nagycsoportosok lettünk. A jelünk persze egy kék macska.

Öt év. Nagy idő ez. Ennyi idő alatt megismertük egymás mentalitását, terveit, álmait, bepillantást nyerhettünk egy bizonyos fokig egymás életébe, együtt drukkoltunk egymásért, a cicákért, örültünk, mérgelődtünk, nem értettünk egy-két dolgot, születtek topikbabák és topikszerelem is, túléltünk viharokat, de sokkal többször sütött a nap, volt kék az ég és jó pár topikmacsek.

Köszönetet mondok mindezért most nektek és azon kedves topiktagoknak, akik most nem lehetnek velünk, de ugyanúgy részesei e nagy olaszos család mindennapi életének. S persze köszönet a macsekoknak, akik nélkül ez a topik nem lenne az, ami. Szívből kivánom, hogy még sok-sok százezer hozzászólást ünnepeljünk együtt, akár egy második vagy harmadik topikgenerációval együtt és ez a hangulat jellemezze mindig a topik életét!:-)

A MACSKÁNAK.....

Hét év. Szinte hihetetlen, hogy ennyi. Sablonos lenne azt mondani, hogy rohan az idő, de tényleg. Hogy mit jelent ez a hét év és mit jelent nekem ő? Akinek a szívében még nem lakott állatka és nem foglalt el a lelkében speciális szegletet, nem értheti ezt meg sohasem. sokat köszönhetek első két macskánknak, Szipának és Szuszmóknak, sokat első tenyészmacsekunknak, Manócskának is. Nem akarok hálátlan lenni velük szemben, de vele kicsit másabb a viszonyunk. Egyszer régen, még a Heartbreaker Maine Coon Tenyészet létezésének érájában azt írtam a honlapon az oldalán: szerelmes vagyok ebbe a macskába. Ez így volt akkor is, s most is.

Neki köszönhetem azt, amiről kezdő tenyésztő és kiállításozó csak álmodhat: megtapasztalni, milyen érzés, mikor az ember ott áll a színpadon és érzi többszáz ember csodálatát egy macska iránt, aki élvezi a figyelmet, a kamerák kereszttüzét és a rajongást. Csak állni és nem találni a szavakat a büszkeségtől és a hálától A MACSKA iránt. Fürdőzni a sikerben és érezni az irígységgel vegyes elsimerést.

Mindig mellettem állt, ahogy én mellette. Éreztük egymás minden rezdülését, tudta, mikor kell és merre fordulnia, hogyan kell megmutatnia szépségét, mikor kell még büszkébben tartania számomra emberi érzéseket is sugárzó fejét.

Elért mindent, amit macska elérhet. Az első Maine Coon volt Magyarországon, aki elérte a TICA Supreme Grand Champion címét, kétszeres Régiógyőztes lett, számtalan Fajtagyőzelem, Best in Show és Best General serleg tulajdonosa. A csúcson hagytuk abba a kiállításozást vele. Úgy gondolom, joga van ahhoz, hogy kipihenje azt a rengeteg kiállítást , utazást és médiaszereplést, amiben része volt és nekem is általa.

Nem tudom szavakba önteni, mit érzek, mikor ránézek: nyitott tekintete mindig meghat és megnyugtat. Szerelmes vagyok ebbe a macskába......

SGC RW RW Tuscaloosa's Hijacker of Heartbreaker, azaz Jack - isten éltessen hetedik születésnapodon ! Köszönök neked mindent.

Gondolatok dúrban....

Engedélyhez, alkalmassági vizsgához kötném az állattartást. A gondolat nem újkeletű, de szerintem sokat segítene az állatok helyzetén.

Kicsi állatka beteg, nem eszik, gyenge, talán ki is van száradva, szenved, gubbaszt hetek óta. "Gazdi" nem viszi orvoshoz és várja a csodát.... Ehhez még asszisztenciát is kap....

Vannak szerencsés állatkák. És vannak olyanok, akik sorsa nem a megfelelő kezekbe került.... Néha igazságtalan a sors.....

Még mindig optimistán:-)

A macsektenyésztés abbahagyása óriási kreatív energiákat szabadított fel bennem.:-) Az üvegmatricázás rejtelmei után (köszi, Dash, a beavatást) egy testhezállóbb kreatív formát találtam, melyért külön köszönet Ritácskának: a cserépfestést, megspékelve découpage-technikával. A kinti mókok nagy érdeklődésssel nézik a nyakig festékes és szalvétába burkolózó kisgazdit, sőt tegnap Cimi éppen akkor ugrott az ölembe egy laza mozdulattal, mikor nagy áhítattal vagdostam egy virágmintát a körömollóval. mondanom sem kell, mennyire örültem az érdeklődőnek. :-) De hát a tudásszomjat értékelni kell! Majd jól megdécoupage-olom a kintieket is!:) Nem mondom, hogy nagy művész vagyok/leszek a kreatív hobbik terén, de valami ritka jó érzés alkotni és gyönyörködni az alkotásban, még ha az messze is áll a tökéletességtől.

Szipuka nyelve viszont nem lógott, sem tegnap, sem ma, úgyhogy kezdem rózsaszínben látni megint a problémát és az is lehet, hogy a mellénye a vízivástól, bocsánat jacuzzisástól lesz csatakos. Bízom benne....

Topik: öt év valóban sok idő. Öt év jóban-rosszban. Konfliktusokkal és örömökben együttosztozással. Topikbabákkal és topikszerelemmel (nagyon-nagyon jóóóóó érzés, hogy két ember a topiknak köszönhetően talán örök életre egymásra talált!:-). Kirándulásokkal és vörösboros marhalábszárpörkölttel. Mindig meghatódom, amikor valaki, akit akár évekkel ezeleőtt nem láttunk a topikon, de úgy érzi, élete egy-egy fordulópontjánál jönnie kell és beszámolnia. Büszkeség és meghatott öröm tölt el mindig ilyenkor.

Ha az ember csinál valamit, csinálja szívvel és lélekkek, azzal az eufórikus maximalizmussal, ami jó és ösztönző és akkor is alkotó és termékeny, ha sok hiba árán alakul ki az eredmény, ha hosszú a tanulási folyamat.

Ezt, vagy valami hasonlór éreztem a macskatenyésztés kapcsán, avgy a cserépfestésnél is, de ezt érzem a topik kapcsán is.

Már emgint elkapott a hév és a lendület....De hát tavasz van, gyönyörű:-))))

Tavaszi gondolatok

Azt hittem, egyszer s mindenkorra rendeződnek a cica szájproblémák. De nem. Nemrég vettük észre, bár már folyamatosan nagyon rossz érzésünk volt és felettébb gyanus volt a dolog, hogy Szipukának sokszor van megint kint a nyelve és olyan, mintha megint nyálzana, csatakos a mellénye. Nemrégen szedte ki a doki a szájából az odanemvaló "izéket": sarjadékokat, melyek elvileg nem rosszindulatúak a szövettan szerint. Nagyon félek, hogy megint műteni kell. Félelmetesen gyorsan nőttek, láttam, amiket kiszedett a doki. És ez aggaszt, nagyon aggaszt. A szemén is látni, hogy baj van, de remélem, nem lesznek igazak a megérzéseim. Május elején indulunk Franciaországba, nem szeretném úgy itthagyni a cicákat, hogy gond van velük. A szüleim biztosan észreveszik, ha angy vonalakban nem működnek jól a mókok és elviszik őket a dokinkhoz, de sokkal nyugodtabb lennék, ha mindent rendben hagyhatnék rájuk.

Az óraátállítás meg a tavasz úgy tűnik, meditatív gondolatokat ébresztett bennem nemcsak a macskázás kapcsán, hanem szombaton ötödik életévét betöltő és ezzel nagycsoportos korba lépő internetes (indexes) topikom kapcsán. Bár még nincs itt az ideje, de azért pár előgondolatot megérdemel. Amikor megnyitottam, votlak kétségeim és fenntartásim, életképes lesz-e, működik-e, csatlakoznak-e majd hozzá. Minden topikgazda számára fontos kérdések ezek, főleg, ha komolyan is veszi, amit csinál. A sors akarata, a véletlen (bár, azok nincsenek) kapcsán bebizonyosodott: életképes. Nagyon is az. Még akkor is, ha nem mindig kerek, ha vannak nézeteltérések (senki sem tagadhatja meg önmagát, én meg pláne nem tudom), viták, de megvan benne az az erő, hogy aki tud és akar a részese lenni - az nem menekülhet a varázsa elől:-)

Hogy mi a legfontosabb kohéziós erő? Sokat gondolkodtam rajta. Sokféle válasz lehetősége is felmerülhet, s persze mindegyik verzióban a kulcsszó a macska, de talán valamivel még több. Lehet másolni, imitálni, egy az egyben átvenni (lenyúlni) a már kialakult tipokhagyományokat, szóhasználatokat, módszereket - de egyet nem lehet megtenni sohasem, még izzadtságszagúan akarva sem: az eredeti egyediségét. Azt a folyamatot, ahogy ezek a hagyományok kialakultak. az utat, amit a topiktagok bejártak és ahogyan felépítették a közösséget. És építik most is és bízom benne, teszik is még egy darabig. Az a közösség életképes, melynek vannak hagyományai és van saját maga által megszenvedett és épített múltja, történelme. Hiszem, hogy kreatáltunk valamit, együtt, ami túlmutat sok más internetadta lehetőségen.

Indy élre tör?:-.)

Gondoltam, írok megint. Mit ad Isten, még bonyolultabb volt bejelentkezni, mint délután. Azért remélem, megkönyörül rajtam a "blogom":-))

Ma reggel érdekes eseméynek történtek a házunk táján. Adva van jó pár ivaretalanított mók, akik között Szipa a főnök, márcsak termeténél és koránál, no meg természeténél fogva is. S van Indy cica, a kivételezett. no nem Xxel kivételezettje, mert ő nem kényezteti el egyik macsekot sem, hanem evidens módon az enyém, a fő szigorúkövetkezetességé:-)) Szóval fejemnél aludt andy. Indy jött és kitúrta. Andy behódolt, elment. Indy el. Jött Szuszmók. Indy érkezett, Szuszmók el. Indy is. Aztán még érkezett Elisha és Flamy is, Indy mindig eljátszotta ezt az őrzés-védelmet. Lehet, hogy főnöki ambíciói vannak? Ahhoz képest, hogy akár Andy vagy akár Szipuka súlyának a felét birtokolja, meg ő a legifjabb a csapatban, szóval ehhez képest igencsak erőteljes törekvései vannak őkelmének. Kíváncsi vagyok, meddig hagyják majd a nagyok:-))

Jacko meg felemelt farokkal rohangál a házban, mintha a ranglista élén dekkolna valahol, pedig korántsincs így - másik sorstársával együtt, Juppival, valahol a lista alján tanyáznak, ami semmit sem jelent, mert imádom a macsekokat akár első, akár utolsó helyen álldogálnak a virtuális rangsor vonatkozásában.

Elisha pudlicoonom meg rendületlenül dagaszt Admiral cicán, aki olyan jámborsággal tűri, hogy irígylésreméltó a türelme!:-) Azért fordítva nem biztos, hogy Elisha díjazná a dolgot, de így nagyon jól működik:-)

Tavasz van:-)

No, átküzdöttem magam a blogolás különféle rejtelmein, új struktúrákon, fel- meg leiratkozásokon, jelszóváltásokon és így tovább, most újra itt. Különösebben nem sok mesélnivalóm akad. Éldegélünk viszonylagos nyugalomban, cicák, azt hiszem, boldogok, s ez nagyon fontos dolog!:-)

Sokszor keresnek még telefonon, hogy lenne- meg mikor eladó kölyök, de ezek már csak rossz beidegződések, vagy egy éppen fellelt szórólap vagy újsághirdetés hozadéka. Tulajdonképpen élvezem ezt a fajta nyugalmat. Nincs görcsölés, hogy jaj istenem, találok-e megfelelő gazdit az új kicsiknek, s utána milyen lesz a sorsuk. Akik unokagazdik, velük egy-két kivételtől eltekintve azt hiszem, meg lehetek elégedve és az unokák is, ami sokkal fontosabb, mint az én elégedettségi szintem.

Unokákról, tisztelet a kivételnek, napi-heti-havi szinten vannak híreim, bár a szerződés mindenkit kötelezne, de hát egy idő után ezek a dolgok kissé elsikkadnak, ha baj van, akkor viszont mindig előtérbe kerülnek, amin nem is csodálkozom - ilyen az élet. S akkor misem természetesebb, minthogy tenyésztő pattan és segít, teljesen mindegy, hogy az neki jó vagy rossz vagy megzavarja-e az életét vagy sem, de segít. Amivel nincs is semmi gond csak fordítva is elvárná ezt az ember: némi híradás az unokákról, valamiféle rendszeresebb tájékoztatás vagy ehhez hasonló.

A múltkor egy, első alomból származó unoka-gazdim hívott fel és elmondta, családja nem lévén, az én számomat adta meg a kollégáknak és az ügyvédjének, ha vele bármi történne, a cica érdekében engem értesítsenek mindenképpen. Meghatott nagyon. Jólesett, és könnyekig meghatott.

Furcsa az élet. Míg tenyésztettem, az volt a baj a környező mikrovilágnak és egyes embereknek. Mikor meg abbahagytam, az a baja. Nehezen dolgozzák fel egyesek, hogy már nem kívánok sem kiállításra járni, sem tenyésztésbe fogni, s ha lehet, mereven elzárkózom a macskatenyésztés és -kiállítás világától, bár nyilván a véleményemet jelenségekről , ahogy eddig is, ezután is el kívánom mondani, ahol csak lehet, de csak mint magánember. Abban a pillanatban azonban, ha mégsem ezt tenném, akkor az lenne a probléma. Egy szürke pont vagyok csak, ennél nem kívánok több lenni, csillogjon más annak minden ódiumával.

Mint mondtam: a macsekok remekül vannak, nem törődnek az emberek hülyeségeivel, örülnek, döfölnek, simire vágynak és bújnak, s ez többet, sokkal többet ér, mint ál-barátok motyogásai vagy éppen magukat kiélni seholsem tudók homályoskodásai.

S ami életben tart, többek között: alig egy hónap és irány Jérémy-néző Nizza magasában!:-))))

Még élünk:-)

Az idejét nem tudom, mikor írtam ide...Pontosabban tudom, csak meg kell néznem az előző bejegyzést... A tenyésztés abbahagyása után is van élet, ez december 08-óta teljesen evidens, még akkor is, ha effelőpl szemernyi kétségeim sem voltak. Nap, mint nap egyre biztosabb vagyok benne, hogy ezt a periódust le kellett zárni az életemben. Nem a macsekok miatt evidens módon.

Az élet nem áll meg: a munkahelyemen hóhegyek, bár szeretem csinálni, de néha elborítanak a hullámok (enyhe képzavarral élve persze), a macsekok is adnak némi fejtörést. Évente vittük és visszük a mók-csapatot ellenőrzésre a dokihoz elsősorban fogkő és fogproblémák megelőzése érdekében. A februári csekkolás során Szipuka, Szuszmók, Jack és Pearly esetében érdekes dolgok merültek fel. Kezdődött azzal, hogy Szipa szájában, a nyelv alatt több, csúcsos daganatszerűt találtak, amiről a szövettan megállapította, hogy nem rosszindulatú daganat, ennek ellenére szépen növögettek és igen súlyos gondot okoztak Szipuka szájában: fekélyeket pld. Természetesen megkapta és kapja a folyamatos injekciós kezelést, de a doki kénytelen volt eltávolítani a "daganatokat", amik rövid idő alatt eléggé megnőttek. Szuszmók, Pearly és Jack esetében is hasonlóan rejtélyes, bár a macsekok háromnegyedét érintő betegség áll fenn: osteoclastok okozta resorbciós syndroma, ami tulképpen nagyon csúnya betegség - a fogak felszívódását jelenti. Akár előzmény nélkül, észrevétlenül, az okok egyenlőre ismeretlenek az állatorvostudomány számára.

Ilyenkor gondolkodom el azon: mi van azokkal az állatokkal, akiket sohasem visznek el orvoshoz, akiket soha nem gondoznak, nem ellenőriztetnek. Mi van azokkal, akik csak úgy élnek bele a világba vagy éppen egy nem túl felelős gazdi otthonában?

Szóval sokkolt kicsit ez a fogmizéria, hiszen évente látta őket orvos ebből a szempontból és mégis.... A doki megnyugtatott, hogy tenni nem nagyon lehetett volna ennél többet semmit, de azért nagyon rossz érzés....

Amúgy jól van a csapat, bújnak, döfölnek, puszit osztogatnak, szóval nem tagadják meg magukat!:-) Éldegélünk tehát, noha az anyagi csőd szélén a teljes csapat orvosi kontrollja és a kezelések miatt, de hát a macsekokért mindent!:-)

Nosztalgia

Lehet, hogy öregszem, de nosztalgiáztam tegnap este. Sokszor megkérdezték már tőlem, hogy melyik cicámat szeretem a legjobban. a helyes válasz nyilván az lenne, mindegyiket egyformán. De be kell valljam, hogy ez csak részben igaz ilyen feketén-fehéren. Mindegyik cicámat imádom, bármit megtennék értük habozás nélkül, de van három olyan cica, akik kicsivel többet jelentenek nekem érzelmi (és már történelmi) szempontból.

Az első ilyen cica Szuszmók, a nagy kékség. Rajta, általa érett szerelemmé a show feeling-életérzés, elnézve minden kezdeti és későbbi bukdácsolásomat ő volt az, aki megalapozta hogy ennyi éven át hűséges és kitartó hódolója voltam és leszek is a Maine Coonoknak. Sokat változott az évek során, hála az égnek előnyére, együtt tanultunk sok mindent egymásról és a macskás világról. szeretem az egyéniségét, az önálló és megalkuvást nem ismerő személyiségét. sokat tanultam és tanulok tőle még most is.

A másik Jack, akivel a sikerek csúcsát ismerhettem meg. Ott állni a színpadon és érezni, hogy a lábai és szépsége előtt hever töbszáz ember. Érezni a győzelem ízét, s tudni, hogy ő is érzi és szereti ezt. Mert ha nem így lett volna, akkor soha nem vittem volna kiállításra, hiszen egyetlen rozetta vagy serleg sem éri meg, hogy egy macska szenvedjen érte. Ismertük, ismerjük egymás rezdüléseit is, tudta, mindig tudta a kiállításokon, az önálló élő tv-műsorunkban, a tévé-szepeléseinkkor, hogy mit várok tőle és hogyan. És megtette, segített nekem. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ő az enyém lehet.

A harmadik ilyen cica Indy, akinek történetét már olvashatta minden kedves blogolvasó, aki megtisztelt azzal, hogy idelátogatott. A macska, akinek feltétel nélküli szeretet minden egyes nap könnyekig hat...most sem tudok sírás nélkül írni róla és az iránta táplált érzéseimről. Nagyon szeretem.

Még egyszer hangsúlyozom, minden egyes macskámat és kutyámat, aki nyomot hagyott az évek hosszú során az életemben, imádom, deők hárman nagyon speciális ehylet foglalnak el a szívemben.

Újra a fedélezeten:-)

Nyomás alatt levés fennforgása okán újra írok. Többen kifogásolták, szememre vetették és kérdezték, miért nem? Nem volt mentség, hogy tulképpen nem történt semmi extra a házunk táján.:-) Így nem volt más választásom, mint cselekedni.

Szóval, volt egy Van Gogh-kiállítással egybekötött fanyűvős topiktalink, ahol remekül éreztem magam, ami nem meglepő, mert nagyon szeretem ezt/azt a közösséget a maga sokszínűségével és mégis összetartó voltával. Egy-egy ilyen nap után az ember elfelejti búját-baját, nem gondol a rosszra, s ez jó, nagyon jó. Aztán meg vettem egy macskás nyakláncot, ami jó döntés volt, mert egyrészt a topik "totemállata" a macska, másrészt eléggé arany-hatása van, harmadrészt nem macskásoknak is tetszett:-) Az unokákról is folymatosan jönnek-mennek a hírek, fényképek - ami megint csak megnyugvással tölt el. Valahogy tele vagyok energiával, s ez igazán remek érzés!:-))))

Hétvégén viszont Szipukát elvisszük oltásra, nagygenerálra és lehet, hogy Flamy-t is, mert eléggé filces a bundája (gonosz gazda, oh!). Remélem, jól fogják tűrni a strapát.

Vegyes

Álmos vagyok. És éhes. Ez a szolidaritásból vállalt négynapos diéta sok fegyelmet kíván (sohasem gondoltam volna, hogy két deci paradicsomlé elég a boldogsághoz:-))), de túlélhető. A reggeli kávézások hiányoznak Cimivel az ölemben, Romy és Milton kutyákkal az oldalamon, amikor úgy érzem, két kéz elég kevés a kávézáshoz, a két kutya és egy macsek szimultán simizésére, de már csak két nap és újra kvzhatok rendes időben!:-)

Tegnap is látam egy érdekes filmet, ami kicsit hollywood-i eszközökkel bár, de érdekes kérdéseket boncolgatott. Mindezt persze Topaze-zal a nyakamban, mert hogy mostanában újra visszaszokott hozzám és előszeretettel üldögél a vállamon tévézés közben és megy a doromb:-) Teljesen át tud szellemülni, szinte transzba esik. Tőle jobban csak Pearly tud mélydorombolni, ilyenkor tiszta szerelem úszkál a levegőben:-)

Jön a hideg egyébiránt: kinti hármak eszméletlen sok szárazkaját betermeltek, valamint kérés nélkül jönnek be a konyhába, ha hazaérünk. Kutyák is gyűjtögetik az energiát. Lehet, hogy mégsem marad ki a tél?

Csendesek a hajnalok....

A napok szép lassan és meglehetős nyugalomban telnek. A nagy macsekok éldegélik a megszokott "rutin" szerinti életüket: sok lustálkodás, kisgazdi-kitúrás az ágyból, nyakban és ölben tévézés, vizipacsa-csata, modellkedés egy kis fotózáshoz. A legifjabb csapattag, Indy kihasználja, hogy neki hatalma van a kisgazdi felett: a maga lehengerlő módján érvényesíti jogait. A jogok: kisgazda arcának mosdatása akkor, mikor ő, mármint A macska szeretné, mit szeretné, akarja; laza mozdulattal történő bebújás a kisgazdi mellé a takaró alá, alapos elhelyezkedés majd korrekt mélydoromb, miközben feje a gazdi kezén nyugszik; felszökdösés a dolgozószobába, de csak akkor, ha a kisgazdi is felfelé igyekszik; tévénézés közben a kisgazdi mellkasán történő mosdás és mosdatás az esélyegyenlőség jegyében. Azt hiszem, Indy a sors ajándéka. Gyönyörű pillanatok azok, mikor ő és a mamija, Topaze együtt alszanak, együtt sziesztáznak: mint két tojás. Ugyanazzal a rámenősséggel , ami talán Indy életét is megmentette anno, azon a szörnyű napon....

Nincsenek most nagy szenzációk, csendesen zajlik azélet és remélem, így is lesz még sokáig....

A show már nem folytatódik tovább....

Nem szerettem volna még ma megírni, de ha már így alakult, akkor miért ne? 2006. december 08-án abbahagytuk a tenyésztést. Ivartalanítottuk Juppit, Nyuszót és Irist is, a tenyészetünk utolsó fullos tenyészmacsekjait. A döntést hossza meditálás előzte meg. Az okok nagyon egyszerűek (bár nem hiszem, hogy ezt bárkinek magyaráznom kellene): sem anyagilag, sem fizikailag, sem lelkileg nem bírtam már tovább. Szép volt, jó volt, ennyi elég volt.

A macsekok természetesen velünk együtt élnek továbbra is, tőlük semmi pénzért nem válnék meg, de soha többé nem lesznek kölykeink. Belefáradtam. Az emberek rosszindulatú ostobaságába, a csámcsogásokba, az aggódásba, hogy jó helyre kerülnek-e a kicsik, a féltésbe, nehogy valami baj történjen velük annak ellenére, hogy azt hiszem, mindent megtettem értük, ami emberileg és felelős tenyésztőileg lehetséges volt. Nem tudtam már tovább csinálni.

Örök élményeket köszönhetek a cicáimnak. Soha el nem múlóan megélt élményeket, utazásokat, találkozásokat, barátságokat, csalódásokat, sikereket és kudarcokat, hiszen az éremnek mindig két oldala van.

Egyetlen pillanatot sem bántam meg. Egyetlenegyet sem. Mert ezek az élmények csak gazdagították a lelkemet. Mindegyik. Van, amelyik tanulságként szolgált, mások talán előrevittek, megint mások csak emocionálisan jelentettek sokat.

Akárhogyan is volt: köszönöm a macskáimnak, hogy voltak és hogy vannak.

BÚÉK!:-)

Szép napot és boldog új évet mindenkinek!:-) 2007 is elkezdődött:-) Mivel még szabin vagyok (ritka pillanatok, oh!) sokat macskáztam, ami a mókokon is látszik: sokkal nyugodtabbak, mint egyébként, már máskor sem tartoznak a vadállat kategóriába. jönnek, bújnak, simizésre várnak, együtt tévézünk és nagyon jól elvagyunk. Tiszta idill. főleg, hogy még nincs otthon netem, így sokat vagyok "lent", olvasgatok , persze macskás segítséggel, tévézek ölbemacsokkal, meditálok az élet farkastörvényein.

Az év utolsó napján átéltem egy földmozgást, hullámzott velem a dolgozószoba padlója, de ami lényegesebb, hogy Jackpot unokám, aki a földrengés epicentrumában lakik, jól van. Előre jelezte a földrengést a gazdik elmondása alapján, megérezte, hogy baj lesz. Hála az égnek, semmi baja, neki sem, meg a gazdiknak sem! Elég furcsán zárult a 2006...Megint azt mondom, talán szimbolikus értelemben is érdekesen...

Lionmaci azonban jól van új otthonában!:-)))))